Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból

280 kormány a viták terét. Kiegyezkedésre törekszünk, de ezt nem ugy érjük el, ha erősen ragaszkodunk elvünkhöz, hanem ha mérsékletiek és tapintatosak tudunk lenni." A nov. 24-ki ülés viharos volt, feladatát az igazolások képezték volna; de a baloldal azonnal az alelnökök választásához akart fogni, kizárván azokat, kik az igazolásnál gáncs alá estek, valamint a ldr. báni tábla ülnökeit. A jobboldal amazok szavazatjogát is követelte, mivel az országgyűlés a választások fölött még nem határozott. Másnap a fusio-párt nem jelent meg az országgyűlési ülésben. K!u kuljevics indítványára titkos ülést akartak tartani. Az izgatottság nagy ; tartanak töle, hogy az országgyűlést fel fogják oszlatni. Legújabb hirek szerint pedig a czélba vett titkos ülést sem tarthatták meg, mert a határozathozatalra szükséges számú tag hiányzott. A bán is elhagyta erre az ülést Stroszmayer püspök meg jelen sem volt. A magyar szellemű fusio pártja pedig sérelmi iratot szerkesztett a bán ellen s követségben felküldi ö felségéhez. X „A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból." B. Eötvös Józsefnek a nemzetiségről irt értekezése alkalmat nyújtott Popovich Milos ur, kitűnő szerb publicistának, egy jeles dolgozatra, mely a fentebbi czím alatt néhány hónap előtt Belgrádban megjelent, s most Sárcsevics Ambrus hazánkfia által magyarra fordítva előttünk fekszik. Popovich Milos ur sokban helyeselve Eötvös állításait, sokban eltérve azoktól, a magyar és szláv nemzet egymás közötti viszonyáról és közös feladásukról saját nézeteit adja elé, melyek több tekintetben a mieinktől különböznek, de mindig érdekesek, s a legnemesebb humanitás bélyegét viselik magukon. Mi tehát teljesen osztozunk Sárcsevics ur nézetében, ki midőn e müvet lefordítá, hazájának szolgálni akart. Meggyőződésünk, hogy valamint hazánk jövője a nemzetiség kérdésének szerencsés megoldásától függ; ugy e megoldáshoz egyéb sem kívántatik, mint hogy azon homály, mely e kérdés körül az elmékben uralkodik, földeríttessék. Mentül kimerítőbben, mentül több oldalról tárgyaljuk e kérdést; mentül többet vitatkozunk fölötte, annál hamarább fog az kiegyenlíttetni; mert bármennyire különböznek nézeteink, érdekeink ugyanazok, 5 tiszta felfogásuk meg fogja szüntetni azon ingerültséget, mely e kérdés körül egyesek hibái s bűnei által előidéztetett. Hasznos szolgálatot vélünk tenni olvasóinknak, ha, midőn nekik Popovich Miklós ur iratát ajánljuk, azon szellemnek megismerésére, mely nagy részben átlengi, s mely a fordítót e mű magyarítására bírta, Szárcsevics ur előszavának egy részét idézzük, mely az irónak s a hazafinak egyaránt becsületére válik. .... Kétségtelen — úgymond — hogy Magyarország nemzeteinek szebb jövőjét, ezeknek egymásközti kibékülése — a közös haza önállóságát pedig a testvérnemzetek leghatalmasabb eleme nyújthatja. Magyar hazánknak a fölkent uralkodó védpaizsa alatt létesítendő önállósága egyszersmind sarkköve és védbástyája Kelet reorganisátiójának; a szerb nemzet jövője pedig a Kelet átalakulásától függ. Ezen tudat eszközlé, hogy, a nemzete történelmi múltját és dicsőségét, idegen járom alatt nyögő testvéreinek sorsát szivén hordó szerb hazafiság túladott immár azon utópiákon, melyek a nemzetiségek, különösen pedig a magyar és szerb nemzet egymástól való elidegenítésére használtattak föl. Hisz azokból, mik szerb testvéreinkkel kívánalmaik kielégítésének ürügye alatt történtek, és a fejledezö eseményeknek valódi szerb nemzeti szempontból vett vizsgálásából a szerb patriotismusnak meg kellé győződni, hogy a magyar és szerb nemzet érdekei ugyanazonosak. Vajon e hon magyar, vagy bármily nemzetiségű igaz fia — a magyar birodalom történelmi múltjának megsértése nélkül — tágithat-e azon kötelékeken, melyek e haza fiait egymással, — a szt. István koronájának tartományait reális egységben, — s az összes magyar birodalmat a közös uralkodó által az örökös tartományokkal összefűzik? — És vajon az igaz szerb patriotismus törekedhetik-e oly politikai ideál után, mely a magyarországi egység, szt. István birodalma épségének föláldozásával — bármely szin alatt — a Száván túlra az ősi és történelmi tulajdonra iparkodnék terjeszkedni? Az uralkodó magyar király kormánya alatt történelmi alapján és fönálló határai közt consolidált „önálló Magyarország" és a keleti iga alól fölszabadított „önálló Szerbország", — ezek alapeszméi e mü szerzőjének, Popovich Milos szerb publicistának, ki is negyedszázados publicistikai pályáján ezen eszmékért küzd, szenved és nélkülöz. Természetes, hogy azon szerb, ki ősi hazája történelmi dicsőségéről, állami léteiéről már elfeledkezett; a ki nem reményli, hogy régi hazájára Szerbiára még dicső napok fognak derülni; a ki azt