Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 26. szám
229 alakulandó egyesületünk útjába, addig halogatta az ügyet, hogy csak a most kormányra jutott magyar államférfiak adhatták ki a megalakulás végleges engedélyét. Az országos iparegyesület végleges szervezésének tehát többé nem áll semmi útjában. S midőn erre honfitársainkat, főkép hazánk iparos osztályait figyelmeztetjük, egyúttal tömeges részvételre felhívjuk, hogy együttes erővel társadalmi uton érjük el azt, mire kormányintézkedések többé elégtelenek: felajánljuk egyúttal lapunkat is ez országos czél elérhetésének egyik eszközéül. A jövő számtól kezdve tehát mindaddig, mig a végleg megalakulandó egylet igazgatósága máskép nem intézkedik, lapunk lesz az országos magyar iparegylet közlönye, s olvasóink ezentúl gyakrabban fognak az egylet körüli mozgalmakról, a hazai ipar általános érdekeiről szóló hírekkel találkozni és — reméljük — méltányolni az érdekeltséget, melyet a hazai vagyonosodásra nézve ezen egyik legfontosabb termelési ág iránt tanúsítunk. B. EÖTVÖS JÓZSEF. Magyar országgyűlés. Mult héten az országgyűlés képviselőháza két, felsötáblája csak egy ülést tartott, s ezen egyetlen ülésnek is (dec. 18-dikán) csak egy tárgya volt : a császárné ö felsége üdvözlése, f. hó 24-dikén bekövetkező születése napján. Az indítványt, hogy a főrendek küldöttségileg üdvözöljék ö felségét, b. Wenckheim Béla békési főispán tette; a képviselőház pedig másnap (dec. 19-dikén) tartott zártanácskozmányában elhatározta, hogy c küldöttséghez a maga kebeléből választott tagokkal csatlakozik. A küldöttség vezére b. Sennyei Pál tárnok, szónoka pedig a hg-primás lesz. A képviselőháznak dec. 20-dikán tartott harmadik országos ülésében az igazoló osztályok terjesztették elő a kifogástalan képviselők neveit, s az igazolt képviselők —• kiknek száma a 226-ot jóval felülmulta — azonnal szavaztak elnökökre és jegyzőkre. Abban történt megállapodás, hogy a második alelnöki s a hatodik jegyzői helyet, tekintettel az országgyűlésnek beérkezendő erdélyi tagjaira, egyelőre be nem töltik; minélfogva csak elnököt, első alelnököt és öt jegyzőt választottak. Lett pedig elnökké, 179 szavazattal 229 közöl; Szentiványi Károly; első alelnökké, 185 szavazattal, gr. Andrássy Gyula; jegyzőkké pedig: Csengery Imre, Dimitrievics Milos,] Joannovics Gryörgy, gr. Ráday László, Tóth Vilmos. Végre a másnapi gyűlésen háznagygyá egyhangúlag V i s o ntai Kovács László választatott meg. mire Nyicia Erotával megérkezik, a fejedelem Tamiával már eltávozott. Mig Nycia a fejedelmet ott nem találván , zavarban van, addig Erota eltávozik és szobájába zárkózik. A csomó tehát most meg van kötve. Megérkezik az idő, midőn a fejedelem harsonák által tudtul adja mindenkinek, hogy eléje járulván, kiki választott párját neki bemutassa. Megjelenik ekkor először is Diodor, kinek a fejedelem felajánlván a Xanthus leányának vélt lefátyolozott Tamiát, Diodor, ki Trundusia rútságától visszaborzadva, minthogy őt tartja Xanthus leányának, ezen házasság ellen határozottan tiltakozik, mennyire elbámul azonban, midőn Tamia fátyolát félrevonva, annak gyönyörű arczát megpillantja. De még nagyobb Xanthusnak és nejének bámulata s megütközése, midőn látják, hogy leányuk helyett egy más, ismeretlen leány ül a fejedelem mellett, s e