Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 4. szám

5 I tio octroyáláa nólküí tt a kiegyezés irányában történjék, és hozzáveti „mind ez óhaj a kormány czéljaival azonos volt." Ha a politika virtuozitása, jegyzük meg erre, abban áll, hogy a kormány czéljait minél áthatlanabb ködbe burkolja, Sehmerling úr volt a legnagyobb virtuóz ; inert a februári kormány „nzonos czéljait" az áUamraiaiszter út* bukásáig senki sem sejtette. — A mi az idéztük lap másik két hasonlatosságát illeti, hogy a magyar urak számára a reichsráth urak kaparták ki a gesztenyéket a tüzböl s a mellett jól megégették ujjaikat ; meg; hogy a politikában nem lehet az alkotmány kabátját puszta felebaráti szeretetből másnak ajándékozni: arra csak annyit mondunk, hogy a februári alkotmány ujdonat uj kabátját még egy magyar ember sem kívánta meg annyira, hogy érte saját alkotmánya ócska bár, de vele együtt megviseltté lett, jó kelméből készült köntösét cserébe adja. A sült gesztenj'éket, nem tudjuk, ki kaparta ki, ki fogja megemészteni, de annyi bizonyos, hogy csupán gyomrunk megtöltéseért soha se kívántuk, hogy más égesse meg az ujját, — a mienk már sokszor megégett. A rciclisríllll alsó háza en bloc elfogadta az 1865-diki pénzügyi törvényt, melyben csekély különbséggel az urak háza is belenyugodt. Az uj hiteltörvényt egyébiránt csak az uj minisztériumnak akarják megszavazni, annak is csak akkor, ha politikai alapelvei vázlatát bemutatta. Az Új minisztérium kinevezését a mai „Wiener Ztg."-tól várják. Meddő kombinatiók helyett csak az egy hirt emeljük ki, hogy Larisch gr. pénzügyiminiszterségét bevégzett ténynek tekintik. A gróf nagy iparos-gazda s neje sz. Pereire báróné által a hanté jíriance-al van Összeköttetésben. Külföld. Test, július 23. Az angol követ-választás, s az osztrák-porosz súrlódások a két előkelő' kérdés, mely iránt e rekkenő' meleg-ben alélt olvasó még leginkább érdeklődik. Amaz messze kilöveli a szabadság sugarait; emez kapcsolatban áll majd minden más kérdéssel, mely Európában az elméket foglalkodtatja. Az utóbbi évek alatt, számtalan alkalommal, a legkülönbözőbb ítéleteket mondották az angolokra. Az olasz ügyben majd nagyon is forradalmárok, majd nagyon is önzőén tartózkodók voltak; a lengyel kérdésben lovagiatlanoknak, a dán háború alatt közönségeseknek tűntek föl; a mexikói kalandos hadjáratban ugy valának bemutatva, mint a, kik cserben hagyták III. Napóleont; s ismét a francziák azt hívék: Anglia nem meri a maga meggy őződési és érdekpolítikáját követni az amerikai polgár-háborúban; ugy suttogtak felőle mint elpuhult, léha országról, mely bebalzsamozott múmiákként tartogatja vén államférfiait a kormány-rudon. Az angolok azonban igen meg vannak elégedve a maguk sorsával, hogy fentartották a békét, s oly rendületlen bátorsággal gyakorlák a benemavatkozás politikáját, mint egykor "Szebasztopol falai alatt küzdöttek. Méltán büszkék arra, hogy 1860 óta 400 millió frankkal szállott lejebb adójuk s évi jövedelmük magasabb, mint a mennyivel a befejezett parlamenti időszakot megkezdették. Allamadóságuk tőkéje, e befejezett időszak alatt 300 millióval kevesbedett. Lord Stanley igy szólott választóihoz: „lehetséges, hogy az ország adóját, évenként még öt millió fonttal apaszthatjuk !* EB mino „gloireí( mérközhetik azzal a dicsőséggel, hogy az angolok behozták a continensre a kereskedelem szabadságát s Európában terjesztik annak a népek egymáshoz közeledése s anyagi jóllétére kiható tanait. Cobden, ki francziaországgal a kereskedelmi szerződést megkötötte, jobban rjjgtosította Angliát az in vasiótól, mint mindazon erődök, melyekre a brit kormány annyit költött. Valóban, ha látja az ember, mint veszik hasznát az angolok a békének, nehéz ellene állani, hogy őket ne magasztaljuk ; minden esetre sajnálni lehet, hogy példájukat oly kevés európai kormány követi. Es a mi legfőbb, az angol, ki a szabad discussio jótékonyságát élvezi, folyvást abban a meggyőződésben él, hogy náluk a független közvélemény mindig uralkodó befolyást gyakorol a kormányra, annálfogva minden haladás, minden reform valósággá válik, mihelyt annak órája ütött. Ily országban, mely a maga eszméi, érdekei szerint van kormányozva, csekélyek az ellenkék esélyei. A toryk — ez idő szerint az ellenzékiek — vereséget szenvedtek a bourgokban (városok, községek) s a grófságoki>an (megyék), hol befolyásuk túlnyomó, sem