Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 3. szám - A pest-losonczi vaspályatársulat
43 Legújabb. Pest, jul. 17. A királyi propositiók, melyek a magyar országgyűlés elé fognak terjesztetni, egy, a régi „Presséhez" megbízható forrásból juttatott pesti távsürgöny szerint: az októberi diplomása februári alkotmány. A kormány e propositiók előterjesztésével oda akar utalni, hogy mindkettőben jelenleg fenálló alkotmányos jog foglaltatik. Ha az országgyűlés azokat beczikkelyezni vonakodnék, — minthogy közös ügyek létezése magyar részről is el van ismerve '•— fel fog szólittatni, hogy e közös ügyek közös alkotmányos tárgyalására maga tegyen javaslatokat, illetőleg fogjon az alkotmány revisiójához. A lap, melyhez e távsürgöny intézve van, hozzá azon megjegyzést köti, hogy az a kormány formaszerinti eljárási szándékát a magyar kérdésben kitünteti. Formaszerintit azért, mert a kormány a diploma és pátens beczikkelyezésére nem számithat, de nem is látszik számítani. A megoldás nehézsége, az idéztük lap szerint, tehát mindjárt a magyar országgyűlés kezdetén tűnnék ki. Ajánlja is : vajha mérséklet és állameszély szelleme világositná fel a szóvivőké t Pesten ! S eddig együtt kell értenünk a „Pressével," kár, hogy a jó h atást rögtön azzal rontja, hogy előre kiköti, minél kevesebbet nem szabad a magyar országgyűlésnek nyújtani, pedig e „kevés" annyi, hogy jobb lett volna óhajtásával bevárnia ez országgyűlés megnyitását. Az uj miniszterek névsorát fedező fátyolt a régi „Presse" ugy látszik fel akarja lebbenteni. Ha a bécsi hirek közt feljebb közlött, a „Lloyd"ból átvett hír a minisztérium megalakulásáról való, ugy a „Pr." által közlött nevek alighanem ezen minisztérium jelöltjei. Nem áll ugyan jót e névsorról, de az annyi határozottsággal lép fel a reichsráthon kivül is, hogy legalább közeinek hiszi a napot, melyen a neveket rejtő mély titok felderül. E hírek szerint Belcrecli, Komers, gr. Larisch, kereskedelmi, gr. Mercandin, rendőri, gr. Eszterházy Mór pedig tárcza nélküli miniszterként szerepelne. Megbízható forrásból hallja, hogy gr. Mensdorff az uj kabinet elnökségét el nem vállalja. Jablonovszky hg. mint kijelölt pénzügyi miniszter ismét kiesett a sorból. Előtte Sapieha hg. volt e tárcza jelöltje, ki a magán-gazdaság nagy-mesterének van híresztelve. Larisch is kitűnő gazda. Mercandin gyakorlott, főkép előre vigyázó üzletembernek van elismerve. Komers híres arról, hogy más nemzetiségek életébe s nyelvébe könnyen beleéli magát s igen erélyesnek híresztelik. S mig Mercandin grófot a katholikus párt mérsékelt hívének mondják, Komersnek szláv hajlamok iránt volna némi előszeretete. A „Presse" bizalmát ez uj minisztérium még nem birja, előbb a nemzetekét kell megszereznie. Megelégedéssel veszi különben, hogy az uj kabinet kiválólag a magyar szabadelvűekkel akar szerződni és haladni. A lelépett minisztérium közlönye, a „Botschafter" sajnálni látszik, hogy csillaga letűnt. Elkeseredésében gunydicsérettel neki esik a magyaroknak, hogy a németeket ostorozhassa. A Lajtán innen a „B." dicsérete is csak annyit nyom, mint korholása, nem tudjuk, mennyire fog jó tanácsa a lajtántúliakon. Miután ugyanis bizalmát fejezte ki az iránt, hogy a magyarok bele tudják magukat találni a politikai helyzet változásaiba, kételyt nyilatkoztat az iránt, vájjon a bécsiek is el fogják-e találni az elfoglalandó helyes állást. Kételkedik ezen, mert a bécsiek nem tudtak a hatalommal élni, mikor beati possidensek voltak s a kormány folytonos megtámadásában (mi a „Botschafter"nek minden másnál természetesen inkább fájhatott,) fecsérelték el erejöket. S miért mondja mindezt a „Botschafter?" Mert helyre kell állítani