hiszi, hogy Szerbia idegen támasz nélkül fönn nem állhat; a ki Magyarországban élő nemzete jövőjét a.szláv eszme megvalósulásához köti; és a ki a magyar elem- és nemzetiségben oly ellenséget lát, melytől a privilégiumok paizsa alatt menekedni akar: — az ily szerb hazafi — mondom — Popovich jelen politikai fejtegetését méltányolni nem fogja. Kétségtelen továbbá, hogy azon horvát honfi, ki e m.unka Horvátországra vonatkozó nézeteivel saját fölfogását nem azonositja; ki honának politikai lételét a századokon át kipróbált Magyarország helyett a képzelet országában oly kecsegtetőn csillogó délszláv eszmére akarja fektetni — mely eszme pedig, ha valósításához fognának, a délszlávságot képező szerb, bolgár, horvát és szlovén népek nemzeti és történelmi öntudatán szappany-buborékként szét fog oszlani — az ily horvát kezében e mü becsnélküli lesz. De — mivel Popovich a nemzetiségek kívánalmait az individuális szabadság határain túl kiterjeszti, — azzal sem kecsegtethetem magamat, hogy e röpirat eszméi minden magyar kebelében viszhangra találnak. Mert sok oly magyar van, kiknek hitét és így bizalmát a magyar nemzet létele ellen íölhasznált agitatio, a panszlavismus annyira megrendítette, hogy a nemzetiségek kívánalmainak őszinteségében ma is kétkednek; s máig sem látják be a már ténynyé vált igazságot, hogy a panszlavismus bálványának fölemelésére és megvédésére szánt, s a magyar nemzet jog- és önérzetteljes keblére szegzett nyilak nem csak hatástalanul hulltak le, hanem Íjászaikra pattantak vissza. Sok magyar hazafi a nemzetiségeknek szükségképen előtérbe nyomult s kielégittetésre váró igényeinek nyilvánulását saját nemzete jogainak megcsorbittatásával azonositja, s aggodalommal telik el/mert nem gondolja meg, hogy a magyar hazában e nemzet országos és diplomatikai helyzete, a morális és materialis erő túlnyomósága, szóval a többi nemzetekét meghaladó szellemi és anyagi fölény aggodalmait épen nem indokolhatja ; — feledi, vagy talán nem méltányolja „a legnagyobb magyar" müvének roppant horderejét, mely a magyar nemzetet korunk ellenállhatlan fegyverei raliberalismus és szabadság bajnokává avatta, s ezzel rövid idő alatt a magyar nemzetnek és nemzetiségnek a többi nemzetiségek fölött oly diadalt szerzett, mely azt országos és történelmi méltóságában örökre megerősítette; — azon méltóságában, melyre azt ezer év előtt Árpád hadainak diadala emelte! — Mindamellett az 1861-diki országgyűlésnek a nemzetiségi kérdés megoldására irányzott munkálatát, ennek föloszlatása után a honi öszszes politikai pártok programmjait; s a küszöbön álló országgyűlés képviselőjelöltjeinek politikai hitvallásában a nemzetiségi kérdést tartalmazó pontokat; szóval: az ép oly általánosan mint ünnepélyesen nyilvánuló közvéleményt tekintve — e mü megismertetése által hasznos szolgálatot véltem tenni mindazoknak, kik honunk szebb jövőjét a különböző nemzetiségek kiengesztelésében s ezek egyetértésében óhajtják üdvözölni .... Bécsi levelek. XXII. Bécs nov. 25. A német alkotmányosak — centralisták és autón omisták — közti egyezkedésnek első látható gyümölcse azon indítvány, mely szerint az országgyűlések elé terjesztett sept. 20 ki manifestum és pátens külön bizottmányhoz utasítandó, mely ezen állami cselekvénynek az egyes országokra való viszszahatását megvizsgálandja és az eló'tte szükségeseknek látszó javaslatokat fogja tenni. Ezzel az országgyűlések szorosan a magok illetékessége körén belül maradnak és csak olyasmit tettek, a mire ők a Landesordnungok 19. § -a szerint kétségtelenül fel vannak jogosítva. Sajnálatos, hogy Linzben a kormánybiztos mindjárt első pillanatban — kétségtelenül túlbuzgalomból — egy kis ügyetlenséget követett el, mintegy tiltakozásképen kijelentvén, hogy a sept. 20-ki okmányok nem kormány-előterjesztvény, hanem császári izenet alakjában közöltettek é& hogy e szerint a további nyilatkozatokat fentartja magának. Nem nagy ügyességet látunk ez eljárásban, mert bárkinek, főleg pedig kormánynak részéről mindig hiba az, ha olyasmit ellenez , a mit gátolni sem jogában sem hatalmában nem áll. Az említett 19. §. szerint ugyanis az országgyűlés hivatása, hogy tanácskozzék és indítványokat tegyen „über kundgemachte allgemeine Gesetze und Einrichtungen bezüglich ihrer besonderen Rückwirkung auf das Wohl des Landes." Tehát akármily alakban, akármily czim alatt jutnak a septemberi okmányok az országgyűlések elé, sőt még akkor is, ha épenséggel nem közöltetnek azokkal, miután hivatalosan a maga rendje szerint közzététettek — „kundgemacht" — az országgyűlések nem csak jogosítva, hanem hivatva is vannak, velők foglalkozni. Belcredi gróf részéről tehát ildomos lépés volt, magára venni a kezdeményezést oly dologban, melynek tárgyaltatását amúgy sem gátolhatja és nem hisszük, hogy