Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 4. szám

47 épen azért valószínűleg roszul áll. Mindeniknek csak az jó, mi különösen az ő számára készült. S ha a „N. Freie Presse" elismerve, „högy oly törvénykezésnek megállapítása, mely az egész birodalom minden részét magában egyesíti, csak az idő hosszú müve lehet," mégis azt állítja, hogy a Magyarország s a birodalom többi részei között támadt alkotmányos viszályoknak más megoldását, mint egy centralis parlament által, magának gondolni nem tud: mi erre csak azt válaszoljuk, hogy a birodalom hatalmi állására és népeinek alkotmányos szabadságára nem egy távol jövőben, hanem most van szükségünk; mi e megoldást azért mégis keresni fogjuk, és pedig nem abban, mit — a „N. Freie Presse" nézete szerint is — csak utódaink érhetnek el. Ugy vagyunk meggyőződve, hogy a birodalomra, mely az ausztriai ház tartományaiból s a Magyar korona országaiból a fejedelem egysége által alakult, nagy feladás vár, s ki az idő jelenségeit figyelemmel tekinti, alig kétkedhetik, hogy az időhöz közeledünk, melyben annak megoldását nem halaszthatjuk el. — A birodalom nagy eszközökkel rendelkezik ; s az összeköttetés, melyben, mint a német szövetségnek tagja egész Németországgal áll, s azon erély, melyetszázados küzdelmei önállásáért a magyar nemzetben megedzett, a hatalomnak oly tényezőit egyesíti kezében, mikkel kevés állam rendelkezik; de kétségtelen, hogy e birodalom, ha hivatásának meg akar felelni, egyiköket sem nélkülözheti. Nem tartjuk az időket olyanoknak, hogy a birodalom, két kezét a közös parlament ölében összetéve, ennek következéseit bevárhatná; hanem tartjuk olyanoknak, melyekben mind két kezével dolga lesz. S azért feladásunkat nem abban keressük, hogy uj institutiók által uj erőket teremtsünk, hanem abban, hogy a már létező erőket felhasználva, a birodalom kétfélének mindenikében megszilárdítva s kifejtve az alkotmányos életet, oly institutiókról gondoskodjunk, melyek az iránt biztosítanak, hogy mind azon anyagi s erkölcsi erő, melyet a Lajtán innen s tul csak a szabadság fejthet ki, a birodalom érdekében, hatalmi állásának nevelésére használtassék fel. S ez azon lényeges külöubség, mely köztünk s azok között létezik, kik a Lajtán túl az alkotmányos szabadságért küzdenek. — Nem a birodalom hatalmi állására s népének szabadságára nézve térnek el nézeteink, hanem abban, hogy Ők a birodalom eyyseyéuök, mely soha sem létezett, mi csak a birodalom hatalmi állásának, mely eddig is létezett j'en tartátását s nevelését tűztük ki czélunkul. És miután, ha felteszausziriai államban maiglan dívik a pórias egyvelegek különböző neme a katonai zenekaroknál s ez sem akar egyéb lenni, mint a fenebbi élezek és tréfák folytatása. Még csak néhány tényezőt említek, melyek egymást kézen fogva, a mai hangszeres zene kepeihez bevezetésül szolgáltak. Egyik az opera. Kezdetben nem sokat gondoltak ugyan a zenei kifejezéssel; még Gluck is irt pasticciokat, azaz egy uj librettó verseihez alkalmazta az ismertebb s kedveltebb operák dallamait; azonban a zenei eszményítés koronként nőtt, mindaddig, mig napjainkban Wagner egészen téves iránynak nyilvánította, s a zenei festés egy ujabb neméhez kezdett. MáBÍk az önállásra jutott tiszta, hangszeres zene első festői kísérlete korszakába esik, s a zenei élezek és tréfák ellentéte, a mennyiben nem egy tréfás pillanatot, nem egy önmagát megmagyarázó élezet, (mint feljebb Zách,) hanem komoly szándékkal, egész eseményt akar előadni. Nincs nagy zeneköltő; ki e nemben kísérleteket ne tett volna, s mivel az akkori eletet többnyire puskapor illata fűszerezte, s a nagy dob és ágyú közt felötlő rokonságot találtak, nem említve a trombitákat : egymásra születtek a tengeri és szárazföldi zenei ütközetek. Nem levén azonban elég biztos az ily események ecsetelése, segítségül vették a szó magyarázatát, mint a régi históriai festészek, kik alakjaik szája mellé írták a frázisokat, melyekkel összeszóllalkoztak, egymást lemenydörögték, s a néző számára a helyzet felfogását könnyítették. Ily neme a zenének Berliozban érte el netovábbját. Harmadik tényező, mely befolyással volt a mai képes zenére, az a körülmény, hogy az „Alig. Mus. Zeitung" mindjárt megalakulása után egy indítványt közlött, mely felhívja a zeneköltöket, hogy müveik ezimlapjára Írjanak valami jellemzőbbet, mint az addig szokásos száraz feliratokat, mert a közönség is könnyebben megkülönböztetheti egyiket a másiktól, ha nem támaszkodik csupán az opus számra. S vájjon érintetlen hagyjam-e Hegel állítását, mely szerint a zene nem művészet, mert nincs semmi tartalma ? Ily vád kétségkívül nagy befolyással volt a zene barátjaira, és serkentette őket: szóval és tettel bebizonyítani az ellenszük is, hogy az egység, mely után a Lajtán tul