a mit a februaristák helytelen politikája eljátszott : e centralismust. „Ausztria — úgymond — oly állam, melyben a centralizáló elemnek a decentrálizálóval még sok csatát kell vívnia, mig a szerencsés harmónia helyre lesz állítva, Magyarország három évig készült a mai helyzetre ; készüljünk egyetértés által mi is azon órára, mely a birodalmi egység nagy eszméjének ismét ütni fog. Készüljünk, hogy azon óra képesnek találjon arra, hogy a győzelmet állandóan zászlónkhoz lánczoljuk." A „Botschafter" tehát folyvást csak a Schmerling-miniszterium merev centralismusába látja Ausztria üdvét. Az angol követválasztások, Irlandban szabadelvű értelemben ütöttek ki. Az órangisták Belfastban zűrzavart csináltak s a választás harmadik napján véres verekedéstől lehete tartani a protestánsok és katholikusok közt. Tivertonban Palmerston-t újra megválasztották. A mint a „három galamb "-hoz czimzett vendégfogadóban megérkezett, a tivertoniak zenével tisztelték meg. Palmerston hozzájok egy rövid beszédet tartott, mely Tivertont ismerve, kissé komikailag .hangzik, hanem a tivertoniaknak bizonyosan tetszett: „A régi rómaiak — úgymond —• egy mesét beszélnek egyik hősükről, egy nagy birkózóról, a kit ha földre terítettek, föld-anyjától mindig uj erőt kapott, ugy hogy felállván, erősebbnek érezte magát, mint azelőtt. E szerint remélem én is, hogy az én jó anyaföldem Tiverton, ifjúit erővel fog engem megajándékozni. (Menydörgö éljen a közönség részéről, mely hihetőleg, a római bajvívó ily nevezetes anyjáról eddig mit sem hallott). Szinte félek azon időre visszagondolni, melyben a kedves Tivertonnal első ismeretségemet kötöttem. Más arezok tekintenek rám, de tudom azt is, hogy Tiverton lakossága nézeteit nem egy könnyen másítja meg s nem tartozik azok közé, kik öreg barátjuknak hátat szoktak fordítani. Meg vagyok tehát győződve, hogy a város megtartja irántam nagylelkű hajlandóságát, melylyel hét egymásra következő parlament ideje alatt megtisztelt. Gentlemenek és ladyk! A nap mosolyog ránk, az aratás gazdag kilátást ígér s a mennyiben én ezt újra megválasztatásomra nézve jó jelnek tekintem, mindnyájoknak jó éjszakát kívánok." (Hoszantartó éljenzések). A londoni választások, három democrata nevezetességgel szaporították a főváros képviseletét, Mill Stuart, Hughes és Torrens-sel; kedvező jel a szabadelvű ügy győzelmére nézve. A „Times", mely átalában csak a győztes ügyet dicséri, üdvözli a főváros választóit és választottait. „Nem titkolhatjuk el — ^úgymond — hogy a választó kerületek elhatározása az egész ország véleményét tükrözi vissza." A toryk a megyei választásoknál remélnek diadalt ülni, melyek a községek választásánál későbben esnek. Az elválasztott miniszteri nevezetességek közül idézhetjük Cardwell gyarmati államtitkárt, Milner Gibson kereskedelmi minisztert, F. W. Cooper közmunkaügyi alelnököt Bruce-ta, neveléstanács alelnökét. Az angol és franczia hajóhadak találkozásainak a lehető legnagyobb fényt akarják adni. írják, hogy a walesi hg és hgnö Plymouthba jönnek a franczia hajóraj megérkeztével, sőt hogy Napóleon császár maga is Brestbe megy, a két hajóhad felett szemlét tartandó. A berlini hivatalos újság, a két hajóhad találkozásában, két nyugati hatalom egyetértésének első hivatalos kifejezését látja. Több hatalmasság felhivatott Franczia- és Angolország részéről, hogy hadihajóit Brestbe és Cherbourgba küldje, hogy az augustusi nagy tengeri ünnepélyen képviselve legyen. Olaszország és Ausztria (?) ajánlata, mely szerint az angol-francia vérteshajóhad látogatásán részt akartak venni, mint Párisból távirják, egész udvariassággal mellőztetett. Ratazzi-minisztérium fogna Florenczben a kormányra