Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból

283 nak előjelét látván a dologban, hogy Ausztriának nem lesz szüksége Holsteint kárpótlás mellett átengedni; Poroszországnak pedig nem lesz alkalma, az elbai herczegségeket egy hamar bekeblezni. A rózsás kilátások, melyeket a franczia lapok a világbéke megszilárdulására s az 1867-ki párisi kiállítás alkalmával a rég ^sóvárgott európai kongresszus megnyitására nézve táplálnak: valószinüleg nem annyira politikai, mint börzei eredetű hirek, hogy a Franczia- és Németország pénzpiaczain megnyílt osztrák kölcsönnek minél több aláírókat szerezzenek. Mindenesetre a jelenség ujabb bizonyítványa Francziaország és Ausztria egymáshoz való barátságos közeledésének. A „Constitutionel" abban a tényben, hogy az osztrák kölcsön Párisban adatik ki, valóságos pénzügyi eseményt lát, mely az európai pénzpiaczon Francziaország által elért fensőbbségét s a bécsi kabinet részvevő irányát mutatja a nagy nemzetközi forgalomban. A hangulat tehát Ausztriai irányában jó indulatú. Mit némelyek annak tulajdonítanak, hogy Bismarck gróf üres kézzel ment Párisba. A porosz miniszterelnök t. i. azzal a kijelentéssel lepte meg Napóleon császázt, hogy: „a Schleswig-holsteini kérdés (Ausztriával) befejezett dolog, s csupán arról van szó hogy tovább menjenek; először is az a kérdés, hogyan gondolkozik Napóleon a dolog felől; kárpótlásul Belgiumot, e democrata fészket magának vehetné." Könnyű kitalálni, hogy a franczia császár hamar keresztül látott a szitán s Bismarck e manővere, mely az elbai hgségek bekeblezésére czélzott, meghiúsult. A porosz lapok azt hiszik, hogy „Belgium" helyett valami más rajnai területet kell vala Bismarck grófnak emlegetni, s nem jött volna ugy el Párisból, a hogy oda ment: „üres kézzel." így kell legalább értenünk azt a kifejezést, hogy „Bismarck gróftól függ Biarritzből Plombíéres-t csinálni." Poroszország már sehogy sem érzi magát jól a gasteini szerződés kötelező korlátai között, s nem tudni abból a czélból-e hogy Ausztriára rá ijesszen, vagy megint az oldenburgi tervet akarván elővenni, azzal fenyegetőzik, hogy az egyesült Schleswig-Holstein herczegségeket, a személyes unió köteléke alatt, kész Dániának visszaengedni; s azt mondja, hogy erre nézve Oroszországgal már meg is egyezett. E nemes szándék ily bőkezű és nagylelkű terjedelemben, bizonyosan csak olyan vak töltés lesz, mint Metternich herczeg párisi befolyása miatt Ausztriának porosz ultimátummal való fenyegetése. „Némely lapok — kiált fel a Kr. Ztg. — nem tudják magukat ahhoz a gondolathoz szoktatni, hogy az elbai herczegségek feletti kérdés jövője, európai bonyodalom nélkül megoldathatik." Olasz és Poroszország közt a kereskedelmi szerződés felletti alkudozások folyvást tartanak. A porosz kormány, egyelőre ugyan csak saját nevében alkudozik, azonban minden többi vámegyleti államoknak a későbbi hozzájárulást nyitva hagyja. A német közép államok e remélhető csatlakozását, ugy akarják a porosz lapok feltüntetni, mint Ausztria hitelének megcsökkenését Németországban. Az osztrák kölcsön-aláirások mást mutatnak. A politikai helyzet s az európai átalános hangulatra nézve a „Morning Post" igy okoskodik: „Nem tudjuk — úgymond — mik Ausztria szándékai, de Olaszországban az a feladat, melyet három év előtt alig mert San Martino gróf kimondani, elszigetelve állván a maga véleményével, ma annyira napi renden van, hogy a pénzügyminiszter kéri annak mpgoldását t. i. a sereg-leszállitást. A király és Lamarmora tbnok s ugy látszik az országgyűlés sem akarja e reductiót, de újra fel fog éledni annak szüksége, kivált ha az uj parlament, azon befolyás ellenére, a mely alatt összejött, elismeri, hogy e pillanatban Olaszországnak, Európa átalános helyzete s Francziaország különös hajlamainál fogva, a tartózkodás és várakozás politikájára kell magát elszánnia. „E hajlamok a béke és belső javítások felé irányulnak. Gazdálkodási szempontból elhatároztatott, hogy ezer kétszáz ujoncz, kik a marinához rendelvék, tűzhelyeiknél maradnak. Mindez Európa bizalmának megerősítésére történik, azzal kecsegtetvén magukat, hogy az 18G7-ki általános világ-kiállitás, kiindulási pontul szolgálhat a hires kongressusra, melyet a császár néhány év előtt javasolt, és a mely meg fogná oldani Európának ha nem is minden függő kérdését, legalább uj nemzetközi jogot teremtene, mely a háború esélyeit ritkábbakká tenné és könnyítené az