törekszenek azon patriotismust pótolhatná, melylyel a magyar nemzet hazájához ragaszkodik, s melylyel a birodalom érdekében is minden áldozatra kész, addig a mig abban saját alkotmányos szabadságának garantiáját látja; ha felteszszük, hogy az ily egység azon támaszt pótolhatná, melytől a birodalom megfosztatnék, ha a német szövetségből kilépve , kifolyását Németországban Poroszországnak engedné át; mind azon előnyök, melyek egy centralis parlamenttől várnak csak akkor érethetnek el, ha ezen institutiö a birodalom minden népei által önként elfogadtatik; és miután az utolsó évek tapasztalásai megmutatták, hogy erre számolni Magyarországban nem lehet: úgy hisszük, nem minket illet a vád, hogy a birodalom hatalmi állását és legfontosabb érdekeinket ábrándoknak áldozzuk fel: Meggyőződésünk szerint ezt csak azok teszik, hazánk s a birodalom jövőjét csak azok veszélyeztetik, kik a helyett, hogy azt, mit a jelen szüksége kiván és helyzetünk enged létesíteni iparkodnának, utópiák után fáradnak. S utópia, nem csak az, mi magában lehetetlen, de minden, mit azon korban, melyben élünk s létező viszonyaink között kivihetlennek kell ismernünk. B. EÖTVÖS JÓZSEF. Pest, jul. 23. Azon férfiak kineveztetése, kik a magyar kormány vezetésére hivatvák, egyúttal e kormány irányára is enged következtetni. Báró Sennyey Pál-nak a tárnoki méltóságra emeltetése tág körökben nagy megelégedéssel fogadtatott. „Csökönyös konservativ" nézetei, melyeket a bécsi sajtó ráfogott a „P, Napló" határozottan tagadja, midőn szombati vezérczikkében így szól: „Minő titkos adataik vannak e részben a Lajtán túli hírlapoknak? Micsoda tényt hozhatnak fel ellene? Mi annyit tudtunk róla, hogy midőn 48-ban, a közpályára lépett, talentumának hire meglehetősen széles körben volt elterjedett. A Bach kormány alatt elvei miatt alkalmaztatást el nem fogadhatott. Ezen időben az úgynevezett konservativokkal együtt részt vett azon emlékiratok megállapításában, melyek Magyarország autonómiáját védték, és az absolutistikus centralisátiót nem tüntették fel örvendetes haladásként. Az októberi diploma uán a Helytartótanács alelnöke volt, s eljárása ellen semmi oldalról sem történt panasz. Midőn e czikk írójával (b. Kemény Zsigmonddal) együtt kép viselős ködött, csak egyszer nyilatkozott, s akkor is a birodalom érdekében és nagy hatással. Az első rangú tehetségek sorába emelkedett, a nélkül, hogy múltja által megkötve legyen. Az ujabbi időkben oly hü meggyőződéssel közelített az úgynevezett Deák-párt nézeteihez, hogy mi nem kételkedtünk benne törekvéseink egyik erős támaszát keresni w A tárnokmester kineveztetésével az eddigi helytartói állás is tartkezöt. Bár mint legyen, az előbbieket napjainkban nyomban követte a modern képes zene. Korunk zenehösei látva a programmzene élhetetlenségét, eröködéseit s nevetséges voltát: eljárásukat más szavakkal fogalmazzák. Szerintök a zeneköltő nem magát a tárgyat vagy eseményt akarja hangokkal ábrázolni, hanem azt a hangulatot, azokat az érzeményeket, melyeket bizonyos tárgy, bizonyos esemény ébreszthet. Ily befolyások alatt irta Liszt Symjyhonische Didittmg-jait, s igy írja áss uj nemzedék minden zongora- s más hangszeres zenemüvét. A közönség azonban e képektől is azt várván, mit a íellebbiekböl, s ezekben is szintúgy csalódván, sőt a kritika által is félreértetvén, nemrég Köhler szólalt fel, Liszt eljárását igazolandó. Szerinte az oly zeneműnek nincs semmi becse, a melynek nincs tartalma, azaz, a mely bizonyos külbehatás okozta érzeményt nem ad vissza, s tehát egyszersmind pálezát tör minden zenemű felett, melynek czímlapján nincs valameh költemény, frázis, név, szóval: az a valami, mely a zeneköltöt a költésre lelkesítette, s a mely tervszerüleg átgondolt zenéjében nincs kidolgozva. E szerint az egyedül igaz s nemes irány a hangszeres zenében az es'zményitésnek e neme lenne; de ha párhuzamba teszszük az igénytelen classikusokkal, kiknek czímlapja inkább csak a műformára vonatkozik, pl. symphonia, sonata, változat s legfeljebb e mellett egy pár jellemző szót láthatunk, eroica, pathetique, pastoral stb., vájjon áll-e e föltétel ? Először is megvitatandó: van-e akár a prózai, akár a költői embernek oly müve, mely bizonyos benyomás ered ménye ne lenne ? Ha van, ugy lehet olyan zene is, melynek forrását — szabad levén minden benyomástól — emberi véges észszel mégha tározni nem lehet. Ily zenére, feltéve létezhetését — a priori elmondhatjuk, hogy nem földi benyomásokból születvén, e földön nem fogéletre találni. Köztapasztalat szerint azonban bizton állíthatjuk, hogy oly költői raü vagy zene, melynek szülő oka valamely benyomás ne lenne, nem is létezhetik, s a lángész is csak abban különbözik a hétköznapitól, hogy a meglevő elemeket ujabb, szebb formába tudja ön7*