Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 1. szám

5 zőtlenül, mint akkorában; a birodalom nyugoti felének közvéleménye irányunkban nem ellenséges, hanem még csak tartózkodó, de e tartózkodás nem látszik olynemünek lenni, melyet a diplomaták „jóakaratú semlegességének szoktak nevezni. A birodalom sokkal közelebbről van érdekelve a dolog körtü, mintsem semlegességről itt átalában szó lehetne; legrövidebb idő múlva a Lajthán inneni népeknek vagy határozottan mellettünk kellend nyilatkozniok vagy határozottan elleuünk. Figyelemre méltó tünemény, hogy a magyar ügyekre nézve az itteni közvélemény folyvást ellentétek közt mozog. 1860-ban részvéttel kisérte tüntetéseinket és azt óhajtá, vajha czélt érnénk és alkotmányos jogaink élvezetébe visszahelyeztetnénk ; érezte, hogy akkor a birodalom nyugoti felében is tarthatlanná válik az absolutismus. És midőn october 20-án amaz óhajtás, habár csak némi részben teljesült, máris sokalták e kis eredményt és újjongva üdvözlék február 2tí-át, mely természetes következményül a j'ogeljátszási elmélet felállítását vonta maga után, vagy helyesebben épen ez elméletet tételezte fel előzményül. Alig két évvel később máris egyes szózatok hallatszottak ismét, melyek ez elmélet ellen nyilatkozván, Magyarország alkotmányos jogainak helyreállítását sürgették és egy év óta a „kiegyenlítés" közóhajjá lőn. Midőn pedig most még, csak egy két előkészítő lépés történt e kiegyenlítés megkísérlésére, ismét némi bizalmatlanságot és kevés jóakaratot tanúsító tartózkodással találkozunk, mely meglehetősen távol van a részünkre jutott siker feletti örömtől, holott úgyszólván kézzel lehet fogni, miszerint az eddigi rendszer majdnem az örvény szélére sodorta nem csak Magyarországot, hanem az összes osztrák birodalmat. E rejtélyes jelenség kulcsa az osztrák alkotmányosság természetében keresendő, mely lényegesen különbözik a miénktől. A magyar alkotmány bizonyos tekintetben olyan volt, mint Homer énekei; századokon át szájról szájra jártak és hagyományként szálltak apától fiúra, és midőn végre irásba foglalva összeállíttattak, a könyvben Csak az volt, a mit amúgy is minden ember könyv nélkül — igazán „par coeitr" — tudott. Az osztrák alkotmányosság másként keletkezett; itt nem formulázták és gyűjtötték egyszerűen azt, a miben régóta a gyakorlat által kiki jártas volt, hanem minden lépten-nyomon bele kellett és kell nézni a paragraphusokba, hogy ezekhez alkalmaztassák a gyakorlat. A mi Verbőczink a nemzet életéből tanulta az általa Összeállítandó alkotmányt: a Lajthán innen a nemzeti életnek az alkotmány szerzőjétől kellé tanulnia a jogokat és kötelességeket. Nálunk az alkotmány, miként mondani szokás, már vérré, hússá lett; itt még csak ruha az, és az ember attól szokott ugyan félni, hogy kabátját elvesztheti, de attól nem, hogy szivét vagy fejét viszi el valaki.... Aztán mi alkotmányunkat diadalmasan vittük száz meg száz küzdelmen át; régi harczedzett bajnokai vagyunk a szabadság armádiájának és amolyan megpróbált katona módjára nevetjük a golyók záporát, tudván, hogy nem minden golyó talál és ha talál is egyikünket másikunkat, ott van a harmadik, negyedik, a századik, ezredik, ki a lerogyónak kezéből kiveszi a zászlót és magasan tartja a küzdők elé. Lajthán inneni barátaink azonban még nem estek át az ágyulázon, nem próbálták meg saját alkotmányuk szilárdságát, mig a miénket ők is ismerik. Midőn tehát egyfelől ezen még meg nem próbált alkotmányukat szintén meg nem próbált kezek által védve — másfelől pedig századok viharait kiállott és ezek közben mindinkább megszilárdult és kifejlődött alkotmányunkat a gyakorlott küzdők légiója által oltalmazva látják : nem természetes-e , hogy némi aggodalommal néznek oly pillanat elé, a midőn e két alkotmány összeütközhetnék, hogy attól félnek, miszerint a küzdelem kimenetele nem egy compromiss, nem mindkét felé kielégítő barátságos egyezkedés leend, hanem, hogy az erősebb a gyöngébbet el fogja gázolni, elnyomni, megsemmisíteni ? ! Ez aggasztó bizonytalanságot, e határozatlan félelmet neveli még más körülmény is. Nálunk nincs féligmeddig tekintélyesnek mondható töredék, mely alkotmányunk alapjai ellen törne; vannak belső kérdéseink, szabadsági, közigazgatási, nemzetiségi kérdések, de maga az alkotmány kérdésen kivül áll. A Lajthán innen ez nincs igy; itt minden belső kérdés egyik éle maga az alkotmány ellen fordul; szabadsági tekintetben a feudálisok, közigazgatási tekintetben a tani ismereteit kölcsönözte, hanem alkalmasint nem egy afíectált, erőltetett kifejezését is. Folyvást csinálta az uj szót, arra is, a mire nem volt szükség, reá tolni igyekezett társaira, söt néha tudtok nélkül be is erőszakolta müveikbe. Vörösmarty e magas termetű barátját nem is tudta máskép képzelni, mint kezében bárddal: vájjon hány szónak szegte ma