Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 19. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 2. [r.]

243 hogy a centralista lapok őt con amore megtámadják ugyan, de a föderalisták egyetlen szavát sem támogatják. Egészen másként áll a dolog Herbst tanárra nézve, ki az által, hogy az uj államadóssági Controls-Commision-ba is belépett, általános megdöbbenést okozott a centralista tá­borban. Előttem megfoghatatlan e megdöbbenés, sőt meg­foghatatlan volna még akkor is, ha a tanár ur eddigi barát ­jaitól végképen elpártolt volna, a mi eddigelé nem mond­ható. A centralista követek egyik legnevezetesbbike mondá nekem hónapokkal ezelőtt: „Herbst roppant tehetség, talán legnagyobb az egész birodalmi tanácsban, azért követjük is őt, csak azt tudnók, hová vezet!" Feltűnő volt, hogy Herbst tulajdonképeni politikai kérdésektől, ahol csak lehetett, visszavonult; financziai, jogtudományi tér n tündö­költ ő, de a szoros értelemben vett politikában vele s int val­latni, soha nem sikerült. Némelyek azt hitték, hogy Schmer­lingnek személyes ellensége a professor ur, még pedig azért mert collegája, Hasner ur, oly kitüntetésekben részesült, mikre neki - Herbstnek — ugyan oly alapos igényei let­ték volna; ezt azonban pletykának, rágalomnak tartjuk, de annyi tény, hogy Herbst tanár főleg utóbbi időben Belcredi gróf irányában csupa nyájasság és előzékenység volt. Mi­dőn a mostani államminiszter követi minőségében utószor szónokolt a birodalmi tanács színe előtt, Herbst ur megra­gadta az alkalmat a legkötelezőbb modorban válaszolni ő exc­jának — és most csodálkoznak rajta, hogy ezen ur az uj bi­zottmányban is helyt foglal ? Herbst azon kevesek közé tarto­zik, kik a reichsráth négyévi működése alatt alaposan tanul­mányozták a birodalom pénzügyét; collegái azon bizalommal voltak irányában, hogy megválaszták őt az államadósság felett őrködő bizottmányba; most pedig, midőn e bizottmány a reichsráthtal együtt a maga tevékenységét felfüggeszteni kénytelen, most a kormány ezt a tárgyavatott és társas bi­zalmának örvendő férfit felkéri, hogy az uj bizottmány­ban vegyen részt, és ő ez ajánlatot elfogadja, mi ret­tenetes van ebben? A lóláb nagyon is kikandikál a cen­tralisták okoskodásaiból. Ok azt akarták volna, hogy a kormány vagy szüntesse meg egészen a bizottmányt, hogy azt mondhassák ; no, szépen fognak ezek most gazdál­kodni minden ellenőrködés nélkül, vagy pedig hogy csupa jelentéktelen emberből álljon a bizottmány, mire ismét azt mondták volna : hisz ezek csak picti masculi; bezzeg más volt az a mi reichsráthi bizottmányunk. . . . Midőn először felme­rült az a hír, hogy a bizottmány legtekintélyesb tagjai ki .akarnak lépni, a centralista lapok börzetudósítóinak unisono kellett hirdetniük, hogy e hir a tőzsdére nagyon leverő ha­tást tett, a miből — ha igaz — az következett volna, hogy ha a tagok mind maradnak, a pénzpiacz ezt örömmel fogja üdvözölni, hanem tessék megnézni; ott van a hétfői börze­tudósítás, mely laconice jelenti, hogy a bizottmány műkö­désének folytatása „semmi benyomást nem tett." Ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes, Geschicklichkeit is keine Zauberei! Egyébiránt a lefolyt hétnek majdnem minden napja egy-egy gyümölcsét hozta az uj miniszterek szorgalmának. Ez ám a nagy mesterség — mondják erre a centralisták — mikor mindez kidolgozva hever évek óta ! De hát az ég sze­relmeért , ha ki volt dolgozva, miért nem gondoskodtak arról, hogy életbe is lépjen; hisz akkor kettősen bűnös volt a hanyagság, mikor csak egy kis revisióra volt szükség! A polytechnikum alapszabályai, ugy hallom 1850-ben ter­jesztettek fel, és azóta háromszor változott az államminiszter személye, de csak a negyedik miniszter vette magának azt a fáradságot, hogy a tervezetet átnézze és aztán ő felsége elé terjessze. Szintúgy volt a dolog a takarékpénztáraknak az uzsora törvény békóitól való megszabadítására nézve. Evek óta jajgatnak a birodalom nyugoti felének takarék­tárai, a bécsin kezdve le a stixneusiedeliig, hogy tönkre jut­nak, ha jelzálogos kölcsönöktől 5%-nál több kamatot nem szabad venniök; mert ez 5%-ból %%-ot a jövedelmi adó nyelvén el, nekik csak 4% marad és igy alig képesek 4 Vv-et fizetni a betevőknek, mely kamat