Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 23. szám - A közoktatás kérdéséhez 1. [r.]

293 gatás árán foganatosítható. Ilyen volt a rabszolgaság eltörlése az Egyesült Államokban. Ámde oktatásunk ügyében, bármily nagyok is fogyatkozásai, ily átalakítás szüksége nem mutatkozik. Ha kormányzatunk, közigazgatásunk átalakításánál, a mennyire csak lehet, a régi alapokon akarunk tovább építeni, és csak azt akarjuk félre takarítani, a mi omladék vagy omló félben van, miért szakítanánk az oktatás terén merőben a múlttal, holott az idő ezen intézményekben szintén nemcsak bontott és korhasztott, hanem sokat meg is edzett és összébb forrasztott. A hol a régi törzsek még életre valók, azokba oltsuk bele az uj ágakat. Ezen felül vegyük még fontolóra, mennyi küzdelemmel, mennyi jogsérelemmel járna az emiitett javaslatok foganatosítása, s aligha fogunk nagy reményeket táplálni, hogy ez uton az óhajtott czélt elérhessük. Középtanodáink jelentékeny számmal magán alapítványokból tartják fenn magokat ; ha az illető testületek — a mint várható — önkényt át nem engedik intézeteiket, mi jogon nyúlhatna hozzájok az állam ? És általában, valamíg egyházak léteznek, meg nem tagadhatni tőlök azt a jogot, hogy tagjaik neveléséről, oktatásáról gondoskodjanak ; és pedig gondoskodjanak nemcsak a legalsó fokon a népiskolákban, hanem föl egészen addig, midőn a kifejlett, érett ifjú, valamely szaktudománynak, valamely határozott életpálya előkészületeinek szenteli magát. De másrészt az állam érdeke sem szorítkozik csupán a felsőbb tanintézetekre, sőt inkább, a népnevelés szintoly közelről érdekli őt. mint az egyházat. Bármiként akarjuk is tehát az iskolákat két csoportba — az egyház meg az állam körébe tartozókra — osztani, ezt nem fogjuk eszközölhetni oly módon, hogy úgy az állam mint az egyház érdekein [s jogain csorbát ne ejtsünk. Tagadhatatlan, hogy az oktatás állapota szoros kapcsolatban van az országos jólléttel vagy hanyatlással, shogy ennél fogva erről gondoskodni joga is, kötelessége is az országnak, s illetőleg az ország felelős kormányának. De ebből még koránsem következik, hogy az oktatás ügyét akként rendezzük, hogy az egészet közös hálóba fogva, e hálózat valamennyi szálát a kormány kezébe gyűjtsük össze. A rendszerben általán véve, van valami csábító: nagy, fegyelmezett tömegek egyenletes, összevágó mozdulatai — mint a hadgyakorlatoknál — kivívják tetszésünket; a külső rend, a geometriai szabatos alakzat, melybe a rendszer öltözködik, megvesztegetnek szintúgy, mint a jegöczök szabályos alakjai. De nem szabad felednünk, hogy ez rendszerint az önkényes mozgásnak, szabad elhatározásnak, az egyéniség erőteljes kifejtésének rovására történik; s ennél fogva legkevésbbé kívánatos látvány az oktatás mezején, a hol a feladat az, hogy az embert önnálló egyénné fejleszszük, a ki erkölcsi becsét érezi és tehetségeit akarja is, bírja is érvényesíteni. A természet is csak a legalsó fokon alakítja csínos, szabályos jegöczökké az anyagot: a hol felsőbb rendű elet nyilatkozik, ott a Jmerev jegöcz helyett a külső alakra szabálytalanabb, de belső forgalomra szabadabb szervezetet alkotja. Önállóan, de a mellett egymással kapcsolatosan működő részek szövetkezése, az éltető elemek pezsgő keringése, nem egyoldalú, hanem kölcsönös hatás a felsőbb s alsóbb rendű szervek között, és közös alapvonás mellett mégis sokszerüség a formákban — ily szervezet mellett oktatásunk ügye bizonyosan egészségesebb fejlődésnek fog indulni, habár látszatra kevésbbé is lesz szabályozva, fegyelmezve. Szintoly kecsegtető színben tűnik föl első pillanatra a központosítás, ha az oktatási ügy anyagi helyzetére forditjuk figyelmünket. Elgondolva iskoláink legnagyobb részének sanyarú állapotát, a rendelkezésükre álló erők csekély mértékét, a megdöbbentő aránytalanságot az oktatás munkájának érdeme és terhe, meg e munkának díjazása Jközött, önkénytelenül országos segély után fohászkodunk. Országos segély kell ide, bizonyára; ámde az országot nem alkotja egymagában a kormány, azt mi is alkotjuk, a polgárok öszszesége. Vajon segítve lesz-e szegénységünkön, ha az ügyet a kormány veszi a kezébe? ha ő vállalja magára az iskolák fentartásának költségeit? Honnan födözheti e költségeket? legnagyobb