Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból

282 a levelező, hogy eddig még mindig Belcredi gróf a kabinet lelke és feje, és hogy még nem vala szüksége, a legfőbb tekintély közbenjárását igénybe venni. Azon daróczos hang azonban, melyen aztán a porosz reactio közlönye, egy szerkesztőségi jegyzetben Apponyi grófról és ennek egyik orgánumáról szól, azt gyaníttatja, hogy a diadalbiztosság talán még sem oly nagy, a milyennek fitogtatják. — Másfelől az is tény, hogy az „augsburgi alig. Ztg"-ban is oly toll, melynek az itteni sajtóhivatallal szoros összeköttetései vannak, a belkérdésre nézve oly programmot véd, mely nem igen lehet ínyére a magyar államférfiaknak, t. i. közös törvényhozó testület által összekötött két föderatív csoportot, tehát nem oly magyar országgyűlést, a milyent nálunk a túlnyomó többség kiván és a Lajtán innen semmiféle szűkebb reichsráth-féle testületet, mely a német alkotmányosak törekvéseinek főczélját képezi. Föderalismus a Lajtán innen és túl, ez volna a „Pudels Kern." Minthogy pedig az egynél több országot érdeklő ügyeket nem lehet az egyes országgyűléseknek netalán ellenkező votumai szerint elintézni, minden nem szoros értelemben vett tartományi ügyet a közös testület elé kellene vinni és ennek hatalomkörét az országgyűlések rovására oly módon tágasbítani, hogy legalább minálunk nem sokan találkoznának, kik ily programúinak alkotmányos úton való létesítésére segédkezet nyújtani hajlandók volnának. Mindazáltal — és még akkor is, ha az említett nézetkülönbség csakugyan léteznék a minisztérium keblében — még most is a mellett maradunk, hogy a kabinet változatlanul fog fennállani mindaddig, míg a magyar országgyűlés valami eredményt nem szolgáltatott. Ez eredmény minémüségétől fog aztán függni a további fejlődés is. Midőn e vélemény-különbségekről szólunk, nem lehet meg nem jegyeznünk, hogy a Lajtán innen feliállított schemák egyikébe sem illik bele Galiczia, hacsak komolyan nem akarjuk venni a cseh túlzók azon programmját, mely nem tudom hány külön udvari kanczelláriát követel a nyugoti részek számára, természetesen a magyar, horvát és erdélyi kanczellária mellett. A föderalismus e túlzó nemét, miként tudjuk, Belcredi gróf maga is agyrémnek tekinti. A mi pedig a dualismust illeti, nem mérnők állítani, hogy Galiczia ennek részére meghódítható. Még az autonomisták maguk is, kik minden áron ragaszkodnak a szűkebb reichsráth-féle közös testülethez, csak vállat tudnak vonítni, ha a lengyelekre kerül a szó, és ha az emberrel négy szem közt bizalmasan szólnak, akkor bevallják, hogy Galicziának ily testületben való részvételét bizony ők sem merik remélni, és hogy szükség esetén beérnék azzal, ha e szűkebb reichsráthban egyedül a német szövetséghez tartozó birodalomrészek képviseltetnének. Hanem szint oly bizonyos, hogy a csehek akkor, ha t. i. a lengyelek nincsenek ott, még sokkal kevésbbé lesznek hajlandók, ily képviseletbe belépni. Ugy hiszszük, hogy épen aGalicziára való tekintet az, mely Belcredi gróffal nem kedvelteti a dualismust; mi részünkről meg azt nem hisszük, hogy ő exjának általában sikerülhetne az osztrák birodalom szerkezetén belül oly formát kitalálni, mely a lengyelek kívánságait helyesen kielégiteni képes volna Azon hireket, mik itten Horvátországra nézve forgalomban vannak, nem merem megemlíteni. Annyi tény, hogy Beck alezredes, egyenesen ő felsége által küldetve Zágrábban volt; hogy az ottani országgyűlés ülései néhány napra felfüggesztettek, és hogy azon körülményt, miszerint ő felsége az eleinte kitűzött idő előtt érkezett ide vissza Stájerországból, ugyancsak a horvát ügyekkel hozzák kapcsolatba. Egyébiránt ugy hallatszik, hogy a legközelebbi napok e titokról a fátyolt fel fogják lebbenteni; akkor megtudjuk talán azt is, vajon azon gyöngélkedés, mely az utolsó zágrábi tudósítások szerint Stroszmayer püspököt szobájához kötötte, elmult-e már, vagy tán oly fordulatot vett, mely hosszabb ápolást és önkiméletet tenne szükségessé. (Ék.) A Lajláli túli larlomáliygjülések megnyíltak. A császári leirat, melynek kíséretében a september 20-diki manifestum eléjök terjesztetett ekkép szól :^ „1865. évi sept 20-ki manifestumomban s az az* kísérő pátensben kijelöltem az ösvényt, meJyen kormányomnak Imfodnia kéj], — hogy maradandó alapot találjon fel egy birodalmi alkotmány számára, mely alkalmas legyen arra, hogy a monarchia egységes fenállása az egyes királyságoknak s tartományoknak pedig ugy önállóságuk, mint alapos jogigényeik