Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 3. szám - Az Akadémia két halottja

34 önszántából vallani? Előre lehetett és kellett volna látni, hogy, ha az absolutismus helyébe — ugyanazon politikai végczélok mellett — az alkotmányosság lép, a sztik térre szorított passiv ellenállas helyébe az activ ellenállás fogna lépni, melynek számára az alkotmányosság tág törvényes tért nyit, és hogy aztán vagy a végczélt kell módosítani vagy az ellenállási tért mindig szűkebbre szabva, az alkotmányosságtól fog kelleni mindinkább eltávozni és az absolutismus felé mindinkább közeledni, hogy tehát in fine finali vagy a centralisátiót vagy a constitutionalismust fog kelleni elejteni. A kormányférfiak nem figyeltek-e tanulságra. A mi elkerülhetlen volt, bekövetkezett; és ime, a kik szabadelvűeknek mondják magokat, még most sem látják be, hogy a birodalom itt hatalmas aut-aut-tal állott szembe, hogy a centralisátió és alkotmányosság egymással meg nem fért, és hogy e kettő közt választani kellett. Ha ezt átlátnák, miképen roszalhatnák azt, hogy e dilemmával szemben a centrolisátiú az, a mi elejtetik és nem az alkotmányosság ?! . . . Ily érzelmek közt lomhán baktat végefelé a reichsráthi sessió; itt-ott szó volt valami interpellátióról, mely a miniszteri válságra vonatkozott volna és a lapok sokat vitatkoztak ily lépés czélszerü- vagy czélszertitlenségéről. Mi részünkről az illetőket igen egyszerű magyar példabeszédre figyelmeztettük volna, mely szerint „ott ne keress, a hol nincs." A követ urak, ha interpellálnak, nyilván azt szeretnék tudni, mi fog történni, hanem azok, a kik az ülésen jelen vannak és a kikhez a kérdést intézni kell, a dolog természete szerint nem tudhatják, mit szándékoznak tenni, mások; ezek a mások pedig, a kik tudhatnák, nincsenek jelen a gyűlésen. E szerint alig lehetett másttenni mint, a mit csakugyan tettek, azaz: az interpellátióval felhagyni et crisim sinere vadere, sicuti vádit. A miniszteri jelöltek raja is gyérülni kezd; mindössze már csak három ily szerencsés halandóról beszélnek , kik az uj kabinetbe volnának lépendők: Poche mint rendőri, Korners mint igazságügyi és Jpsef Alexander 7 reiherr von Helferi- vagy „Josrf Alexander", miként őexját itt Bécsben rövidség okáért nevezni szokták — mint oktatásügyi miniszter. Poche és Komers urakat nálunk eléggé ismerik és igy arról is Ítélhetni, vájjon mily benyomást tenne legalább Magyarországon ez urak hivatalba lépése, habár oly tárczák jutnának is nekik, melyekhez hazánknak közvetlenül nincs köze. Helfert báró pedig „Fünfzig Jahre nach dem Wiener Congresse" czimü —különben a középszerűségen is alól álló — legújabb müvében oly politikai elveket vallott, melyeknek elfogadása aligha tetemesen nevelné az uj kabinet népszerűségét ; ha pedig az elveket nem fogadja el, mit jelentene akkor az ember elfogadása? Vagy a nemes báró volna-e kész a maga elveit megtagadni? Vagy végtére tán minden elv nélkül is lehetne valaki „alkotmányos" kormánynak tagja?... (Fk.) A bécsi lapok hírek s tények hiányával egymással s a lajtáninneni sajtóval polemizálnak. Névszerint bennünket is ér a szerencse, hogy a „N. Fr. Presse", miután múlt hétfői számunk első czíkkét már jul. 13-dikán megczáfolni iparkodott, szombati számában ismét visszatér reá, s mert e czikk Magyarország önállóságán kivül, Ausztria nagyhatalmi állását és az egész állam szabadságát is számba veszi, úgy véli, hogy nezzel már lehet vitatkozni, ezzel végre tisztába jöhetünk." Különben az idéztük lap főeszméje a „Centralparlament", melyet csakugyan utolsó kikötőjüknek nevez s azért is hibáztatja az 1861-diki magyar országgyűlési föliratokat, mert ezek, szerinte, Ausztria nagyhatalmi állását egészen szem elöl tévesztették. Ugyancsak a lapunkból idézett czikknek a dualismusról szóló pontjára megjegyzi a „N. Fr. Pr.",hogy „az ily dualismus lehetetlenségéről Ausztria száraára kár vesztegetni a szót, miután még a „Napló" is közvetve feladta." Fejtegetvén továbbá, hogy a „pesti parlament" lehetetlen, igy ir : „Ha tehát Deák feliratai] alapeszméje , a kettős parlament az osztrák hatalmi állás követelésein szenved hajótörést, ugy részünkről meg kell vallanunk, sejtelmünk nincs, a konstitutionalismus nálunk hogy nyerjen kifejezést, ha nem a centralparlament által." Amaz egyrészről lehetetlennek mondott magyar, s másrészről egyedül üdvhozónak mondott saját eszméjét a „N. Fr. Pr." történelmi érvekkel is iparkodik támogatni, melyekre alkalmilag még visszatérünk. — A bécsi februáristák, főkép az oly „Botschafter"-félék — irja a „Debatte" — javíthatlanok. E kifakadás okát a következőkben találjuk. A „Presse" e napokban az egyéni szabadság nevében követelések egész sorát állítá fel, melyek talán nem mind korszerűek, de a melyek mind oly rendszer szerves részeit képezik, mely az egyén mivelését és szabad