Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 19. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 2. [r.]

244 „Más részről a bécsi kabinet nem akarta elfogadni a személyes unió e tanát s folyvást a reális unió elvét sürgette. Ma is azon van, hogy Magyarországot a maga nézetére térítse s az országgyűlést összehívása által akarja megnyerni a magyaroktól, hogy a központi parlamentbe képviselőket küldjenek. Ez annyi volna mint azt kívánni tőlük, hogy mondjanak le minden történeti hagyományaikról. Fog-e sikerülni? nem mérnök állítani. Ha az országgyűlésen a personalis unió párthívei győznek, Ausztria ugyan abba a zavarba jön, mint 1861-ben. Ha ellenben a reális unió elve győz, Magyarország egy egészen uj útra tér: azzá lesz a mi soha nem volt, a birodalom egy tartománya." Az „Avenir N.u még azt is állítja, mint ha a „WienerAbendpost"-ban egy olyan czikk jelent volna meg, mely egyenesen felhívja a választókat, hogy a Deák-párt zászlója alá ne gyülekezzenek. Ily czikkröl nincs tudomásunk s a septemb. 20-ki manifestum után, egy ilyen felhívás, a legnagyobb taktikátlanság volna. Az „Avenir" talán a „General-Corresp.u czikkére akart hivatkozni, mely a magyar pártok állását az összállam kérdéséhez tárgyalja. De nálunk ezt mindenki magán vélemény-nyilatkozatnak, vagy inkább a „Schmerlingkormány feldolgozatlan maradt hagyományának" tartja. Azonban még a „Gen. Corr." sem mert volna egy olyan állítást kimondani, milyenre az „Avenir" hivatkozik. Igaz, a bécsi centralista lapok hangja mind insolensebb lesz, mintha csak a kiegyenlítést akarnák lehetlenné tenni. Senki nem akarja köztünk Ausztria hatalmi állását gyöngíteni, de azt sem akarja senki, hogy Magyarország czukor pilulában vegye be, mi neki folyó állapotában nem kellett: a reichsratot. Ha a Lajtán tul azt akarják, hogy a pragmatica sanctióból levont következések az utolsóig beteljenek s így a kiegyenlítés lehetővé tétessék, le kell mondaniok ama vélekedésről, hogy „a régi Magyarország joga ott szűnik meg, hol az uj Ausztria magasabb joga kezdődik.•' E lemondásra nincs szükség csak azért, hogy „a magyar királynak nem szabad elfelejtenie, — hogy egyszersmind ausztriai császár is." Az osztrák császár az által, hogy népeinek alkotmányt adott, s így azokat a kormányzás részeseivé tette, nem szállíthatott rajok által több jogot, mint a mennyivel mint magyar király birt. Bár hogy osztályozzák a bécsi lapok a magyar pártokat, ha elfogulatlanok volnának, be kellene látniok, hogy még azok is, kik a személyes unió elvéhez szorosan ragaszkodnak , a birodalmi ügyekre nézve mérsékelteknek mondhatók, jól ismervén, hogy az uj viszonyok közt, a pragmatica sanctióból, nemcsak reánk, de a Lajtán tuli népekre is kötelességek háramlanak. Bismarck ur nov. 2. csakugyan Párísba érkezett s ott a franczia külügyminiszternél elfogadáson volt. A berlini félhivatalos körökben egy porosz franczia és olasz szövetség reményét nem adták fel, legalább ez a jelszó. Ez által akarnak Ausztriára nyomást gyakorolni, miután ez Holsteint pénzbeli kárpótlásért átengedni nem hajlandó, Poroszország pedig területi kárpótlást nem ad. Csodálatosnak látszik, hogy a bécsi kabinet mindamellett tüskön-bokron együtt halad Poroszországgal. Jól értesült körökben, minden hivatalos megczáfolás mellett is azt hiszik, hogy Ausztria, azaugustenburgi hg. irányában, Poroszországgal egyenlő politikát követ s hogy a hg. kiéli tartózkodása nem jog szerinti többé, hanem ottan csak türetik. így a német középállamok, a tegnapelőtt összeült Bundestag-on azzal az inditványnyal akarván fellépni, hogy a holsteini rendek öszszehivassanak, Schleswig a német szövetségbe kebleztessék, s a dán háború költségei a szövetséges államok közt aránylag felosztassanak: a két német nagyhatalom ez indítvány ellen egyformán tiltakozik. És Bismarck ur, e benső szövetség ellenére elég merész, oly híreket hozni forgásba, mintha Francziaország csak Róma és Mexikó kiürítésére várna, hogy Poroszországnak k^zet nyújtva a német ügyekbe avatkozzék. Az a hir, hogy Bismarck gróf Párisban Eszak-Schleswig átadásáról a dánokkal alkudoznék, nem kevésbbé tartja magát. Németország ügye most is ott áll, hol 184y-ben a birodalmi parlament megbukása után állott. A felbomlott parlament helyébe mint ideiglenes kormány Ausztria és Poroszország léptek, mivel a zavar felett mégis csak kellé valami rendező hatalomnak lebegni. „Németország mostani nyilvános állapotát — jegyzi meg ft „Köln. Ztg.u — szintoly chaosnak kell mondanunk. Ily állapotot