biztosíttassanak. Ezen állami actus fontosságához képest parancsolom, hogy birodalmam nyugati részében a tartománygyűléseket megnyitásuk alkalmával erről értesitse." A legérdekesebb, hogy ne mondjuk legfontosabb tény eddigelé Tinti ésBerger negyvenedmagukkal aláirt s az alsó-ausztriai gyűléshez beadott tiltakozása (ha ugyan annak nevelhetni) a septemberi manifestum ellen. A főcentralisták nevei ragyognak e nyilatkozat alatt mely hosszú indokolás után végre is csak annyit kiván, neveztessék ki 11 tagból álló bizottmány, mely „megvizsgálja a sept 20-diki pátensnek az ország javára való visszahatását, s arra nézve javaslatot terjesszen a Landtag elé." Ezzel talán ellensúlyozhatni vélik a német centralisták azon hálafeliratokat, melyeket Galiczia és Csehország gyűlései indítványoztak. Valószínűleg, mert Csehország német pártja H e r b s t indítványára hasonló tiltakozásra készül. Az „Ostd. Post" és „N. Fr. Presse" természetesen örülnek a februári alkotmány hivei ez eljárásán, az „Oest. Ztg." azonban kevésbbé fontosnak nézi a tartománygyiíléseken készülő dolgokat, melyekről következőleg ir: „Bizonnyára nincs ellenvetésünk, ha az országok és tartományok törvényes képviselői, alkotmányszerü jogaiknál fogva, a sept. 20-diki államactát, melyet az „Ost-D. Post* röviden csak „nagyon sajátságosunak nevezget, vitatkozásaik tárgyául választják, és ha nyíltan és férfiasan kifejezésre juttatják a nép egy részének aggodalmait, ha mindjárt épen ezen urakat sújtja a vád, hogy ezen aggodalmakat a nép szivében felkeltették, gyarapították és megerősítették. Senki sem kívánja hogy a sept. actát agyonhallgassák, mert különben is csak a tüzetes vitatkozások és eszmecserék fogják az éles ellentéteket leköszörülni,, s azon meggyőződést létrehozni, hogy a merev ragaszkodás a betűkhöz, itt is ott is csak az alkotmány nélküli korszakot fogná permanenssé tenni, s hogy a jogmegtagadás politikája azon szabadító tény, mely egy szebb és tartósabb jövőnek vetheti meg alapját. „Azalatt a pártok dühöngései között sem vesztjük el reményünket. Hiszszük, hogy minden egyes tartományi gyűlés, s ezeknek minden egyes tagja, szem előtt tartja a pillanat nagyszerű jelentőségét, 8hogy félrevetve minden rabulisticus szócsavarást s a paragrafusok betűszerinti értelmezését, egyedül a magas czél felé tekint, mely nem más, mint egy életképes alkotmány felépítésének munkája. Hogy igy ne a pártok vakbuzgósága, hanem az igaz hazafiság dictálja a hozandó határozatokat, s hogy ne arról legyen szó , ki melyik kormánynyal tart, hanem szivével és eszével csak a haza javát tekintse. Ne az legyen jelszavunk : február vagv october! hanem, hogy éljen a császár! éljen Ausztria! Ám hulljon darabokra az alkotmányos jog formája , de magát a jogot senki se bántsa. „Még oly hosszú lánczsora is az „indokoknak", miket az alsóausztriai gyűlésben Tinti ur és társai előadtak , önmagukban még nem alkotják meg azon kapcsot, mely szükséges arra, hogy mindnyájunkat egyesítsen." A tiltakozó bizottmány elnökévé Rauscher bibornok-érsek választatott meg s kinyilatkoztatta, hogy szilárdul a februári alkotmányhoz kell szegődni. Beszédéből kiviláglik az is, hogy nem hiszi, miszerint a magyar országgyűlésen létrejöhessen valami kiegyezés. A „Wanderer" erre megjegyzi, hogy nem látni ugyan a beszédből, mi előzményekre alapítja ö eminentiája azon meggyőződését, hogy a magyar országgyűlés nem enged kiegyezést remélni; annyi azonban ki világlik belőle, hogy kicsiny talán, de mindenesetre hatalmas párt van még most is Ausztriában, mely a kiegyezés létre nem jöttéhez most is reményt akar kötni. Külföld. Pest, nov. 26. „Egész világ hátat fordít most Poroszországnak." Ezt" halljuk az egyik részen. „Csak Bismarck és a porosz királytól függ, hogy Biarritzból egy második Plombiéres legyen." Ezt mondják a másik részen. Említeni sem kell, hogy ez a „másik rész" a porosz sugalmazott lapok, melyek Metternich hget, a párisi osztrák követet, követségi állomása elhagyásával s Ausztriát ultimátummal fenyegetik, mivel köztes Francziaorrzág közt barátságos közeledés jött létre; sőt Metternich hgkijelentése szerint — ki mintegy második Kaunitz, Ausztriát ésFrancziaországot egy kalap alá akarja hozni — a bécsi kabinet, hajlandó a porosz szövetséget odahagyni, s a tuillériákkal szövetkezni. A párisi osztrák követ e szerencsés közbenjárása kiterjed az, Ausztria és Olaszország közt folyó sereg-leszállitási alkudozásokra ia. Mindezt Berlinben nem a legjobb képpel fogadják, *»-