jutni, mihelyt a választások befejeztettek. A washingtoni kabinet Mexicótól, egy ott eladott conföderált hajót/visszakövetelt. Az olasz királyság elismerése ellen, a spanyol papság, a burgósi bibornok-érsekkel élén, erélyesen tiltakozik. A kormány azonban számba se veszi e tiltakozást. A congressus-lerv felmerüléséről a „Morning Post" igy ir: „semmi alapja azon újsághíreknek, mintha Napóleon császár újra felélesztette volna az európai congressus eszméjét" (Szemlénk szerint nem is Napóleon, de Bismark ur élesztette fel.) Más részről a „Mornihg-Herald" azt erősíti, hogy Wittgenstein hg párisi küldetése azon nizzai villa megvásárlására vonatkozik, melyben az orosz trónörökös meghalt. Az „Avenir National" a congressusra nézve így nyilatkozik: „bajos volnaj ez eszmét valósítani." Oroszországnak ugy fogadná el, habenne Lengyelországról nem lenne szó; Ausztria, ha Velenczét nem bolygatják; Poroszország, ha a herczegségekhez sem nyúlnak (épen a herczegségek érdekében óhajtja); Róma ha Olaszországot nem emiitik; Olaszország ha Rómáról hallgatnak. Hát mivel foglalkoznék aztán a congressus ? Azt mondják a lefegyverzéssel. Erre nézve nincs szükség congressusra. Csak Francziaországnak kell 200 ezer ember lefegyverzésével jó példát mutatni s a többi hatalom azonnal követni fogja. Az OSZtrák CS porosz uralkodók találkozása ^valószínűleg Salzburgban lesz. Gasteinba az oldenburgi nagyhget várják. Egy brémai távirat szerint az oldenburgi nagyhg. Francziaországba utazott; aug. végével Holsteinba fog átköltözködni. Poroszország belállapotál'Ól írja az „Indep", hogy az naponként elviselhetlenebbé lesz. A reactionárius lapok sértő czikkeit olvasva, melyeket a képviselők, az alkotmányos kormányforma, s a szabadelvű vélemény ellen intéznek, teljes meggyőződést szerezhetünk magunknak e szomorú állapotról. Nyilván az alkotmányos szabadság elnyomására izgatnak. Az ellenzéket — ugy mondanak — meg kell törni és bele verni a nép fejébe, hogy a király nemcsak uralkodik, hanem kormányoz. A kölni újság erre azt a lakonikus megjegyzést teszi: „az ország tudja, hogy a képviselőház soha nem vonta kétségbe a király kormányzási jogát| s csupán csak az alkotmány tiszteletben tartását követelte." Hamburg, mely nem tartozik a német vámegylethez, kereskedelmi szerződést akar kötni Olaszországgal. Miután Hamburg, Németország első kereskedöhelye, példája neki fogja bátorítani a német szövetség államait, hogy kormányaikra azt a nyomást gyakorolják, minöre^a würtembergi kamarák már példát mutattak. Zarco del Valle, a spanyol kormány képviselője Victor Emanuelnél, Florenczbe megérkezett s ő catholikus felsége Izabella királyné képviselőjének jelenlétét az Olasz- és Spanyolország közt kezdődő jó viszony uj jelének tekintik. Langlais államtanácsos mint pénzügyminiszter megy Mexicóba. Maximilián császár, Charlotte császárné születés napját két decretummal ünnepelte: egyik egy szülő-intézet megalapítását tartalmazza a fővárosban, másik amnestiát ad a haditörvényszékek által elitélteknek. Davis hünrészességc. Newyorki tudósítások jelentik : Van Dieu a déli államok titkára kinyilatkoztatta, hogy részt vett egy beszélgetésben, mely Jefferson Davis, Benjámin, Breckenridge és Booth közt történt. Davis ez alkalommal visszautasította Booth ajánlatát, hogy Lincolnt meggyilkolja. — A conföderáltak ^egykori alelnöke Stephens egy levele roszalja, hogy Davis Lincoln elfogadható békefeltételeit makacsul visszautasította. — Davis papírjai közt Beauregard tbnok egy levele találtatott, melyben az a javaslat foglaltatik, hogy az északi foglyokat meg kell (nyakvassal) fojtogatni. Laptulajdonos: B. EÖTVÖS JÓZSEF. Felelős szerkesztő: KELETI KÁROLY.