Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 3. szám - Az Akadémia két halottja

32 lesekre, Fiume hozzájárulása mellett legyen bizva s hogy szavazataik­kal Horvátországnak Magyarországgal való uniójára közreműködjenek. Fiumciak! Mint szabadelvű s értelmes nép, mely a haladás és civilizatio utján jár, egy érzelemmel menjünk a szavazó vedrekhez, de előbb hangoztassunk Evvivát a magyar korona minden népének testvé­risülésére! Evvivát Fiume közvetlen uniójára szent Isten koronájával • — és háromszoros Evvivát alkotmáuyos magyar Királyunk mielőbbi megkoronáztatására — Evviva! Bécsi levelek. III. Bécs, július 15. Ha azon szünet, mely a miniszteri válság fejlődésében beállott már előre meg volt állapítva a rendezők tervében, akíkOF nem tagadhatni, hogy ezzel nagy ügyességet tanúsí­tottak vagy legalább azt, hogy elleneik ügyetlenségére szá­molni tudnak. Az embernek nem csak az válik előnyére, ha absolute jó, hanern még az is, ha legalább hírénél jobb. Hogy pedig hírénél jobb lehessen, az annáf könnyebb, men­nél roszabb azon hir, melyet róla terjesztenek. E szempont­ból tekintve a dolgot, bátran mondhatni, hogy a jövendő minisztérium számára senki sem egyengette jobban az utat, mint az ő ellenei, illetőleg a lelépettnek barátjai, kik részint sebzett baráti érzületök, részint őszinte aggodalom következ­tében, mindjárt első pillanatban oly feketének festék e jövő­beli kabinetet, hogy, akár szerecsen volna is, még is fehé­rebb lesz ama képnél, melyet a centralista párt róla nyúj­tott. Ez, mondjuk, nem csekély előny a következendő mi­niszterekre nézve. Mielőtt még működni kezdtek, a közön­ség az első ijedtségen máris keresztül esett és a legroszabbra cl van készülve, ugy, hogy bármi csekély jóravalót tegye­nek is azután, a világ azt fogja mondani: lám, ezt nem is vártuk volna, ezek az urak még sem oly reactionáriusok, ami­lyeneknek hittük volna. A dolog épen megfordítva áll, mint akkor, midőn a „februári" férfiak kezébe jutott a hatalom. Ezek magasra felgomolygó tömjénfellegek közt jelentek meg a bámuló nép szeme előtt, mely félisteneknek vélve őket, a csodásnál csodásabb dolgokat várt tőlük és aztán hónapról hónapra a kijózanodás kellemetlen érzetének minden stádiu­main ment keresztül, mig végre annak felismerésével, hogy „ez tovább nem mehet így" az egykoron oly kedves csa­lódás utolsó maradványa is szétfosztott. Ha akkorában ke­vesebbet vár a nép, kevésbbé tág lett volna a hézag e vára­kozások és a közt, a mit a lelépő kormány teljesített. Most semmit sem, vagy legalább semmi jót nem várnak és így hálásan fogadandnak alkalmasint még csekélyebb eredmé­nyeket is. A szellemek ezen kedvező — az uj kormányra nézve kedvezó'-dispositióját a centralista párt szószólóinak köszön­heti az uj kormány. Mig mi magyarok, érettebb tapaszta­lás következtében, Cromwell szavai szerint istenben bizva és puskaporunkat szárazon tartva, nyugalommal várjuk az ügyek további fejlődését, a kormány támogatására készek, ha ez várakozásainknak megfelel, de szintúgy törvényes té­ren való ellenzékre elszántak, ha meggyőződésünk oda kény­szerit : addig itt, miként az először tűzben álló ujonezok, mi­helyt még csak messze távolban egy előttük ismeretlen csá­kónak kócsagforgóját megpillanták, azonnal hozzá fogtak a durrogatáshoz és addig folytatják, a míg csak egy töltés van táskájukban. így elpuífogtatják lőporukat és nem tudják, mitévők leendenek, ha az az ismeretlen később majd közvet­lenül szemben állván velők, csakugyan ellenségnek fogna felismertetni, a mi most még nem bizonyos, sőt talán még valószínűnek sem mondható. Nem bizonyos, sőt talán még valószínű sem'? kérdik erre elkeseredett hangon centralista barátaink — tehát nem hallottátok, mit mondott Thun Leo gróf mult szombaton az urakházában és — tapasztalt tengerészeknek mondván ma­gatokat — nem tudnátok-e, hogy a sirály kiáltása a vihar közelségét jelenti? És nem tény-e, hogy mig mi teljes erély­lyel tiltakozunk az ó-conservativ gróf tanai ellen, ti amott a Lajta túlsó partján és mind azok, a kik itt nálunk veletek értenek, fel se vették ama demonstrátiót, hallgatásuk által mintegy ki akarván jelenteni, hogy magyar részen bizony nem bánnák, ha a Thun-féle elméletek minálunk maholnap ismét gyakorlatba mennének át? ! Igenis, ismerjük Thun Leo gróf utolsó beszédét. Azon­ban, hogy miért kell a nemes grófnak épen „sirályának lennie, ezt már nem tudjuk, ha csak abban nem áll a hason­latosság, hogy