részét csakis a nemzet adójából. Minél nagyobb bőkezűséget várunk az iskolák irányában a kormánytól — melyről fölteszszük, hogy a lehető legczélszerübb arányban fordítja jövedelmét a különböző országos czélokra — annál tetemesebb adót is kell magunkra kivetnünk. Ámde, ha igy van a dolog, akkor időben, erőben, pénzben egyaránt megtakarítunk, ha a forintot, a hol csak lehet, közvetlen adjuk oda oktatási czélokra, nem pedig felküldjük, hogy kézről kézre járva, s hosszú útjában megfogyva kerüljön ismét közelünkbe. Mert vándoroljon bár a pénz a legbecsületesebb kezeken keresztül, már maga a kezelés megemészti egy ^részét, s azonfelől vándorlása közben meddő kincs; minél több kerék forog a gépezetben, annál többet emészt meg a 'súrlódás a haszonhajtó munkából. Nem hihető ennélfogva, hogy az oktatás mezején a központosítás mellett kevesebb áldozatunkba kerüljön az óhajtott eredmény. A központosítás egy további, még pedig igen jelentékeny akadályát elég lesz csak jelezni. E nehézség elesik ott, a hol a nemzet vallásra, nyelvre egy, vagy legalább nem annyira szétforgácsolt, mint mi vagyunk. Mind általánosabbá válik a meggyőződés, hogy a nemzetiségi kérdés nálunk csak szabad, községi szervezkedés alapján oldható meg. Az elvet, melyet a közigazgatás terén elfogadunk, szintoly üdvösnek kell elismernünk a közoktatás ügyében.. Ugy hiszem, hosszasabb feszegetés nélkül is belátható, hogy ezen elv alkalmazásával végtelen sok bonyodalomnak, félreértésnek, izgalomnak fogjuk elejét vehetni, s hogy erőteljes fejlődésünknek csak is igy vethetjük meg szintoly biztos mint békés alapját. Végre, nem szabad a számításból kihagynunk nemzeti jellemünket. Az alkotmányos érzület mélyen meggyökerezett bennünk; saját ügyeinkben szeretünk magunk rendelkezni. Hogy pedig ez az érzület nem szorítkozik merőben a politika terére, arról eléggé tanúskodik az a tény, hogy a protestáns egyház hazánkban sokkal nagyobb mértékben élvezi az önkormányzat jogát, mint saját bölcsőjében, Németországban. Fejlődésünk érdekében ezt a hajlamot inkább táplálni szükséges, semmint ellfojtani, annyival inkább, mert ez egyik leghathatósabb ellenszere jellemünk azon árnyékvonásának, melynek neve indolentia. Vegye csak a kormány egészen kezébe az oktatás ügyét, gondoskodjék mindenről csak Ő, és lehet, hogy idő folytában nagyon is megszeretjük ezt a kényelmet, és tompa közöny nyel, érdek és részvét nélkül fogjuk szemlélni működését. Lehet, hogy a rendszer virágozni fog, de a nemzeti jellem elhullatja egyik legszebb virágát. Igy hát jellemünk és sajátságos viszonyaink, erkölcsi és gazdálkodási tekintetek egyaránt ellenzik az oktatás köz pontosítását. GREGUSS GYULA. Az egyetértési lakomán, melyet tegnap a terézvárosi választók a lövöldében tartottak nagy és díszes vendég-sereg jelent meg: választók, a város többi választó kerületeiből; a főváros megválasztott képviselői, s ezeken kívül több országgyűlési követ, a journulistika előkelő matadorjai, a város főpolgármestere, főbírája és főkapitánya, s néhányan az egyházi rendből. A hangulat vidám, és a pohárköszöntések sora szakadatlan volt. Rottenbiller Lipót ur, először is ő felségeért emelt poharat. A több százra menő vendég-sereg székéről felállva harsányan éljenezte a fejedelmet. Királyi Pál Horvátországért, majd Gorove terézvárosi képviselőért ivott. Tóth Lörincz kedélyesen szőtte be Groroveért emelt pohárköszöntésébe, nyugati Európában, ifjú korukban tett utjokat; jellemezve, melyik nép hogy szereti szabadságát: az angol mint nejét, a franczia mint szeretőjét, a német mint nagyanyját stb. S tro hmayer, terézvárosi polgár, a vakok intézetét s egyáltalán a népnevelést ajánlotta, német nyelven tartott jeles beszédében, képviselőjük figyelmébe. A választók közül még többen ittak szeretve tisztelt képviselőjükért, Goro ve Istvánért; igy a tisztes öreg Kimer puskamüves és főlövész két izben is. Elmés volt H av a s Ignácz toastja, hogy a terézvárosi választásnál csábítás történt, a nők és leányok csábították atyjokat és férjöket, hogy Grorovéra szavazzanak, azért volt annyi szavazata. Gr o r o v e majd mindenik hozzá intézett beszédre gyönyörűen válaszolt. Kár Mátyás 1 ezen jelmondattal : „bis repetita piacent," ivott a király megkoronázá•