megütközés csak még inkább nő, midőn Castus, Diodornak barátja, ki a Diodor által otthagyott Trundusiát választotta magának, — továbbá Dorsus Sietával, Orosus Kometával s Alkias Liával lépnek be s mind azt állítják, hogy választottuk Xanthus leánya. Miután Diodor Tamiát, — kiről Sardanapala bebizonyítja, hogy egészen tiszta, ártatlan s Nikeusnak a thrákok fejedelmének leánya, kit egy szolga Sardanapala ajtaja előtt letett, — nejéül választotta, a fejedelem elküldi Xanthust, hogy leányát elhozza. Midőn Xanthus Erotával megérkezik, a fejedelem megkérdezi Erotát, elvállalja-e Aesopust férjéül, ki e közben bevallá a fejedelem előtt Erota iránti szerelmét, s hogy ezáltal lett költővé; azonban Erota büszkesége nem engedvén egy szolga iránti szerelmét bevallani, azt állítja, hogy Aesopust nem ismeri, a fejedelem kimondja Aesopusra a kereszthalált büntetésül, mert ö, bár a négy nap letelt, még nem tudott magának életpárt szerezni. Ekkor végre győz Erotának szerelme s azt bevallva, Aesopusnak ajánlja kezét. Szülei ugyan ellent akarnak mondani, de a fejedelem megnyugtatja őket, igy szólva Nyciához : „A sors akarta igy : lányod király Neje! s valóban nem tudom, vajon Az én országom szebb-e, vagy az ö Mérhetien birodalma?" — Ez „Aesopus"-nak, a mint látható, elég terjedelmes meséje. A mi e vázlatból legelőször is szemünkbe tűnik, az az, hogy e Az igazoló osztályok előadásai közben élénk vita fejlődött az igazolások módja és ideje fölött, mely vita másnap (dec. 20-dikán) a negyedik országos ülésben még élénkebben megújult, eredménye az lévén, hogy az igazolások a legközelebbi ülésekben az eddigi mód szerint lesznek folytatandók. Egyébiránt egyhangúlag elismerte a ház, hogy mind a választási törvény, mind az igazolási szabályok igen tökéletlenek, s mind a kettőt gyökeresen meg kell változtatni. A képviselőház dec. 20-diki ülésében a korelnökség is változott. Bernáth Zsigmond ugyanis, mivel megválasztása ellen kérvény érkezett be, lelépett az elnöki székről. Ezt most Boczkó Dániel foglalta el, ki az elnöki tisztet még másnap is, a megválasztott elnök székfoglalásaig viselte. Dec. 21-dikén a ház forma szerint megalakult: az uj elnök? Szentiványi Károly, elfoglalta az elnöki széket s rövid férfias beszédben üdvözölte s munkára serkentette a képviselőházat. Utána az első alelnök, gr. Andrássy Gyula szólott, s mivel beszédjének programmszerü fontossága van, főbb részét közlendőnek tartjuk. Ez országgyűlés egyik föladatának gondolnám — mondá többi közt — az 1861-dik országgyűlés működését, mintegy kiegészítőlég, bebizonyitni, hogy e nemzet joga egyszersmind a birodalom érdeke, és ezért ez országgyűlés kívánatos feladatának tartom a birodalom másik felének népeit meggyőzni arról : „Hogy midőn e nemzet állami önállásáí feladni nem akarja, nem azért teszi ezt csupán, inert történeti joga, hanem azért, mert történeti hivatása van, melyet teljesíteni csak igy képes. „Hogy midőn e nemzet a 48-diki törvények lényegéhez tántorithatlanul ragaszkodik, nem azért teszi azt, mint elleneink állítják, hogy a birodalom másik felétől elszakadnia, hanem azért, hogy azzal századokon keresztül becsületes, őszinte és tartós kapocsban maradnia lehessen. „Azonban államközti viszonyainkat ilietöleg a kezdeményezés reánk bizva ugyan, de a végmegállapodás