fejlődését tűzte ki czéljául. Ez ellen a „Botschafter" szükségesnek tartja, hogy erélyesen tiltakozzék. Neki az egyén semmi, a „közjogi rend" minden! Ha az egyént akár fején akár lábán megcsonkítják neki mindegy, ha csak bele lehet szorítani a „közjogi rendbe!" A „Botschafter" ama különös festészre emlékeztet, ki előbb keretet készíttetett s képét azután addig nyeste, nyomorította mig bele nem fért. „Közjogi rend" a „Botschafter" szájában annyi, mint noli me tangere, februári alkotmány ! habár Ausztria e felett tönkre megy. A rciehsráth a „Botschafter" szerint igen komoly helyzetben van. Már néhány nap múlva arról kell határoznia vájjon létre jön-e az 1865-diki pénzügyi törvény vagy [nem, s e kérdést kapcsolatba hozza a miniszterválsággal. Nem mindegy ugyan mily minisztériumnak szavazzák meg a budgetet, de „a pénzügyi törvény utóvégre nem a minisztériumért lesz megszavazva, hanem föltétlen államczélnak szolgál, s habár ezt egyik vagy másik miniszter jobban betöltheti, a kérdés magva ez által meg nem változik-" Ez más szóval talán annyit tesz: szavazzatok bizalmat az „elvben" visszalépett, de „gyakorlatilag" még müködo minisztériumnak ? Czikke végén ugyanis sürgetve kéri a. „Botsch." a reichsráthi urakat, ne játszanak a budgetnélküliség tüzével, mely nagyon könnyen fiatal alkotmányosságuk tetemes részét megemészthetné. S intését azon tanácscsal toldja meg: Pénzügyi törvény minden áron! E tanácsot annál elfogulatlanabbúl véli adhatni a „B.", minthogy nem azon minisztérium javára lesz, melyet még ma is képviselhetni szerencsésnek érzi magát. Es legjobb tanácsnak tartja, melyet a reichsráthnak saját érdekében, s az általa sokra tartott, a gondviselés védelmébe ajánlott februári alkotmány javára adhat. A „ Vaterland" végre a magyarokkal polemizál, hogy miért nem akarnak Csehország históriai jogaiért küzdeni, s miért mondják azt, hogy ők nincsenek följogosítva beavatkozni a birodalom másik felének ügyeibe. „Ha ez elvet alkalmazni akarják — úgymond — akkor nem léteznek többé közös ügyek, s ha léteznek ilyenek, ugy Magyarország csak a bécsi kormánynyal, nem a Lajtán inneni népekkel egyetértve akarja rendezni ez ügyeket; akkor a viszály, mely a birodalom oszlopait megingatja csak egyoldalulag s nem tartósan és véglegesen minden párt egyetértésével fog megoldatni." — Mindennemű pénzügyi nyomor, terméketlenség, ínség, nemzetiségi s alkotmányi misére mellett — irja a „Wanderer" — most uj nemű baj is nehezedik vállainkra, a miniszterkalamitás. Már szinte szégyelni kezdi, hogy két hét óta mindig az a kérdés merül fel. ki fogja elfoglalni a megürült miniszteri székeket s teljesen nyugodt és derült volna, ha csak egyáltalában tudná, hogy valóban létre fog jönni egy új kabinet, mert most egészen ugy látszik, mintha tartós miniszteriális, interregnumra kellene készülni. A reichsrathban — úgymond — a kereskedelmi minisztérium vezetője helyettesíti az állam- és közigazgatási minisztert; a bizottmányokban a császári ház- és külügyi miniszter helyettesíti a pénzügyi minisztert. A képviselők sürgetik, hogy valaha töltessenek be a miniszteri székek, s mig azalatt mind több-több előterjesztés történik, mig a belépendő miniszterek MensdorfF grófnál tárczáik átadását sürgetik, s Plener ur azt állítja, hogy a folyó ügyek többé nem halaszthatók: a jövendő államminiszter egész nyugalommal elnököl a cseh helytartótanácsnál, Komers jó egészségben visszatért krakkói hivatalába s mégis mindenki a miniszterválság elintézésének sürgős voltáról beszél. — Az uj kabinet iránt megbízható forrásból irják a „Lloyd"-nak, hogy az, a pénzügyi minisztert is ide értve, teljesen megalakult, s minden perczben kész működését megkezdeni. A személyekre nézve a legmélyebb titok uralkodik. Bizonyosnak tartják, hog\ a császár közel visszaérkezésekor a kinevezések ki fognak hirdettetni. Külföld. Pest, július 16. A congressus eszméje, mely in usum delphini, két évi tetszhalál után ismét feléledt, ugy látszik, ezúttal Bismarkur, e nagy Fridrikbe oltott piczi Napóleon delejező keze alatt ébredt fel. Az a kérdés mi czélból? Alig hinné az ember, hogy III. Napóleon kedvencz eszméjének, a congressusnak felélesztésére egy oly unalmas kérdés szolgált ürügyül, mint az elbai herczegségek kérdése. Hanem az unalmasságban is van néha érdekesség; ezt legjobban fogja tudni, a ki regényeket olvas. Ily érdekessé lett egyszerre Schleswig-Holstein ügye, a Bécsben és Berlinben uralkodó , és meglehetősen elkeseredett hangulat által. Mint az olvasó tudni fogja, Ausztria azt követelte Poroszországtól . hogy a fővezérséget felváltva viseljék. A berlini kabinet ebbe oly áron bele is egyezett volna, ha a bécsi udvar segédkezet nyújt arra, hogy az augustenburgi hget az elbai hgségekből kiűzzék. Midőn Werther báró, kormánya e ' kivánatával Bécsben elő állt, kereken megmondták neki,