Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 24. szám - A közoktatás kérdéséhez 2. [r.]
305 •embereknek és osztályoknak, de a koronának és népeknek soha sem használnak. Ilyen törekvések hazánkban még ma is léteznek, fájdalom ! Felségednek nyilt és nyíltan kimondott akarata ellené) e. Mindezek mellett — őszintén megvalljuk — meglepett bennünket, hogy Felségednek említett legfels. nyilatkozatai daczára egyenesen oda törekesznek, hogy a nemzet akaratának kifejezése elnyomassák, és az ország sorsa, természeténél fogva arra alkotott, mesterségesen összeállított többség által eldöntessék. Nem szándékunk itt magából a választási rendből fölmerülő sérelmeket elsorolni, mert várjuk, hogy azok már a mostani országgyűlés alatt a törvényhozás utján meg fognak szüntettetni. Panaszunk ez alkalommal csupán abból áll, hogy a háromegy királyság bánja, báró Sokcsevics József, a Felséged által megerősített országgyűlési ügyrendet pártfelekezetes elnöki hatalmának felhasználásával annak nyílt értelme ellen ugy magyarázza, hogy országgyűlési működésünket — ha az önkénynek tárt kaput nem nyitunk — meg sem lehet kezdeni. Említett ügyrend szerint országgyűlésünknek ugy kell constituáltatni, hogy valamennyi országgyűlési követ az osztályokba beosztassék és ez utóbbiak viszonosan a választás érvényességét és az igazolásra utólag felhozott okmányokat megvizsgálják, szóval, hogy a tagok igazoltassanak. Ha ily módon a tagok kétharmada igazoltatott, ezek választják az országgyűlési tisztviselőket és az országgyűlés constituáltatik és csak a constituált országgyűlés igazolt tagjai határoznak a kérdés alá jött országgyűlési tagok fölött. Ez alkalommal a többi közt a báni tábla ülnökei sem igazoltattak ; e körülményt figyelembe sem véve, azt akarta az országgyűlési elnök, hogy azok közreműködési joga előbb ismertessék el, mintsem az országgyűlés constituálja magát. Ez nyilt igazságtalanság, mely oda czéloz, hogy a valódi képviselők a törvénytelen országgyűlési tagok mesterséges többsége által majorizáltassanak. Felséged! Ezen eljárást ugy kell tekintenünk, mint folytatását az eddigi kormányzási módnak, mely sem a koronára, sem a népekre előnyös nem volt, mert következményei csupa provisoriumok valának, melyek alatt minden visszamarad, mit a kormánynak előmozdítólag támogatnia kellene. De miután Felségednek fönemlitett nyilatkozatai után meg vagyunk győződve, hogy az említett kormányzási mód folytatása Felségednek atyai szándékai ellen van, fiúi bizalommal lépünk Felséged legfelsőbb trónja elé a leirt eljárás elleni legalázatosb panaszszal azon erős bizalomban, hogy Felséged saját uralkodói bölcseségénél fogva kellőleg intézkedendik , hogy a törvény valósággá , és Felségednek szándoka, melyet a korona becsületére és méltóságára és a nemzet javára minden alkalommal teljes erőnkből támogatni fogunk, teljesedésbe menjen. Hogy e nov. 26 dikáról kelt kérelem tartalma illető helyen szám ba vétetett, tudjuk. Mi módon lesz lehetséges a kiegyenlítés, követi-e személyváltózás ez eseményeket s törvényszerűen fog-e a horvát országgyűlés ezentúl tanácskozhatni, erre nézve eddig csak hírek kering nek, alapos tudósítások mind ekkoráig hiányoznak. A közoktatás kérdéséhez. X IL Az oktatás ügye országos fontosságú, és okvetlenül nagyot kell rajta lendíteni. Ez a lendítés pedig az összes társadalom ügye. Minden tagja a társadalomnak joggal megkívánja tőle, hogy kiképzésére, oktatására alkalmat nyújtson neki; de viszont a társadalom is joggal megkíván hatja, hogy valamennyi tagja, a mennyiben a társadalom nyújtotta előnyökben részesül, hasznavehető tagjául is képezze ki magát. E szerint a társadalom joga, kötelessége s érdeke egyaránt, gondoskodni tanintézetekről, valamint arról is, hogy minden egyes tagja a képzettség bizonyos fokáig emelkedjék. A társadalmat alkotják a különböző érdekeket képviselő, különböző hatáskörrel biró csoportulatok, melyek a legszűkebb körtől, a családi körtől kezdve mind tágabb meg tágabb körökben szervezkednek, míg végre egyetemesen az ország képében érvényesítik magukat. Az ország országgyűlése által nyilatkozik s a végrehajtást, az időközi rendelkezést felelős kormányára bizza. Ha tehát azt kérdezzük, kinek áll jogában, kötelességében iskolákat állítani, az oktatásról gondoskodni? okszerűen azt kell rá felelnünk: hogy minden testületnek, azon érdekekhez képest, melyeket képvisel, az egyházi községnek szintúgy, mint a politikai