fognak többségre vergődni. Mi a városokat illeti, London a választásoknál ugy viselte magát, mint az ország értelmiségének székhelye. Westminster választottja Mill Stuart, oly elvet juttatott győzelemre megválasztatása által, melyet a szabadelvűek európaszerte örömmel üdvözölnek, hogy a választók, képviselőik választásában, nem a helyi érdek, de a köz érdek tekinteteire, nézeteire nézzenek. Ily elv győzelmének sikere magas politikai miveltséget föltételez a választókban s az értelmiséget a tömegek száma fölé emeli. Nevezetes e választási győzelem még az által is, hogy Mill Stuárt egy batkát sem költött a maga elválasztatására 5 maguk a választók pótolták a legelkerülhetlenebb költségeket, mig a tory követjelölt, a választókra majd 250,000 frankot költött el. igy történt, hogy Mill párthívei Westminster utczáit ily feliratú zászlókkal járták be: „az eszme győzött a pénz felett!" Nem kevésbbé emelkedett szempontból kell méltatni ha a megválasztott követek közt két előkelő zsidó nevével is találkozunk; mert itt meg a számítás és ipar-érdek győzött az előítélet felett. Átalában a választások sikere azt mutatja, hogy a közszellem, még a földmivelő nagy központi helyeken is, hol ezelőtt a toryk befolyása kizárólagos volt, sok módosulást szenvedett s a whigek a radikálokkal szövetkezve, ezután is biztos támaszai maradnak a kormánynak. Egyébiránt nem kell feledni, hogy a toryk sem azok a csökönyös konservativek, kiknek őket a kontinensen szokták tartani. Egyik 110tabilitásuk Disraéli, buckinghami választóihoz tartott beszédében még szabadelvűbbnek mutatkozott, mint ellenfele, a szabadelvű követjelölt; adatokkal mutogatta, hogy a whig minisztérium által behozott reformokat a toryk készítették elő, s még a kereskedelmi szerződés érdemét is el akarta vitatni a Palmerston-kabinet-től. stb. Mióta Rechberg gróf a minisztériumból kilépett, Ausztria kezd a porosz bekeblezési törekvések ellen határozottabb állást foglalni. Innen a bécsi és berlini kabinetek közt a viszony nieglazulása. A másodrendű német államok uj beavatkozásra használják fel e bomlani indult viszonyt. Bajorország, a bécsi, zárokmány 1 3-ik czikkelyére támaszkodva, mely valamely uj államnak vagy fejedelemnek a német szövetségbe való felvételéről szól, az elbai herczegségek törvényes uralkodójának, az augustenburgi hget állítja, és feljogosítva látja a herczegségeket arra, hogy a német szövetség egyik alkotó részét tegyék. Ausztria hajlandónak látszik Bajorország nézetét támogatni, noha más szempontra áll. Csak a cessio erejénél fogva ismeri el t. i. az augustenburgi hget SchleszvigHolstein fejedelmének, melynél fogva Ausztria, a bécsi kötés által szerzett jogait ráruházná. Viszont Poroszország mit sem akar az augustenburgi hgrol hallani, kinek párthiveit nyilván és alattomban üldözi. Mindazon panaszok, melyek egykor a dánok ellen emelkedtek, most a poroszok ellen intéztetnek. A lakosság tiltakozik a porosz elnyomás ellen : „nem vagyunk mi •— úgymond — meghódított, de felszabadult nép." Ausztria igen ügyesen használja fel ez ingerültséget, írely helyzetét, vetélytársával szemközt megerősíti. A bécsi kabinet azonban nem titkolhatja maga előtt a fölényt, melyet Poroszország az által nyert, hogy az olasz királyságot elismerte s most a német szövetség által is elismertetni akarja. Ausztria szintoly erélylyel kívánja biztosítani németországi állását s ezen törekvésének kell tulajdonítani, ha mind a zürichi szerződés revisiójára, mind a párisi kabinet barátságos közbenjárásának elfogadására hajlandónak mutatkoznék, a diplomatiai viszony megkötésére közte és Victor Emánuel király közt. Sőt vannak, kik a Magyarországgal való kibékülést annak jeléül veszik, hogy külügyi politikáját a belügyi egyetértés utján módosítandó, erélyesebb állást szándékozik Németországon foglalni. A bécsi miniszter-válságról, a „Revue des deux mondes" igy ii : Ausztria császára bátran nagy dologba vágott; rneg akarja kísérteni Magyarország politikai kibékítését. Sehmerling ur uniticaló és központosító rendszere fel van adva; Mensdorff és Belcrcdi grófokkal aa a vélemény kerekedett felül, mely jobban számba akarja venni a nemzetiségek eredeti vágyait. Sehmerling ur politikája, az eredményt tekintve, miben sem boldogult. Kétségkívül megvan az az érdeme, hogy Ausztriában az alkotmányos kormányforma behozatalát elősegítette, szándék-