Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 23. szám - A közoktatás kérdéséhez 1. [r.]

294 sáért; Pompéry János, a királynéért, ki, úgymond : „két koronát visel, a születését és a szépségét." Mind két toastot az összes vendégek felállva éljenezték. M a s z á k Hugó lelkes szavakkal emelt poharat az erdélyi unióért. Horváth Károly pest-ferenczvárosi követ ivott az egyetértésért s jelenvolt követ-társaiért, kik közt K em é n y bárót nagy szerénységgel és magasztalva kiemelte. S z t up a György poharat köszöntött Horváth Károlyért. Királyi Pál, felhivatva, emelt poharat oláh testvéreinkért, majd Szentiv áji y i Károlyra, mint leendő országgyűlési elnökre emelt poharat. Az ifjú lelkű Szentiványi velős beszédben válaszolt, azon óhajtását fejezve ki, vajha a mostani országgyűlésnek az az eredménye legyen, mi az 1825-ki diaetának volt. May Árpád ismételve emelt poharat b. Kemény Zsigmond és b. Eötvös Józsefért, mint az irodalom és politikai pálya két iker-csillagáért. Szentkirályi Mór, három izben emelt poharat: először a népnevelésért, aztán a kormányférfiakért, kik feláldozták magukat, hogy a törvénytelen állapotból a törvényes állapotba mintegy áthidalásul szolgáljanak• és harmadszor a pártokért. „Mennél szabadabb valamely ország — úgymond — annál több a vélemény, annál több a párt, melyek bár mennyire külön váljanak véleményben, a döntő pillanatban mindig összetartanak a hazaszeretetben." Es csak is az ilyen pártokat éltette. Székely József irótársunk, Deák Ferenczért ivott. Beszédét egész terjedelmében közöljük : Nekem, ki a József-városban lakom, alig volna itt helyem, ha mindnyájan nem az egyetértés nevében jöttünk volna ide. Az itt különbség nélkül egybesereglett választók diszes sora arról az igazságról győz meg engem, mely a szabad választás természetéből ered, hogy t. i. véleményeink és hajlamaink változnak, de egynek változhatlannak kell lenni: a jog és alkotmány tiszteletének. A kezesség a közjóra nézve alkotmányos országban : a törvények állandósága és tisztelete. Üdvözlöm e törvényeknek, a tisztes polgári osztály által, újonnan megválasztott őreit. Az a mód, melylyel a főváros képviselőit megválasztotta, az erőnek a jele s a lángész jogának bátor megerösitése! Valamint a politikai bölcseség, ugy a választás bölcsesége is a mérsékletben áll. Az érzésileg és gondolkozásilag nem fegyelmezett ember minden újításhoz könnyen hozzááll s gyakran a közszerencsétlenséget vádja s emelkedése zsámolyául tekinti. Mig a mérséklet és józan ság, mely mindig türelemre tanít, arra birja a polgárokat, hogy ha nemakarnák is, gyakorolják a közjó szeretetét. Ez erkölcsi fegyelem és politikai eszély oltalma alatt, egy féríiura emelem poharam', kinek nevét nem szükség megneveznem. Ha annyit mondok felőle, hogy köztiszteletre méltó, nyilvános és magán pályáján soha a törvényt az erőszaknak, a jogot a bevégzett ténynek, a lelkiismeretet a hamis dicsőségnek alá nem rendelte: a gyermek is tudni togja, hogy Deák Ferenczet értem. (Viharos éljen!) Uraim ! Még egy nemzetnek sem tanácsos azt mondani: időről időre eljönnek megváltóid! Nem igazság és nem kegyelet oly súlyos felelősséget egy emberre hárítani, hogy a politika nagy ügyeiben mindent erkölcsi és értelmi nagyságától várjunk. Valamint nem jó elhitetni magunkkal, hogy a haza jólléte, felemelkedése és boldogsága csak is a magunk kezébe van letéve. De ha azt mondom: bízzunk Istenben, és tanuljuk becsülni a drága javakat, melyekkel az idő és alkotmány kinál: akkor csupán arra a hitre és példás hűségre emlékeztetem polgártársaimat, melylyel hazánk nagy fia maga is a gondviselés és emberi szabad akarat iránt viseltetik. Éltessük a hit és hűség e legnemesebb gyakorlatát, mely Deák Ferencz személyében oly méltó nagysággal van kifejezve. Éljen! (Hosszantartó éljen). Bécsi levelek. XXIII. Bécs dec. 2. Az uj osztrák kölcsönről tulajdonképen már nincs mit mondani. Larisch grófnak pénzre volt szüksége, hogy az elődje által hagyományozott kötelezettségeknek megfelelhessen ; a feltételekre nézve sem volt választása; a legkevésbbé kedvezőtleneket kellett a legkedvezőbbeknek tekinteni. Ezen feltételek mellett a pénzt megkapta, kapta pedig nagy készséggel, ugy hogy e készség erkölcsi értéke legalább félig-meddig pótolta azon anyagi áldozatokat, miket a kölcsön létesíthetése érdekében hozni kellett. Ezzel a dolog be van