Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 25. szám - Emlékbeszéd Szalay László fölött. A M. T. Akadémia 1865. dec. 11-dikén tartott közgyülésén olvasta Eötvös József báró

324 de nem hiszem, hogy neki köszönhetnök valaha statussá fejlődésünket. Az nap, mikor az országgyűlés valósággal fogja képviselni az összes nemzetet az országgyűlésen: nem karokat és rendeset, nem megyéket és városokat, hanem képviselőket, az egy nemzet képviselőit fogjuk látni." Hosszasabban idéztem Szalay szavait, mert tisztán kijelölik az álláspontot, melyet hazánk közügyeiben elfoglalt; az elveket, melyek törekvéseinek irányt adtak, a programmot, melyhez hiv maradt. Mit Magyarország egyik legkisebb kir. városának követe azon időben, midőn az egész polgári rendnek együttvéve egy szavazata volt, az országház termében elmondott, s mi akkor meglepetéssel fogadtatott , többek által talán , mint annak bizonysága, hogy a tudós a practicus élet mezejére nem való: az 5 évvel később, az 1848-dikitörvények alapjává vált. Soha az események az egyes gondolkozónak állításait fényesebben nem igazolták. S ha a tudomány legszebb dicsősége az, hogy a létező helyzetet helyesen fogva fel, az irányt, melyet haladásunkban követni fogunk, előre meghatározza: senki Szalaynak ezen dicsőségét nem vonhatja kétségbe. De Szalay nemcsak tudós vala. Senki nem állítá a tudományt magasabbra, nagy hivatását nálánál komolyabban senki nem fogta fel; de volt valami, mit ennél magasabbra állított: apolgárnak kötelességeit, s bár megelégedését csak a tudományban látva, a közélet felé vonzódva nem érezé magát, ugy vala meggyőződve: hogy az eredmény , melyet a tudomány mezején előmutathat, senkit nem ment fel azon kötelességektől, melyekkei hazájának tartozik. Szalay nézete szerint a tudomány, mint minden képességeink, csak arra adatott, hogy emberi feladatunknak eleget tegyünk. Nem az adja a tudomány értékét, mert sok előítéleten tul emel, s való becse szerint méltányolva mindent, valóban szabaddá tesz, s oly élvezeteket szerez, melyekről a tömegnek fogalma sincs. A magános tudós, ki önösségében mindent megvet, irigység tárgya lehet, de tiszteletet nem érdemel, ugy nem, mint a gazdag, ki arany zsákjait őrzi. A tudomány becse azon hatásban rejlik, melyet az életre gyakorol; a tudósnak dicsősége, mint minden való dicsőség, abban áll, hogy embertársainak jóllétén s nemesítésén dolgozik, abban, hogy tudományát szövétnekül használja, melylyel kortársainak homályos utait felvilágosítja, — fegyvernek, melylyel legszentebb érdekeiért küzd, — kincsnek, melyet javukra osztogat. A nagy ész csak akkor érdemli tiszteletünket, ha nagy kedélylyel párosul. Szalay igy fogta fel feladatát. S mentül erösebben meg vala győződve arról, hogy hazánk állapotai jobbra csak azon feltételek alatt fordulhatnak, melyeket idézett beszédében kijelölt: annál inkább kötelesnek érzé magát, —• elkövetni mindent, hogy elveinek győzelmet szerezzen. Hazánk, —- mint baráti beszélgetésben többször mondá, — nincs oly állapotban, hogy bármily gyermekének tettleges szolgálatát nélkülözhetné. A magyar ember nem engedheti magának a csendes élvezetet, melyet a tudós könyvei között elmélkedéseiben talál. Nekünk nem csak keresni kell az igazságot, de küzdeni érte, küzdeni, habár előre látjuk, hogy a sikon, melyre szállánk, győzelem helyett csak sebeket várhatunk. Oly korban születtünk, midőn az, a mi volt, feltarthatlanná vált, s melyben az uj viszonyok, melyek után törekednünk kell, még nem létesíthetők. S egy átmeneti korszaknak emberei nem tűzhetnek ki magoknak más feladatot, minthogy a jövőt elkészítsék, és azon eszmék terjesztésén dolgozzanak, melyeknek általános elfogadásától hazánk szebb jövője függ. S ezen meggyőződés bírta őt arra, hogy 1844ben, midőn a Pesti Hirlap szerkesztése neki ajánltatott, azt elfogadja. Politikai