Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 19. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 2. [r.]

242 máig is még csak igen csekély számban bír hazánk tanitóképezdékkel, ugy, hogy — a ma működésben levő néptanítók kilencztized része oly egyénekből áll, kik 3, 4, 5 iskolai osztályt végezve, s anyagi vagy szellemi tehetség hiánya miatt tanulásukat nem folytatva „épen jók lesznek, mondák, iskolamesternek, egyéb ugy sem lesz belőlök." Szavainkban nincs vád, legalább az egyesekre nincs, tényeket sorolunk elő. — Más tanerőkkel a közoktatást, minden rétegeiben, magának a közoktatásnak kell ellátnia; s ez egész ujnemü tanintézeteknek, tanárképezdéknek felállítását, s a néptanitó-képezdéknek szaporítását teszi szükségessé. A mi ismét a közoktatás országos költségét fogja növelni s egy okkal több, hogy az állam segélye arra igénybe vétessék. Eddigi fejtegetéseinkből, azt hiszszük, kettő világos: egyik, hogy a közoktatás mind az államra, mind az egyházra nézve főfontosságu életkérdés levén, igényei és jogai mindkettőnek vannak irányában és részének kell lenni az iskolák szervezésében és vezetésében, nem mint eddig volt, csak az egyháznak, hanem az államnak is: kell, hogy a közoktatás rendézése és egész vezetése által az állam is biztosítva legyen, miszerint saját czéljaitól, melyek az egyházéival nem ellenkeznek, de attól eltérnek, el nem üttetik; és a másik, hogy az iskolák fentartása közteher, egyház és állam között, melyet tehetsége és igényei arányában az egyház, ezentúl a szükség határáig az állam viselni tartozik. Most már áttérhetünk mindkét tekintetben a határok megállapítására, a mit következő s ezúttal utolsó czikkünkben fogunk megkisérleni. SZÁSZ KÁROLY. Bécsi levelek. XIX. Bécs, nov. 5. Anch'io sono pittore. Bécsnek is van választási mozgalma ; vihar egy pohár vizben! A kilenczedik járás országgyűlési követe, Schuselka ur. sajtóper következtében elvesztette mandátumát, de az amnesfia visszaadta neki a választási képességet és ő most újra szeretné elfoglalni országgyűlési székét. Ellenjelölt nincs, de azért a nevezett ur megválasztatása még sem bizonyos. Sokan vannak, kik Schuselkára nem akarnak szavazni; de hogy kire szavazzanak hát, maguk sem tudják. Hetenként már most e tárgy körül egy két csetepaténak vagyunk tanúi valamely külvárosi vendéglőben; bunkós botok nem szerepelnek ott, enynyire még nem vitték az itteni emberek a culturában, hanem a szóharcz elég élénk, oly élénk, hogy a járás elnöke a választókon kivül idegeneket már nem bocsáttat be a terembe. És mi kifogásuk van az embereknek Schuselka ellen? Egy résznek a jelöltnek politikai jelleme nem tetszik. De hát milyen az a politikai jellem? Uram, ezzel többet kérdez ön, mint a mire válaszolni képes volnék, és hogy ^e tekintetben nálamnál többet mások sem tudnak, ez a legfőbb kifogás, a mit Schuselka ellen tesznek. Ezen ur 1848 előtt szabadelvű iró volt és mint ilyen Ausztriában nem igen lehetett tartózkodnia; hanem ő a politikát akkor ugyanazon félig belletristikai modorban űzte, miként Kuranda, ki akkor a Grenzbotent szerkeszté és mint nagyobb része azon osztrákoknak, kik akkor a birodalom határain kivül a politikai irodalommal foglalkoztak. A különbség csak az, hogy például Kuranda gyorsan beletalálta magát a változott időbe, hogy régibb tevékenységéből megtartá az irály elegantiáját, de azért megtanulta a politikát gyakorlati oldaláról is tárgyalni. Schuselkáról ezt nem mondhatni; ő nemcsak derék, becsületes ember, hanem egyszersmind talentumos ember, de ugy látszik az idealismus békóiból nem tud kibontakozni. Az idealismus pedig nagyon jól illik a költőhöz és regényíróhoz, cum grano diszíti és felemeli az embert is, de aztj a ki gyakorlati politikus akarna lenni, folyvást tévutakra vezeti, és a legkeserűbb csalódásokba bonyolítja. Fogadni mernék, hogy Schuselka vére felforr, midőn hallja, hogy őt a politikában jellemtelenségről vádolják; ő tudja, hogy soha önző vagy aljas gondolat nem fertőztette lelkét, hogy ő mindig híven ragaszkodott ahhoz, a miről meg volt győződve, hogy jó. Mindazáltal nem tagadható, hogy