mellett pénzét senki sem adja oda nekik; a falusi községek csoportonként folyamod­tak a reichsráthhoz, figyelmeztetve őt, hogy parasztjószágra épen csak a nevezett intézetektől lehetne pénzt kapni, ha volna; de nincs, miután az intézetek nagyon csekély kama­tot fizetnek a betevőknek ; engedtessék meg tehát, hogy a kamatlábat felemelhessék. Mind hiába, míg Belcredi gróf most nem octroyálta azt, a mi elébb sehogy sem tudott ki­eszközöltetni. Igenis, octroyálta és ez a kellemes dolognak keserű mellékíze, de az illetők mégis inkább elfogják szen­vedni e keserű mellékízt, mintsem éhen halnának. Azelőtt a centralisták, ha rólunk volt szó, rendesen azt mondták: anyagi érdekeikről kell gondoskodni, akkor majd politikai dolgokban is engedékenyebbek lesznek. No, az igaz, hogy a kormány nem vitt bennünket kísértetbe, és egyaránt ha­nyagolta el mind politikai mind anyagi érdekeinket, de már most igazán lássák az urak, hogy valamiképen magok ne es­senek bele abba a verembe, melyet nekünk akartak ásni. A mi lábunk sokkal inkább hozzá van szoktatva az ily gödrök és kelepczék előtt kitérni, de az itteni nép politikai dolgok­ban jóformán ujoncz és ha a mostani minisztereknek sikerül, a tökéletesen elhanyagolt anyagi érdekek terén valami tete­mest, kézzelfoghatót tenni, akkor a centralista lapok akár­mennyi szép vezérczikket Írhatnak, nem sikerülend a köz­embert meggyőzniük, hogy a mostani állapot mégis roszabb az alkotmányosnál, mely itt persze csak a februári alakban ismeretes, és mely jólléttel valóban nem terhelte túl a derék német polgárok gyomrát. Azon elismerés, melylyel a kormány tevékenysége iránt viseltetünk, mindazáltal nem hallgattathatja el velünk azon aggodalmat, hogy a takarékpénztáraknak engedett kedvez­mény, miként minden f élrendszabály oly hátrányokkal is fog járni, melyek a jótékony hatásnak legalább egy részét paralyzálhatnák. Ugyanis előrelátható, hogy a magános, ki még mindig az úgynevezett uzsoratörvény által köteleztetik, fekvő zálogra 5° „ mellett most épenséggel nem fog kölcsö­nözni és hogy többet húzhasson, an^ál inkább fogja a tör­vényt megkerülni, a mi igen, igen könnyű. Ha a földbirtokos tőlem 1000 forintot akarna felvenni, ezt megtagadom tőle, mert 5% nekem nem elegendő kamat, hanem azt mondom néki: állíts ki kötelezvényt péld. nőd javára, ezt tábláztasd be, ezen betáblázott követelés aztán áru, melyet törvény­sértés nélkül, bármi áron is szabad megvásárolnom; ezt az 1000 ftra szóló követelést aztán 800 fton megveszem 4 esz­tendőre ; jut minden esztendőre az 5%-os betáblázott kama­ton kivül 50 ft ezertől, vagy öt száztóli, tehát összesen 10°/o — az uzsoratörvény daczára. Vajon igazolható-e oly tör­vénynek fentartása, melyet ily könnyen megkerülhetni, sőt melynek megkerülésére kezet nyújtani épen az kénytelenít* tetik, a kinek oltalmára a törvény tulajdonképen alkotva lőn, | t. i. a földbirtokos, aki szivesebben fizet 10° ,,-t, hogy köl­! csönt kaphasson, mint 5° 0-ot, mely mellett pénzre sehol nem | lehet szert tennie. Tudom, hogy minálunk is elegen vannak, ! kik az uzsoratörvény mellett rajongnak, mert attól félnek, i hogy ennek megszűntével „zsidó kézre jut az egész ország." j Hanem ugyan hová jutott az a lefolyt évek alatt, melyek ben­' nünket is részesítettek az osztrák uzsoratörvény áldásaiban? Ha gazdászati és pénzviszonyaink jó karban vannak, akkor se zsidó se más kéztől nem kell tartanunk ? ha pedig, mitől Isten mentsen, az eddigi nyomor még tovább is tartana, ak­kor annak gyászos következményeit bizony a világnak semmi uzsoratörvénye nem fogja feltartóztatni. (Fk) Külföld, Pest, nov. 5. Az „Avenir National" a magyar kérdésre nézve követ­kező megjegyzéseket tesz: „Tudva ievö dolog, hogy Magyarország nem tekinti magát a bi­rodalom tartományának, hanem külön királyságnak , nem állván más összeköttetésben a német és szláv tartományokkal, mint hogy velők egy fejedelme van. Más szóval csak a personális uniót ismeri el. Ugy, hogy ha a Habsburg uralkodóház kihalna, a magyarok azonnal függet­lenek lennének és szabadon választhatnák fejedelmóket. Ezért nem akartak a magyarok részt venni a reichsráthban, mi által elismerték volna a közösséget a többi osztrák tartományokkal."

Next

/
Thumbnails
Contents