ós socialis viszonyaink oly egészen megváltoztak, hogy azon kérdésekről, melyek felett akkor szenvedélyesen vitatkoztunk, most nyugalommal ítélhetünk s mégis ezen idő elég közel fekszik hozzánk, hogy akkori helyzeteinkről, sőt még érzelmeinkről is tiszta fogalmunk maradt s hallgatóim között sokan emlékeznek még a viszonyokra, melyek alatt Szalay a Pesti Hirlap szerkesztését átvevé. Ismertük a férfiút, ki a „Pesti Hírlapot" alapitá s mindazokra, kik e hazában a szabadságért küzdöttek, akkor elhatározó befolyást gyakorolt. Azon tulajdonok, melyekkel Kossuth Lajos, mint iró is bírt, s melyek őt főkép a journalistica mezején utánozhatatlanná tevék, már magában véve nehézzé tették annak állását, ki a lapot utána |átvevé, de mennyivel inkább akkor, midőn a lap most oly elvek s nézetek terjesztésére szolgált, melyek iránt a nagy közönség nem lelkesült, sőt melyeket hazánk akkori helyzetében veszélyeseknek tartott. Csaknem általános volt a meggyőződés, hogy alkotmányunk fentartását egyedül megyei szerkezetünknek köszönjük s az 1823 ki események megerősiték a nemzetet ebben. — A nemzet erkölcsei a legszorosabb kapcsolatban álltak ezen <institutióval, azok, kikben szabadságunk legkitűnőbb bajnokait tiszteltük, ennek védelmében őszültek meg, s midőn a „Pesti Hirlap" Szalay vezetése alatt mégis megyei rendszerünk hiányainak kijelölését tűzte ki czéljául, s mint alkotmányunk egyedül biztos garantiáját, a parlamentalis kormányt állitá fel, bizonyosan oly czélt tűzött ki magának, melynek elérésére kevés kilátás mutatkozott. Nem^szólok Szalay journalistikai tevékenységének irodalmi érdemeiről. 0 maga e téren kevés bizalom mai volt saját képességéhez, s öntudatlanul alkotta a kis mesterműveket , melyek a legjobbak közé tartoznak, miket az irodalom e nemben el őállithat, de ki czikkeinek egész sorát, melyet publicistái dolgozat ainak czime alatt egybegyűjtve kiadott, végig olvassa, fel fogja ismerni, hogy talán soha több s ily fontosságú politikai kérdés ily alaposan egy ember által nem tárgyaltatott. Tisztán irodalmi szempontból a hirlap talán nem feleit meg minden követeléseknek. A tömör, csaknem lapidaris irály azonban, melyben Szalay czikkeit szerkeszté, nélkülözte azon könnyűséget, mely a hirlapirodalomban kívántatik, s miután ennek feladata az, hogy a jelennel foglalkozva, a nap szükségeinek feleljen meg, nem az, hogy kizárólag a jövőt tartsa szemei előtt, s ennek útjait készítse elő, — igy nem is bámulhatjuk, hogy a „Pesti Hirlap" olvasó közönsége , mióta az Szalay kezébe ment át, megfogyott, s azok is, kik e laphoz hivek maradtak, többször panaszkodtak , hogy e lap, mióta szerkesztősége megváltozott, érdekességének nagy részét elvesztette. A mesterségben, mely a tárgyat mindig feltalálja, melylyel a közönségre hathatunk s róla leghatályosabban szólni tud : senki Kossuth Lajossal nem versenyezhetett. Szalay maga a vádakra, melyek ellene e szempontból emeltettek, kedélyes humorban csak azt jegyzé meg, hogy azok olyanok, mintha a katonát, ki egész életén át a tüzéreknél vagy a sorgyalog-, ságnál szolgált, midőn a körülményektől kényszerítve lóra ül, s az ellenséget igy támadja meg, azért gáncsolják, mert a hadsereg leghíresebb huszárja mellett ügyetlen lovasnak látszik, holott a kérdés nem az : jól vagy roszul ül-e lován, hanem az, szükséges volt-e, hogy felüljön s hasznos szolgálatot tesz-e igy is? Szalay nem dicsőséget keresett a journalistika terén, s mint mindig, mire, fájdalom, sok alkalma vala, ugy most egykedvűséggel tűrte volna, hogy érdemei nem ismertettek el. Az, mi a nemes férfiúnak szivét néha keserűséggel töltötte el, nem az iró sértett hiúsága volt, hanem azon mód, melylyel fellépése egyesektől megítéltetett. Szalay valamint végczéljaiban, ugy a legközelébb teendők iránt egészen megegyezett az ország nagy szabadelvű pártjával. Valamint