fejezve, a függöny legördülhetne és mi — bár kissé savanyús arczczal — mondhatnók a „plaudité*'-t. Hanem az ügy véletlenül nagyon csipős epilógust talált a porosz sajtó kifakadásaiban, mely nem képes eltitkolni a feletti boszuságát, hogy Ausztriában még nem lőn kihirdetve a banqueroute. Az osztrák financziáknak egész történelme az, a mit a poroszok most a világ szeme előtt feltárnak és e történetekben nincs tagadás — igazán szomorú, oly szomorú, hogy magunk is, ámbár a részletek régen ismeretesek előttünk, mégis szinte megijedünk, midőn azokat igy egymásra halmozva látjuk, valamint a torlasz imponálni szokott, holott közönbösen megyünk el az egyes kő mellett. Hogy a mult század vége felé felvett hadi kölcsön a tett igéret daczára soha vissza nem fizettetett, sőt 1804-ben még a kamatfizetést is megszüntették, — hogy 1806-ban kényszerkölcsönt vettek fel a bankóczédula törlesztésére, de egyetlen ilyczédulát sem törlesztettek azzal a 70 millióval,* — hogy ugyan igy történt a dolog az 1808-ki hasonczélu kölcsönnel; — hogy 1811 ben nagyszerű devaváltió rendeltetett el; — hogy 1813-ban minden szent igéret daczára megint bocsáttatott ki papírpénz ; — hogy három évvel később a nemzeti bank alapíttatott a papírpénz beváltása végett, valósággal pedig csak az állam bankárjává lett az intézet: — mindezt és még sokkal többet, mi le a legújabb időig történt, tudjuk, és nem tagadhatjuk, hogy az osztrák pénzügyek története csak ugy hemzseg a szerencsétlen műtételektől, a nem teljesített ígéretektől , a geometriai progressiókban növekedő deficitektől. De mi következik ebből? Ha ezen calamitásokra akkor emlékeztették volna a világot, midőn a birodalom kormánya, kárhozatos makacssággal folytatta a régi utat, mely ily örvénybe sodorta a monarchiát: akkor az ily reminiscentiáknak lett volna értelme; de mit bizonyítanak azok oly pillanatban, midőn komoly kísérlet tétetik a monarchiának uj rendszer alapján való szervezésére? Ha nem az eddigi rendszer okozta azt a kétségbeejtő financziális helyzetet, akkor a kormányt általában nem lehetne érte felelőssé tenni; de ha csakugyan az eddigi rendszer okozta — a mint valósággal okozta is — miként lehet ez állapotokkal argumentálni oly rendszer ellen, mely az eddiginek épen ellenkezője akar lenni ?! Az olvasó nem hinné talán — de készek vagyunk az illető lapot megnevezni — hogy egyik j)orosz lap az ottani büntető törvénykönyv 241. §-ra hivatkozva, a sajtó kötelességének mondja, az osztrák állampapírok vételétől inteni a közönséget. Ama tör vény czikk igy szól: „A ki másnak vagyonát károsítja az által, hogy hamis tények felhozása vagy való tények elferditése vagy elhallgatása által tévedést idéz elő: az csalás bűnébe esik stb." Ezen törvény czikk értelmében —mondja az említett lap — a sajtó bűnvádi keresetnek tenné ki magát, ha fel nem lépne azon tőzsérek ellen, a kik a kis pénzbirtokost azuj osztrák állampapírral rá akarnák szedni (anschmieren). Ezt írja a boroszlói újság november 29-kei számában. Meg kell vallanunk, hogy hosszú hirlapolvasói praxisunkban ilyesmire még nem bukkantunk; ez unicum a maga nemében, a ki pedig tudja, mily árgus szemekkel őrködik Bismarck gróf a porosz sajtd minden mocczanása felett, és hogy e miniszternek legalább hallgatólagos helyeslése nélkül ilyesmi nem kerülhetne ki porosz sajtó alól, az az idézett kifakadásban csalhatlan fokmérőt fog találni a két kormány közti viszony megítélésére. Ez aztán már nem politikai vitatkozás, nem diplomatái csatározás, ez „késig" való irtóháború, melyben kegyelmet sem adni sem elfogadni nem szabad. Ily körülmények közt kiki megfoghatónak fogja találni, hogy a szövetség Poroszországgal mindinkább gyűlöletté válik — nem a nép előtt, mely már régen gyűlölte — hanem még oly körökben is, melyek eddig ama termé-, szetellenes alliance majdnem egyedüli támaszai voltak. Minapi levelemben emlitém, hogy a magyar államférfiak nem tartoznak e körökhöz; hozzá tehetem, hogy a magas klérus is — habár ismét más okokból — határozott ellensége a szövetségnek Poroszországgal, melyet azonban eddigelé sikertelenül ostromolt és talán még ezentúl is sikertelenül ostromolt volna, ha a porosz kormány legújabb fellépése nem olyan, mely még a legszilárdabb bizalmat is megrendíteni, a. legmélyebben gyökerező előszeretetet is megingatni képes. Az imént mondottak talán némi útmutatásul szolgálhatnak