a ki őt messziről látja, kénytelen azt mondani, miszerint bizony már nem egy salto mortalet tett ezen ur a politika terén. Midőn a kremsieri országgyűlés feloszlattatott, Schuselka egy ismeretes no által névtelen levélben "megintetett, hogy szökjék, mert a kremsieri gyűlés előbbkelő tagjait elfogatás veszélye fenyegeti. Schuselka nem követte e tanácsot, hanem — miként egyik könyvében irta — azon éjjel, midőn az elfogatásnak végre kellett hajtatnia, és midőn az másokon végre is hajtatott, éjfélig a bibliát olvasta, aztán becsapta a könyvet, édes anyjának szentelt még egy szeretetteljes gondolatot és lefeküdt azon öntudattal, hogy semmi roszat nem tett, tehát baj sem érheti őt. Ezen egyetlen vonás jellemzi az egész embert és - a politikust is. Bach, ügyvéd korában Schuselkának meghitt barátja volt; az utóbbi meglátogatta amazt, midőn Bach már miniszter volt, és nem győzte csodálni, hogy az újdonsült báró per „Herr von Schuselka" szólitá meg őt. O sancta simplicitas! Az 1861-ki események után Schuselka hő rokonszenvet taanusított a magyar ügy irányában, Deák Ferenczhez irt nyilt levele azonban már is kimutatá, mily zavaros fogalmai vannak a mi ügyeinkről. De ha valahová lehetett őt sorozni, mégis csak a dualistákhoz tartozhatott ő leginkább. Nem sokára sajtóper következtében elitéltetett és mandátumát vesztette, de ő felsége, Schmerling lovag közbenjárására, megkegyelmezett neki. Ez időtől fogva Schuselka ur „Reform" czimü hetilapjában helylyel közzel már is feltűnő rokonszenvet láttatott a kormány irányában; becsületes lelke ágaskodott azon gondolat ellen, hogy ő a régi éllel támadjon meg oly férfit, ki őt hálára kötelezte. Ez is becsülésre méltó tulajdonság, de politikai szempontból talán nem teljesen igazolható a személyes hálatartozás ily nyomatékos befolyása. Ekkor Schuselka mindinkább megszűnt dualista lenni és ha Schmerling még egy ideig hivatalban marad, a Reform szerkesztője talán még inkább közeledik a centralisták felé. De a centralismus rögtön legyőzött állásponttá válván, Schuselka is a régi franczia vitéz szavaival mondá: jjCentraliste je ne peux, dualiste je ne veux; foederaliste je suis" és most egyszerre föderalistaként mutatja be magát alserkülvárosi választóinak. Meg kell vallanom, hogy Schuselka néhány hónap óta férfiasan szállott sikra a tömeg nem egy badar előítélete ellen és bizonyos jelszavak által lerántá azon hatást, melyet a centralista sajtó e szavaktól várt vala» Kimutatta, mily esztelenség az uj kabinet iránt bizalmatlankodni, mert tagjai aristokraták; szálakra tépte azon állítást, hogy centralisatio nélkül felbomlik a birodalom és ez mindenesetre köszönetre méltó fáradozás volt, ámbár az iró költői érzelme,például midőn az aristokratiáról szólott,oly meszszire vitte őt, hogy akkori nyilatkozatát most könnyen használhatják fel annak nevetségessé tételére, hogy e férfiú demokratának mondjá magát. Azonban mindezt értjük, de nem értjük azt, hogy Schuselka ur német létére, a föderalismust hirdeti, holott neki, ha centralista, természet szerint csak a dualisták oldala mellett lehetne helyt foglalnia, krős interrogatoriumot is kellett e szerint kiállnia, nevezetesen azon kérdésre nézve: vajon az alkotmány ügyét az egyes országgyűlések vagy valami szűkebb reichsrath féle testület által akarja eldöntetni és ez alkalommal kiderült, hogy a tisztelt úr e főkérdésre nézve magával épen nincs tisztában és hogy lelkében német és a föderalista közti küzdelem még sehogy sincs befejezve. Ily habozás természetesen könnyűvé teszi a centralista lapokra nézve, e jelöltek hitelét aláásni és mind a két Presse con amore folytatja ez aknászművet. Mi sikerrel? majd meglátjuk. Mult csütörtökön a választók előtt Sch. levele olvastatott fel, melyben kijelenti, hogy — látván, miszerint a többség bizalmát nem bírja — visszalép. Némelyek e visszalépést véglegesnek tartják, mások nem; mi csak annyit mondhatunk, hogy — bármiként becsüljük is Schuselka jellemét és tehetségét — de politikai pártra nézve ez idő szerint ő sem nagy nyereségnek, sem nagy veszteségnek nem mondható és valóban jellemző