Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 3. szám - A pest-losonczi vaspályatársulat

44 HIRDETÉSEK. Helyiség-változtatás. PAPÍR-RAKTÁRA folyó évi jalias 10-kén a nagyhid-utczai 6-dik sz. alatti „fehér hajóhoz" czimzett házba tétetvén át, mi ezennel köztudomásra juttatik. Előfizetési felhívás a .Politikai Heti) megjelenik lietenkint héííön reggel (mikor más lap nem jelenik meg), minélfogva a külföldi vasárnapi postát már kö­zölhetvén, sok politikai hírre nézve a napi sajtót is megelőzheti. Az 1848-as álláspint, mely a politikai kérdések tárgyalására oly határo­zottan ki van tiizve . egyúttal nemzeti szabadsagunk haladó irányát jelöli. Ez irányban szándékunk tárgyalni a nemzetgazdasági kérdéseket is, a gazdaság, az ipar és kereskedés tekintetében azon eszméket hirdetve, azon intézkedése­ket követelve, melyek & haza különleges érdekeit leginkább kielégítik. A mezőgazdaságon kivül, sőt annak érdekében is, óhajtandó az ipar meg­honosulása és terjedése. Csak hogy ezt, nézetünk szerint, nem mesterkélt kor­mány intézkedések, félszeg védelmezés vagy részre hajló buzdítás eszközlik. £ téren is az egyéni szabadság fejlesztése a legbiztosabb szer a haladásra, s a társulási szellem terjedésében nagyobb erő, az egészséges verseny serkentésé­ben több buzdító elem rejlik, mint a kormányok bármely gyámkodó intézkedé­sében. Ugyanily szabadságot kivan a kereskedés, hogy a földműves termelése, az iparos gyártmánya s a fagyasztó szüksége közt termékeny közvetítő le­hessen. A jelenleg oly fontos vámkérdést, közlekedési eszközeink rendszerét, hi­telviszonyainkat stb. ily irányban s ez elvek szerint akarjuk tárgyalni. Az ér­veket e téren a i udomány szolgáltatja, a gyakorlati élet nyújtotta tapasztalás támogatja, 8 nézeteinket hazánk közvéleménye is, reméljük igazolni fogja. Magyarországot különben, tagja levén az európai társadalomnak, kül­föld politikai 8 társas élete is érdekli. Legnagyobb érdeme a külföld politi­kai eseményeivel foglalkozó közleményeknek a hűség és világosság. A „Politi­kai Hetiiap" ezért mellőzni akarja ugyan külföldi rovatában a meddő kombi­nátiókat, mindamellett iparkodni fog oly teljes képet nyújtani a külföld politi­kai helyzetéről és eseményeiről, hogy olvasói ez irányban is kellőleg tájékozva lehessenek. De gondja lesz kimutatni azt is, hogy a külföldi politika bármily érdekes fordulatai alatt közéletünk súlypontja csak hazánkban keresendő meg levén győződve, hogy politikai viszonyaink tisztázása, anyagi helyze­tünk javulása c-aak saját erőlködésünk eredménye, saját törekvéseink gyü­mölcse lehet. Irodalom és művészet a nemzeti mivelőd^s sarkpontjai. Amaz megvilá­gítja, ez földeríti életpályánkat. S mig irodalmunk egén gyakrabban fel-felra­gyog egy napsugár, művészetünk hajnala alig kapád, birodalmában alig kezd derengeni a helyesebb felfogás, a müértelem. S minthogy a művészet is csak ugy emelkedik napjainkban, ha az irodalom társul szegődik mellé, mindkettő­nek bő tért szándékozunk nyitói a r Politikai Hetilap' hasábjain. B. Eötvös József ur politikai elvbarátain kivül szakemberek ígérték meg közreműködésüket. Egyátalában mindennemű dolgozatra a legjobb erőket ipar­kodtunk megnyerni. Beméljük tehát, hogy oly lapot fogunk a tisztelt közönség kezére bocsáthatni, mely mind azt magában foglalja, a mi politikai és társadal­mi kérdéseink megítélésére szükséges. A lap mérsékelt kiterjedése és ára pedig azokat, kik helyzetök és elfog­laltatásuk miatt a napi sajtót figyelemmel nem kisérhetik, képessé fogja tenni arra, hogy közéletünk minden fontosabb mozzanatára nézve tájékozódjanak. 