községnek; a kereskedelmi vagy valamely iparos testületnek szintúgy, mint a gazdasági testületnek, természetesen tehát a kormánynak — illetőleg a valamennyi társadalmi kört egybefoglaló országnak — szintén. E jogot megvonni egyik testülettől <sem lehet. A mi a kötelességet illeti, tekintetbe kell venni, hogy az oktatásra nézve a különböző testületek érdekei nagyon is sok pontban találkoznak, ugy, hogy ha egyik testület e kötelességet magára vállalja, a mások eleget tesznek, ha kötelessége teljesítésében erejökhöz képest támogatják. A hol például az egyház-község az igényeknek teljesen megfelelő iskolát tart fenn, erőpazarlás volna, ha a politikai község is állítana iskolát; ellenben, ha amaz elmulasztja vagy elhanyagolja kötelezettségét, az utóbbin a sor, hogy ezt magára vállalja. Ha egyike sem teszi, akkor a kötelesség a felsőbb rendű testületekre háramlik, melyeknek alkatrészeihez ama községek tartoznak. És ha mindezek annyira félreismerik saját legközelebbi érdekeiket, vagy oly ínséges állapotban vannak, hogy kötelességüknek megfelelni nem akarnak vagy nem bírnak, akkor előáll a kormány. Magától értetik, hogy midőn ez az eset bekövetkezik, akkor a kormány egyedül az országos érdek szempontjából lép a cselekvés terére, s e szerint vallásfelekezeti tekintetek által nem szabad magát vezéreltetnie. Ebből önkényt következik az is, hogy országos intézeteket, a milyennek akarjuk például az egyetemet, a felekezeti nyűg alól tökéletesen fel kell szabadítani. Ez az ut, a mint látjuk, egyenest a szabad verseny elvéhez visz, azon elvhez, mely más téreken is oly termékenyítőnek, oly fejlesztőnek bizonyul Fejlesztőnek kell lennie kivált az oktatás terén, a hol arra törekszünk, hogy az embert saját erejére utaljuk, a lelki gyámság alól lehetőleg felszabadítsuk. Legyen a mód, mely által ezt elérni akarjuk, méltó a czélhoz; erkölcsi értékre legyen mind a kettő egyenlő. Nyissuk meg szabadon a pályát nemes küzdelemre: megállhat ott a gyengébb is, csak erejét okosan s erélyesen gyűjtse össze, s ritkán fog végkép elbukni az, a mi igazán életre való. Minden testület maga legjobban ismerheti és szeretheti saját érdekeit, maga legszívesebben hozhat érte áldozatot — ez föltehető; valamint föltehető az is, hogy annál melegebb részvéttel, aggodalmasabb gonddal fogja ápolni a kebelebeli oskolákat, minél inkább érezni fogja azt, hogy semmiféle külső kényszer, egyedül saját tehetetlensége idézheti elő bukását. A szabad versenynek is mulhatlanul meg lesznek kinövései ; de visszariadunk-e a szabadságtól azért, mert olykor tulcsap és féktelenné lesz! Ez a természet rendje, tökéleteset nem alkothatunk. Különben a veszélyek nem is oly fenyegetők, milyeneknek első pillanatra látszanak. Attól tartunk például, hogy ha tanintézeteinket szabadjokra bocsátjuk, majd százféleképen fognak szervezkedni, mindegyik a maga módja szerint, és tanügyünk végtelen zűrzavarba sülyed. Megvallom, hogy a teljes egyformaságot nem tartom lényeges kelléknek , sőt jó befolyással lehet, ha az iskolák nem áldozzák fel egészen egyéni színezetüket. Vegyük példának okáért a gymnasiumokat Allíthatjuk-e józanul, hogy csak egyetlen egy csalhatatlan ut visz a czélhoz, melyet a gymnasiumokkal el akarunk érni ? nem kell-e elismernünk , hogy a képzettség ama fokához, a szellemi látkör ama tágasságához, mely ott czélul van tűzve, az ifjút sokféleképen juttathatjuk fel? Szorosan véve, minden ifjút saját egyéniségéhez képest más meg más módon — miután azonban ez ki nem vihető, bizonyos közép-utat kell választanunk. Ha ez utakra nézve a gymnasiumok teljesen meg nem egyeznek, abban még nagy bajt nem látok: a baj csak akkor kezdődnék, ha ez utak annyira eltérnének egymástól, hogy a hazai gymnasiumok között megkívántató közösséget megbontanák. De valamíg az alapvonások közös jellemüek, a többire nézve asokszerüségnem árt. Legyen csak a czél lehetőleg szabatosan kitűzve , majd megválik, melyik követi a biztosabb utat, s bizonyára, a többi nem soká fog késni, hogy ehhez alkalmazkodjék. Ez pedig, ne tartsunk tőle, bekövetkezik minden külső kényszer nélkül is, a szabad mozgás parancsoló hatalmánál fogva. Mert hiszen arról nem kételkedhetünk, minden szülő különbség nélkül abba az iskolába fogja küldhetni gyermekét, melyet legjobbnak tart: vajon gondolható-e, hogy valamely testület annyira saját érdeke ellen cselekednék, hogy gymnásiumába egészen sajátságos, a többiekétől merőben eltérő