ő excja, miként más ember fia is, nyár idején, főleg a poros Bécsben nyaktól bokáig szürkébe öltözködik. De elfogadva bár ezt a metaphorát, ugy vélekedünk , hogy nem a sirály kiáltása szüli a vészt és vihart, hanem a jámbor madár megszólal, ha a fergetegre amúgy is minden már elő van készítve a természetben. A mennyiben azonban a poli­tikai meteorológiához értünk, az elemekben semmi disposi­tió nem létezik a centralista barátaink által féltett fergeteg­hez, sőt átalánosan tapasztalhatni, hogy azok a romboló ha­tású rögtöni fergetegek bármily oldal felől is mindig ritkáb­bak lesznek az államok történetében. A népek anyagi érde­delem, mert népeit s az időt arra megérve látta, szabad akaratából ki­adott, s melyet Ausztria népei, mint szabadságuknak zálogát hálával fogadtak, egy embernek hivataloskóriásától függ, s mint Rómában a Ycstatüze. melytől a város jólléte függött, elalszik, lia a szent személy, mely arra rendeltetett nem őrködik felette; hát csakugyan volnának a Bptscháfieren kivül mások is, kik a lelépett minisztert az alkotmány­nyal annyira identificálják, hogy e kettő egymás nélkül nem képzel­hető, ugy hogy e nézetet elfogadva, következetesen azt kellene, felten­nünk, hogy valahányszor az utolsó négy év alatt ő excellentiája meg­hűtötte magát, s köhögni kezdett, vele együtt az osztrák alkotmány is gyengélkedett"? Vagy talán az tölti az alkotmány barátjait a Lajtán túl aggodalommal, mert az alkotmány azon — mint állítják — kis számú fe­lekezetnél, melyet a Vaterland képvisel, nem talál sympathiákra? Vagy végre azt tegyük-e fel, hogy vannak emberek, kik mindent mi nekünk kedvez, már azért magokra nézve károsnak tartanak, és szabadságuk veszélyeztetése ellen panaszkodnak, mert nekünk egy pár hónap múlva alkalmunk lesz szabadon kimondani nézeteinket? Őszintén megvallva, én nem hiszem, hogy e nézet — bár hány lapban olvastuk — Ausztria népeinek nézete legyen. Az eset ugyhi­szem azok közé tartozik, hol a lapok a közvéleményt nem annyira képviselik, mint alkotni akarják; de ha e részben csalódnám, csak mély sajnálkozásomat fejezném ki. — Mert ha Ausztria népeinek többsége csak ugyan azt hinné, hogy a fejedelmi szó , melylyel al­kotmánya adatott, a nemzet szivében oly mély gyökeret vert, hogy azt földi hatalom többé nem irthatja ki, ha csakugyan ugy fogná fel állá­sát , hogy az alkotmány, melyhez ragaszkodik, azonnal veszélyben forog, mihelyt a miniszteri tárczák bizonyos kezekből néhány hónapra más kezekbe mennek át, s hogy azért a törvényhozó testnek nincs szentebb kötelessége, mint hogy a minisztert, bár-mit mondjon, sza­vaival támogassa: akkor, lehet, Ausztria sokáig meg tarthatja alkotmá­nyát, de alkotmányos élete nem volt egy napig sem. —• Já még ez is kétséges. Mert a mennyire legalább én ismerem a történetet, elég ese­tet tudok, hol valamely alkotmány egy bizonyos miniszter által feldön­tetett, de olyanra, melyben az alkotmányt csak a miniszter maga tartotta volna fen, bizony nem emlékszem. Mi, itt a Lajtán innen, kik százötven évig a török jármát visel­tük, s kik sem akkor sem később tnás viszontagságok alatt alkotmá­nyos szabadságunk jövőjén soha nem kételkedtünk, e részben máskép gondolkozunk, s máskép sok más dologra nézve is, mert bár mi szük­keblüeknek mondjanak, s bár mennyiszer állítsák, hogy a birodalom nem magyar népei iránt rokonszenvvel nem viseltetünk, az legalább még nem jutott eszünkbe, hogy a birodalmat ugy tekintsük, mint egy nagy épületet, melynek a nap meleg sugarai mindig csak egyik felét érhetik; úgy, hogy mihelyt ez verőfényben áll, a másik ugyanakkor árnyékba lép. Az Akadémia két halottja. Július első harmadában a Magyar Akadémia két érdemes tagját vesztette el, egyik legidősebb és egyik legifjabb tagját : Bugát Pál, a természettudományi osztály rendes tagja, 9-dikén hunyt el 73-dik évé­ben ; Torkos Sándor, a nyelv- és széptudományi osztály levelező tagja, 5 dikén, még csak 32 éves korában. Bugát az Akadémia ős tagjai közöl való volt, a minő ez idő sze­rint már csak három v<*n (Bitnicz, Gebhardt, Toldy), s a magyar tudo­mányra gyakorlott hatása legújabb korunktól oly távol esik, hogy a mostani nemzedék szinte nem is tudja már, mi az voltaképen, mit Bu­gátnak köszönhetünk. A kik a mult hétfőn — a temetéseken szokásos néma megdöbbenés közönyével — koporsóját körülállották, azok kö­zöl vajmi kevesen sejtették, hogy e koporsóban természettudományi

Next

/
Thumbnails
Contents