3?»13ÍJ>r&l£:"tárai előbb a nagy hid- és rniatyánk-utczák szegletén 3P©S"t©XX. Most pedig az árulóhely ugyanezen utczában a „fehér hajó" kcrcsztliázuan 5. szám alatt létezik. ajánlja jól rendezett tárát mindennemű papir- és irodai szerekből.Tpf Különös figyelembe ajánlja az igen díszesen kiállított levélpapírokat és látogatójegyeket bámulatos olcsó áron, u. m. 100 drb levéliv névvel vagy czimerrel domború nyomásban . — frt 50 kr. 100 „ ugyanaz, borítékkal együtt díszes tokban . 1 frt — kr. 100 „ igen finom levéliv „ „ „ „ .... Ifrt35kr. 100 „ látogatójcgy lithographirozva dupla iakpapiron . . — frt 80 kr. 100 n n domború nyom ássál n . —frt80kr. írásbeli megbízások, az öszlet beküldése vagy postai utánvét mellett legpontosabban és legjobban teljesítetnek. Épen most jelent meg : EMICH GUSZTÁV könyvkiadó-hivatalában (Pesten barátok tere, 7. szám. 1. emelet i u általa minden hiteles könyv­árusnál kapható : A MAGYAR NYELV SZÓTÁRA. A magyar tudom. Akadémia megbízásából készítették CZUCZOR GERGELY és FOGARASSI JÁNOS. M. t. akadémiai rendes tagok. (A harmadik kötet negyedik füzete,) Kievez—Köb. Ára ezen, miként minden előbbi füzetnek, 1 frt. I' örovatai 1% egész 2 nagy negyedrét ivnyi tartalommal: 1. Politikai, társadalmi és nemzetgazdasági vezérczikkek. 2. Bel- és külföldi politikai tudósítások. 3. Egyesületi mozgalmak a nemzetgazdaság terén. 4. A mezőgazdaság, ipar és kereskedés körébe vágó börze-hirek. 5. Vidéki tudósítások. 6. Tudományos, művészeti, tan- és egyéb közhitt zetek. 7. Irodalmi szemle. 8. Fővárosi és vegyes hirek. 9. Hirdetések. B. Eötvös József, Keleti Károly, laptulajdonos. felelős szerkesztő. Előfizetési ára : Bnda-Pesten házhoz hordva, vagy vidékre póstán küldve, egész évre 8 frt, félévre 4 írt, negyedévre 2 írt o. é. Az előfizetési pénzek Emich Gusztáv ur kiadóhivatalába inté zendök (barátok tere 7-dik szám alatt.) Pest, június 12-én 1865. A MAGYAR VÁLTÓJOG. Tekintettel az általános váltórendszabályra, kapcsolatban a váltó­törvényszékek számára kihirdetett legújabb rendeletekkel. Irta Dr. Degeia Gusztáv, pozsonyi kir. jogakadémiai nyilv. rendes jogtanár. Nagy 8-ad rét, 200 lap és 8 váltóminta, ára 1 frt 50 kr. Magyar korrajz. Irta V-AJS GEREBEN. Négy kötetben. Második kiadás. (Vas Gereben munkái uj olcsó kiadásának II—14. kötete.) Ára a oégy kötetnek csak 1 rt 60 kr. STRAFFORD. Tragédia az angol történetből. Irta ZICHY ANTAL. Ara 60 kr. A felfedezések és találmányok Különös tekintettel a gőz és villanyoság alkalmazására és a fényképirás kifejtésére. A M. Tud. Akadémia által a Magyar Hölgyek dijával koszorú­zott pályamű. Irta Dr. Bardócz Lajos. 57 fametszvénynyel. Kis 8-adrét, 370 lap, ára 2 frt 50 kr. Pest, 1865. Nyomatott Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál.

Next

/
Thumbnails
Contents