ez végczélként az ország kormányának teljes függetlensége és felelőssége után törekedett: ugy Szalay sem vonta kétségbe, hogy mig alkotmányunknak más garántiái nem lesznsk, megyei szerkezetünkbez kell ragaszkodnunk. De mig az ország nagy szabadelvű pártja a kormány felelősségét oly valaminek tekinté, mi alkotmányunk szükséges következése ugyan, de a létező viszonyok alatt még sokáig kivihetetlen s mig ez megyei szerkezetünkben oly institutiot látott, mely visszaéléseitől megtisztítva, ezentúl ís alkotmányunk biztos garantiája, s a haladásnak hatalmas eszköze lehet: addig Szalay, meggyőződve arról, hogy a fennálló viszonyok feltarthatlanok, eljöttnek vélte az időt, hogy az elméket a nagy változásra, melyet előre látott, előkészítsük; s azért kijelentve, hogy megyei szerkezetünkliez addig, mig jelen viszonyaink tartanak, mint alkotmányunk egyedüli garantiájához ragaszkodnunk kell, egyszersmind kimondá világosan, hogy ezen institutiot nemcsak kinövéseiért, de lényegénél fogva sem tartja olyannak, mely egy való ban alkotmányos népnek egyedüli garantiájául szolgálhatna, s ez az, mi által nézetei az ország nagy sza badelvü pártjának nézeteivel egye nes, s az élénkség mellett, melylyel" politikai vitatkozásaink akkor folytak, sokszor elkeseredett ellentétbe jutottak. Az alkotmányos élet feltételeihez tartozik, hogy erős meggyőződések létezzenek, s hogy midőa a haza java forog kérdésben, minden más tekintetet félretegyünk, s azért a szenvedély, melylyel a közügyek tárgyaltatnak, s az igazságtalanság, melylyel a pártok egymásról néha Ítélnek, nem lephet meg senkit. De vajon ki az, ki midőn az igazságtalanság öt sújtja, fájdalom nélkül tűrhetné el azt? ! Szalay tudta, hogy dicsőséget csak a jövő adhat, s nem vágyódott a hír után, melylyel a jelen kegyenczeit dicsőíti. De ki viselheti el türelemmel a pöffeszkedést, melylyel a középszerűség — mert a járt uton maradva nem téved — saját csalhatatlanságát hirdeti? Ki láthatja harag nélkül a tömeget, mely hazafiságával keresetet űzve a nép körül tolong, s udvaronezok módjára a nép minden gyöngeségeinek hízeleg? s ha becsületes ember, ki a szabadságnak lobogóját követte mindig, mert nem viseli a szabadelvüség bérruháját, s a hazafiságot szivében hordozza s nem ajkain, — pillanatokra elkeseredik, midőn gyanúsítva s mellőzve látja magát, mert hazájának javát a nép pillanatnyi kegyénél többre becsüli, s ha Szalay, midőn legtisztább szándékai félremagyaráztattak, midőn sokan, kiket ő barátainak tartott, föle visszavonultak, sokan tevékenységét a hazára nézve károsnak hirdeték; néha kétkedni kozdett, - - nem elveinek helyességén, de azon — nem lett volna-e jobb, ha a politikai pályától egészen távol tartja magát, vajon bámulhatjuk-e ezt? A férfiasság nem abban áll, hogy a fájdalmat ne érezzük, hanem abban, hogy keserűségét ismerve, nyugodtan viseljük el, s nem az érdemli a polgári koszorút, ki a közvélemény iránt közönyös, hanem ki polgártársainak szeretetét a legfőbb kincsnek tartva, azt, ha kell, a hazának áldozatul hozza. És ezen érdemet senki Szalaytól meg nem tagadhatja. Mint a hajó, mely a szélben meghajló árboczokkal, s ingadozva a habok között változatlanul folytatja útját, -— ilyen vala ő, érezve minden csapást, s megindulva, de biztosan folytatva irányát az ellenséges elem között, azon következetességgel, melyet a legerősebb meggyőződés is csak azoknak ad, kiket erős kötelességérzet lelkesít. A journalistika mezején, s később miután a „Hirlap" vezetését Csengery Antalban méltó kezekre bizván, azt csak dolgozataival támogatá, a Szónokok és Statusférfiak könyvében, hol azon férfiakat jellemzi, kiknek a parlamentaris kormány elveinek kifejtése legtöbbet köszön, társalgásaiban és kiterjedt levelezésében minden törekvései ez egy czélra voltak irányozva, egész tevékenysége abban központosult,