bárdja nyakát. Őrizkedett tőle. „Helmeczy már egyszer Cserhalmomra tette fatális kezét — irja Zádórnak 1825 aug. 2-ról — de ártatlanul, megtépve helyett tépdelvé-t irván." Néha összegyűltek oly uj szók alkotására, melyekre nagy szükség volt s egyszersmind kötelezték magukat, hogy a megalapítottakat közösen fogják használni. Kisfaludy volt köztök a legkevésbbé képzett nyelvész. Vörösmarty,' Toldy, Bajza, Zádor sokat foglalkoztak Révaival, söt Toldy, mióta Handbuchjába fogott, buvárlani kezdé a régi irodalmat is. Ez ülésekből kerültek a bitor, zsarnok, tömör, tömeg szavak. Ez utóbbit Vörösmarty alkotta. Egyibiránt ö volt köztök a legconservativabb, söt mint költő zajtalan visszahatást igyekezett felkölteni a neologismus tulságai ellen. A mi a verselést illeti, tisztább ríraü és mértékű versekre törekedtek, mint a hogy eddig a magyar költészetben divatozott s egyszersmind átültetni kivánták a nyugot-europai versformák legtöbbjét. Vörösmarty mint mindenben, ugy itt is egy pár pontban eltért társaitól. Magyar füle inkább kedvelte szükség esetében, a jó magyar assonanczot,mint a mesterkélt vagy nem elég hangzatos tiszta rímet, tulajdonkép ő kezdte irodalmunkban azt, mit a nép századok óta használ s mit Arany egész rendszerbe foglalt. Az Aurorakör a nyugot-europai formák mellett a magyar dalformák iránt sem volt érzéketlen. A népdal nálok jelen meg először a költészetben mint művészi gond és tanulmány tárgya. Mint Bajzának Toldyhoz irt egyik levele mutatja, Toldy és Zádor folyvást sarkalták Kisfaludyt, hogy próbáljon népdalokat írni. Kisfaludy írt, mire Vörösmarty is kedvet kapott, sőt ö annyiban még tovább ment, hogy népies genreképeket is kezdett írni, mint Gábor diák, Becskereki, Laboda. Bajza örvendett a jelenségnek és a művészeti népdalnak egész elméletét írta meg fenemlített levelében. A mit ö művészi népdalnak nevez az tulajdonkép a specificus magyar dal akar lenni, mint Goethe némely dalai specificus német dalok. Bajza arról gondolkozott elméletben, mit Petőfi később gyakorlatban oly sikerülten megfejtett. Elmélete nagyában helyes, de az csodálatos, hogy Kölcsey „Hervadj, hervadj" s „Bú kél velem" kezdetű dalait tartja ily művészi népdaloknak, melyek sem népdalok, sem specificus magyar dalok. Bajza azt is sürgette, hogy mind Kisfaludy, mind Vörösmarty jambusvagy trochaeusban írják népdalaikat, de ezek elégnek tartották a sormetszetet és némi numerositast. A magyar nemzeti rhythmus titkáról még senki sem gondolkozott mélyebbre hatón. Azonban mint ez igy is nevezetes mozzanat voltvA népi elem megkezdte fejlődését s máskint, mint Gvadányi és Horváth Ádám idejében, s Bajza mintegy öntudatlan sejtve a jövőt kiáltott föl: „Az igen kedves dolog nekem, hogy első rendű költőink a népdalokra fordítanak figyelmet", annak igen sok haszna lesz poesisunkban. Goethe azt mondja, valahol a Divánhoz írt magyarázatában, hogy minél elevenebb, minél természetesebb a naiv költés valamely nemzet poesisében, annál szerencsésebben fognak kifejlődni az utóbb következő epochák." A modern műfajok elmélete szintén nagyban foglalkoztatta e kört. Pormában, tartalomban a magyar költészetben még el nem ért tökély felé törekedtek, s elvetve a klasszikái példányokat a nyugoteuropai modern költészetet akarták összeolvasztani a magyar szellemmel s nemzetibb alapon, mint elődeik. Arról beszéltek legtöbbet, azt mivelték leginkább, a mi hiányzott a magyar költészetben s leginkább divatozott külföldön. Az epopeya, költői beszély, dráma, novella, ballada, románcz voltak kedvencz műfajaik. Mindezt leginkább a német költészet közegén vették át s kivált Bajzán s Kisfaludyn érzik is a német költészet hatása, de a tárgy hazai volt, az érzés hazafias a közállapotok s a magyar történelem, mintegy fejtő nemzeti elemként, állandó forrását képezte a költői lelkesülésnek. Vörösmarty itt is sokban különbözött társaitól. Leginkább ellent fudott állani a német költészet befolyásának s a legeredetibb, legnemzetibb volt köztök. Kisfaludy sokat beszélt a romantikáról, szintén a német irodalom nyomán. Vörösmarty tőle hallotta először e szót, de már fölléptekor legromantikusabb volt társai közt s az egész magyar költészetben. Tasso, Ariosto, Shakespeare, Ossian, Zrínyi olvasása, a közállapotok és saját géniusza adták meg neki ez irányt. A franczia romantikáról 1830-ig alig volt tudomása. Nem olvasott francziául, s később is nein a franczia, hanem az angol nyelvet tanulta meg. A német és spanyol romantikával Pesten ismerkedett meg. Zádor azt irja Kazinczynak,hogy Vöi ösmartynak í 824ben Lord Byron, Scott Walter, Houwald és Müllner voltak olvasmányai, 1825-ben pedig Schlegel dramaturgiája és Calderon. Bar Ujai ajánlatára ekkor olvasta Klopstock Messiását is, de a mint maga beszélte, nem végezhette el, mert bele fajult a teje. A német romantika