átalános lefegyverzést. Mi a belügyi reformokat illeti, azok élénk vita tárgyai Compiégne-ban s különösen az országos képviseletre vonatkoznak. A felírási jog vissza fog vonatni a törvényhozó testtől, mint a mely a császár véleménye szerint, haszon nélkül rabolja el az ülés idejének jobb részét, kárpótlásul a budget feletti tárgyalások kiterjesztetnek s a miniszterek felhatalmaztalak, hogy a képviselőház előtt maguk védelmezzék költségvetéseiket." Mennyivel közelebb jőn a sept. szerződés határideje, annyival homályosabbak és kalandosabbak lesznek a Rómából érkező hirek. Ugy tetszik, mintha a Vatikán bezárt kapui, egy varázs-ütésre, a külföldi diplomátia szemeinek megnyílnának. Egyátalán azon a ponton vagyunk, hogy a diplomátia a római kérdést, határozottaban veszi fel; jól értesültek tudni akarják, hogy néhány nap óta, egy együttes jegyzék szövege forog a magasabb körökben, átnézés és meghányásvetés végett, melynek rendeltetése volna, a kath. udvarokat, Péter patrimoniuma mai határainak formaszerü biztosítása végett, egyesíteni. A pápának e szerint nyugta lenne kivül és belül, a nélkül, hogy húsvét, Péter és Pál ünnepein meg kellene szüntetnie tiltakozását; Flórencznek pedig egy ily veto-val kiszámithatlan szolgádat tétetnék, a kapitólium ostromlói s a tett-párt egyéb féktelenkedői irányában. Az együttes jegyzék szövege nem Rómában készült. A Spanyolország és Chili közt kitörőben levő bonyodalmon kivül a távirat azt is jelenté, hogy egy olasz pánczélos hajó a Pyrausba behatolt, elégtételt veendő egy olasz alattvalón elkövetett sérelemért. Ebből aligha lesz csak oly verekedés is, mint a milyenek most a mi kortes világunkban előfordulnak. Flórcncz, nov. 19. Annyi igaz, hogy Viktor Etnánul nem született diplomatának, a mi szivén fekszik, azt mind megmondja bárkinek, ki jó kedvében találja, így volt az Nápolyban is, a nép jól fogadta, szerette látni, hogy királya akkor jelenik meg közöttük, midőn a gazdagok a kholera elől megszöknek. Ugyanazért roppant lelkesedéssel kisériék a kórház ajtóihoz, s a nép jó akarata a király keblét is meghatotta. A mint tehát Tavas si barátom, a népszerű aranyműves, a munkások viszonos segélyegylet küldöttségé/el nála megjelent, s egypár érzékeny s szívből eredő szóval üdvözölte, a király barátságos beszélgetésbe ereszkedett a keménytenyerü atyafiakkal. Már pedig Tavassi nemcsak ügyes aranyműves, hanem jó hazafi is s a szép alkalmat nem akarta elszalasztani a nélkül, hogy bővebb tudomást szerezzen magának s társainak az ország dolgairól, s megnyugtassa magát a római értekezletek iránt, melyek szeget ütöttek a fejébe; megkérdezte tehát ő felségét minden illedelemmel, miként vélekedik a franczia szerződésről, 8 egyáltalán mikép állnak a dolgok, fel kell-e valósággal hagyni azon reménynyel, hogy Róma az ország fővárosa legyen és mikorára marad el Veleaczének megszerzése. A király épen nem vette rosz néven a kérdezősködést, s nagyon is őszintén megmondta az atyafiaknak, hogy a római ügy igen is jól áll, hogy az csak az idő kérdése, „eljutunk mi oda bi zonyára, csak türelem kell arra, semmi egyéb, sőt mondhatom, hogy félúton vagyunk már a capitoliumhoz; a franczia szerződés elhárította a legfőbb akadályt, nekünk most az a feladatunk, hogy magánk részéről is lelkiismeretesen teljesítsük feltételeit, s igy az ország főkivánsága el fog éretni; türelem fiaim, tartózkodjunk, hogy elhamarkodás által ne rontsuk meg a játékot, bizzatok bennem, s Róma Olaszországé lesz. A velenczei ügy kényesebb, Velenczét aligha vérrel nem kell megvásárolnunk." Igy szólt Viktor Emánuel a munkások nagy megnyugtatására, kik félórai bizodalmas beszélgetésökkel nagyban megelégedtek, s fűnek, fának elmondták, milyen derék ur az a király, s milyen reményébresztök a király szavai. De bezzeg meggyült ám bajuk a minisztereknek, mert a kedves hir Rómába is eljutott Anton e 11 i bibornok fülébe, s ö tüstént komoly kérdést intézett S a r t ig e s grófhoz, a franczia követhez, hogy mit értett az olasz király ezen szavaival, s minő játék az, mi a Beptemberi szerződés szine alatt a pápa rovására űzetik? Sartiges természetesen nem tudott felelni, mert hiszen ö nem lehet felelős azért, mit Viktor Emánul confidentialiter a nápolyi aranyművesnek elbeszél, hanem tüstént Párisba táviratozta a panaszát Drouyn de L'huys külügyi miniszternek, ki Ni gr a lovagtól, az olasz követtől kért számot, ea megint utasitást kórt L a-