az alkotási téren nem egyedül tőlünk függ; hogy tehát szerencsés eredményre számíthassunk, szükség, miszerint a birodalom másik felének népei átlássák: „Hogy midőn a közös fejedelem Magyarország integritását állítja vissza, az öszbirodalom alapját erősijti, mert sz. István koronája különböző népfajok érdekeit egyesíti egy ezredéves alkotmány jogai és szabadságai által és azoknak súlypontját a birodalom belsejébe helyezi. „Hogy midőn a közös fejedelem a pragmatica sanctio alapján a jogfolytonosság elvét ismeri el, épen ugy cselekszik az ö, mint a mi érdekünkben, mert jogfolytonosságot egy bizonyos naptól kezdeni nemlehet, azt csak folytatva lehet fenntartani. Mielőtt tehát ezen elvet a birodalom két felében gyakorlatilag érvényesítni lehetett volna, mindkét félnek vissza kellé adni, mi kizárólag őt illeti. „Kívánatos és szükséges, hogy a kik hivatva vannak az örökös tartományok népeinek sorsát vezérelni, az osztrák birodalom alkatré vígjátéknak nevezett szinmü korántsem valódi vígjáték, s ha mint ilyet akarnók megbírálni, egészen elhibázottnak kellene azt ítélnünk. Már maga a kiindulási pont, a fejedelemnek szigorú parancsa, oly különös, merész, hogy a valószínűségnek nem igen felel meg; továbbá a főszemély Aesopus, akármi inkább, mint vígjátéki hős, az ő jelleme s Erota iránti szerelme nem megy át semmi fejlődésen s a komikumnak még csak árnyékával sem bír, ö majdnem kívül áll a működő személyeken, tervez, zavar, bonyolít, de maga változatlan marad. Sőt, ha közelebbről szemügyre veszszük Aesopus működését, benne nemcsak azt fogjuk észrevehetni, hogy nem drámai cselekvény, a mennyiben nem jellemének kifolyása; hanem még csak fontolgató, tervezgető esze kifolyásának sem tekinthetjük azt, mert hisz az általa készített csomó egyes szálait egészen a véletlen adja kezébe, s ő minden világos czél nélkül bonyolítja azokat össze, ugy, hogy végül a csomónak megoldása is teljesen a véletlennek müve. Igy, hogy Erotát elnyeri, épen nem tekinthető mint küzdelmeinek megérdemlett jutalma, hanem csak mint a jóslat teljesülése. Az említetteknél fogva tehát határozottan kimondhatjuk, hogy „Aesopus" nem vígjáték, hanem oly regés színezetű színmű, melyet — ha épen határozott nevet akarunk neki adni — még leginkább bohózatnak nevezhetünk. Igy fogván fel már most a müvet, azt nem érheti többé annyi megrovás, mert bohózatban sok megengedhető, mi vígjátékban helyet nem találhat,— s a megrovás ellenében dicséretül hozhatjuk fel szerző mellett, hogy a mesét ügyesen gondolta ki, elég érdekesen bonyolította össze, s kellő igazságszolgáltatással fejtette meg. A cselekvénybe ügyesen belészőtt mesék és Tamia eredetének felfedezése a cselekvény fejlődését ugyan nem mozdítják elő, de mindenesetre növelik a darab érdekét. A jellemzésre szintén tehetünk sok kifogást, és pedig főkép azért, mert épen a főbb személyek azok, melyekben szerző legkevésbbé tüntet fel határozott alakokat. Hogy Aesopusnak nincs határozott jelleme, azt már említettük; kevésbbé állíthatjuk ezt Erotáról, kinek elevenségét s pajzánságát elég ügyesen tünteti fel szerző a darab elején; — csak kár, hogy később nagyon háttérbe szorul, s még azt sincs alkalmunk látni, hogy mikép küzd benne szerelme büszkeségével. Diodor, Xanthus és neje nem domborodnak ki kellőleg, ellenben 51*