sajnálni lehet, de a dualismus tagadhatlanul fenáll, s ezután alakjára nézve is mindinkább-inkább érvényessé lesz. Ausztria és Poi'oszors zág ma is a chaos felett lebegő hatalom." A Mexikóból érkező hírek aggasztólag hangzanak, mint az „Etóile belge" értesít, a császár, a felfedezett összeesküvés folytán a fővárost odahagyta. Gyanús, hogy e hir először is Brüsselből jön, s egy oly laptól származik, mely határozott ultramontán színezetű, és csak is „magán levelek "-re hivatkozik, mint forrásra. Ily fontos hir nem szokott magánúton a közönség tudomására jutni. Az amerikaiak nem adták ugyan fel a monroe-tant, s Mexikó sőt Canada — mely angol gyarmat — bekeblezéséről a szövetséges államokba, széltiben beszélnek, és abból az előadásból, melyet Seward külügyi titkár egy demokrata meetingben tartott, komoly eshetőségekre lehetne következtetni. De az a körülmény, hogy az unió majd egy milliónyi sereget oszlatott fel a polgárháború után, sehogy sem egyezik azzal, mintha e bekeblezési híreknek komoly alapjok volna. Seward említett nyilatkozata igy szól : „Az amerikai államok elnöke a nemzeti igények megállaDitását a kormány és az idegen nemzetek közt ugy fogja eszközölni, hogy az unió méltósága és becsülete csorbát ne szenvedjen. Az Egyesült Államok bt folyása, az idegen országok nemzetközi magatartására az amerikai kontinensen, noha a polgárháború által sokat szenvedett, újra fel fog éledni. Az elnök reméli, hogy a köztársasági intézményeket, a hol csak eddig az amerikai kontinensen fenállottak, mi hamarább elismertetve, megerősödve és visszaállítva látandja. Ha e munka be lesz fejezve, akkor néz csak majd az után, hogy e befolyás más kontinensekre is kiterjedjen. Párisban, a legújabb arab-felkelés folytán az algíri ügy van napirenden. A császár, Mac Mahonhoz irt levél alakjában kinyomatta a „Moniteur"-ben Algir újra szervezésének tervét, Alapeszméje abból áll, hogy a franczia foglalás csupán a partvidékekre szorítkozzék s a gyarmat többi része arab, nemzeti alapon legyen szervezve. Oly foglalási mód, mely egyenes ellentétben áll azzal a gyakorlattal, melyet Anglia a maga gyarmati politikájában követ. A kivonat, melyet e közlésből ismerünk igy szól: „Azok után a mi történt — úgymond a császár — jobbnak tartom az arabok vitézségét hasznomra fordítani, mint sem szegénységöket kisajtolnám; a gyarmatosokat jó maga móduakká és gazdagokká tenni, mint se-m nagy költségekkel idegen kivándorlókat hozzak be ; katonáinkat egészséges vidékeken tartani, mintsem a sivatagok pusztító éghajlatának tegyem ki. Ha ezt a tervet keresztül visszük, el fog juk érni, remélem, a szenvedélyek megnyugtatását; s Algir érdekeinek kielégítése nem fog ezután terhünkre válni. A hatalomnak egy új elemét, a legjobb katonáka t íogják nekünk, a léken tartott és kiengesztelt arabok szolgáltatni; és a gyarmat, a föld gazdagságának kifejtése által virágzóvá válva, a székváros kereskedelmi forgalmát fogja elősegíteni. Tapasztalása és fölvilágosultsága tábornok ur, biztos kezesség ama buzgalomra nézve, melylyel mindent elkövet, hogy Algir jóllétét előmozdítsa." Az angol kincstárnok Gladstone Skócziában utazván, hol végnélküli ovátiókkal fogadták, számos beszédet tartott Glasgowban, hol díszpolgárrá neveztetett ki, mely alkalommal Cobden és Palmerston halálát említve egyebek közt ezt mondá : „Anglia nem függ ez, vagy amaz államférfitól; egy valóban szabad népnek nincs szüksége a maga védelme végett egyetlen férfiura. A királyné, Russell grófot Palmerston utódává választotta. E név maga kezesség a népre nézve. Az a férfiú, ki az angol szabadságért száz alkalommal küzdött, hajlott korában n >m fog múltjához hütelen lenni." A munkások egy küldöttsége előtt pedig azt mondá : „A választási reform érdeme nem engem illet, én csak egyik munkása vagyok annak. A XIX. század, a munkások századának fog neveztetni. Már is magasra emelkedett,, de még nagyobb haladásokat tesz majd. A mi a kívánt reformot ilietióhajtorn, ne építsék önök reményeiket egyetlen emb'-r vagy több emberekre, még ha az ország képviselői volnának is, hanem az angol intézményekre. A mi megkívántató szükség, az ki fog elégíttetni. A szabad vitatás elébb-utóbb czélhoz vezet. A parlament okosan Ó6 bátran meg fog feladatának felelni." Közvetlen kilátásba Gladstone sem helyezi a választási reformot; de mint látjuk azt elkerülhetlen szükségnek tartja. Flórcncz, okt. 22. Ámbár eddigelé csak százötven követ választatott meg véglegesen. • a jelöltek kétharmada szorosabb választás alá kerül holnap,