Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 19. szám - [A dualizmusról]
semmi nem biztosíthatja inkább, mint ha azon formákra nézve, melyek szerint az alkotmányos elvek a birodalom két hasonjogu felében gyakoroltatnak egy bizonyos homogoenitas létezik; ennek pedig első feltétele az, hogy a birodalom Lajtán tuli felében egy oly törvényhozás mely a birodalom nemmagyar részeit ép ugy képviselje, mint a magyar országgyűlés Szt. István koronája minden országát képviseli. Ugyanazon történelmi kifejlődés, mely köztünk s a birodalom Lajtán tuli fele között a dualismust állapította meg; azon tartományok között, melyek századojt óta ugyanazon elvek szerint közösen kormányoztattak, nemcsak az érdekek közösségét sőt bizonyos egységét állapította meg, s ugyanazon tekintetek, melyek nálunk kívánatossá, sőt szükségessé teszik, hogy Horvátország, mely a magyar koronának részét képezve, a közös törvényhozásban részt vesz, az 1861iki feliratok értelmében saját ügyeit tartományi gyűlésén s teljes autonómiával kezelje, oda utalnak, hogy a birodalom másik felében, például Csehországnak és Gralicziának hasonló állás biztositassék, s így ezen tartományok nemzetiségi és történelmi igényei, a mennyiben azok méltányosak, kielégittessenek. De ha hisszük is, hogy a birodalomnak érdekei semm1 által nem biztosíttatnának inkább, mint ha alkotmányos viszonyai igy rendeztetnének el; ha meg is vagyunk győződve , hogy ily organismus mellett két törvényhozással, melyek egyike a birodalom Lajtán tuli felét, másika a magyar korona minden országait képviseli, s melyek a birodalom közös ügyeire nézve kebleikből kiküldött megbízottak által határoznak, mig a birodalom két külön álló fele egyes részeinek, mint például Horvátországnak s Csehországnak saját dolgaiban az autonómiának lehető legnagyobb mértéke biztosíttatik; ha meg vagyunk is győződve, hogy ily organismus mellett, mely a dolgok természetéből fejlődik, és minden méltányos igényeket kielégít, alkotmányos szabadságunk a dualismus mellett oly garantiákat nyerne, minőkkel az Anglián kivül sehol sem bir: bizonyos előttünk, hogy ezen elvek elfogadása nem tőlünk függ, s hogy azok vitatását nem csak azért nem ismerhetjük feladásunknak, mert azokban, mik a birodalom másik felének beldolgait illetik, csak annyiban követelhetünk beleszóllási jogot, a mennyiben azok saját jogaink körébe vágnak; de azért is, mert ezen elvek alkalmazása a birodalom másik felében, a mennyire mi tudjuk, Magyarországban senki által nem elleneztetik, s így oly eszmék bő fejtegetése, melyeket senki nem ellenez, s melyeknek elfogadását igen sokan kívánatosnak tartják, ; legalább is felesleges. Közös érdekeink között a legfontosabb bizonyosan az, hogy alkotmányos átalakulásunkban mentül elébb megálla' podáshoz jussunk, s ez ugy remélhető, ha azok, kiknek az alkotmányos szabadság a Lajtán innen s túl szivükön fekszik, kezet fognak; de ezt csak akkor várhatjuk, ha helyzetünket önámítás nélkül figyelembe véve végre beláttuk: hogy, miután a birodalomban létező dualismusnak megszűntetése a dolgok jelen állásában nem fekszik senkinek hatalmában, feladásunkat nem e lehetetlen czél utáni törekvésben, hanem csak abban kereshetjük: hogy a dualismusnak azon következéseit hárítsuk el, melyek a birodalom hatalmi állására károsak lehetnének. A mely napon a Lajtán túli alkotmányos párt azon csalódásokról lemond, melyeket az egység lehetőségére nézve ápol, s melyben a dualismust, mint a birodalom alkotmányos organisatiójának alapelvét elismeri; azon napon, melyben ezáltal a közös kiindulási pontot elfogadva, czélul nem a birodalom egyik felének felsőbbségét, de mindkettőnek alkotmányos szabadságát s közös ügyeinknek mentül czélszerűbb elintézését tűzzük ki: helyzetünk nagy nehézségei legyőzötteknek tekinthetők. E nélkül az alkotmányos szabadság híveinek egyetértése a birodalom két felében, mely nehézségeink alkotmányos megoldásának első feltétele elérhetetlen. B. EÖTVÖS JÓZSEF. Követvá'asztási mozgalmak. A lefolyt héten megjelent követjelölti programmok közül egyik legfontosabb, egyúttal legérdekesebb Horváth Boldizsáré, melyet a szombathelyi kerület választóihoz intézett beszédében kifejtett. T Á R C Z A. Az első Zrínyiek. Irta Salamon Ferencz. 1866. sept. 7-én harmadik évszázas fordulója lesz, hogy Zrínyi Miklós a történettől „Magyar Leonidás" melléknevet érdemelt ki. Az emlékezetes nap nem fog ugy ránk virradni, hogy a halhatatlan hősnek egy hozzá méltó életrajzát ne birnók. Hire van, hogy a tárgy érdeme szerint akkor nagy nemzeti ünnepély fog tartatni, s hogy akkor, vagy tán előbb is, egy nagy nemzeti szobor felállítását fogják indítványozni. Mint látjuk, korunk°sem akar elmaradni a múlttól, melynek költői, történészei sokat megtettek, hogy ez őket lelkesítő tettnek emléke az azt megillető fényben maradjon ránk. Jól esik tudnunk e mozgalmak közepett, hogy a magyar történetirás ez idő szerint lerótta adóját, mint lerótta a költészet kétszáz év előtt az adriai tenger szirénájával. Jól esik kimondanunk, hogy az elsőrangú epos előtt Salamon munkájának nincs oka pirulni. Az alkalomszerűség ebben ugy látszik csak történetes, legalább szerző sehol sem használta fel azt bármily szép phrasisok elmondására. Évek óta tanulmányozza a Zrínyi család életét s gyűjt hozzá adatokat. Sőt nemrég ki is adott belőle egy darabot (a Budapesti Szemlében) az egésznek kezdetét s mintegy bevezetését. Azután elment a helyszínére s ott nem csak levéltári adatokat gyűjtött, hanem pontos és kimerítő helyrajzi tanulmányokat tett Horvátországban, hol a Brebiriek, tul a unan, hol a szigeti hős kiválóbban szerepeltek. S valóban nehéz is meghatározni, melyik fontosabb része munkájának , az első könyv: a Brebiri grófok-e, vagy a második : a szigetvári hős ? Mert mind a kettő különálló monographia, melyet semmi más nem fűz össze, mint a család egysége, s talán még azon körülmény, hogy a magyar oligarchiát két különböző időszakban, de egyiránt fontos szereplökkel mutatja be. Másfelől a családnak ezen kétszeri szereplése, kétszeri virágzása, mintegy önmagától két önálló részre osztá a munkát, melyek közül az első 1347-ig (azon évig, melyben a Brebiriekből Zrínyiek lettek,) a második 1566-ig tart. A legméltóbb czim, mely e munkát megilleti: kritikai történeti rajz, mely azonban egyiránt kellemes és tanulságos olvasmány. Szerző az ujabbkori angol és íranczia iskolának tanítványa, mely nemcsak feldolgozza, hanem illustrálja, kimeriti, élvezhetővé teszi tárgyát. S innen van az, hogy a háttér nála épen oly becses , épen oly kidolgozott mint az elörajz, sőt hogy néha annak terjedelme vetekszik ennek részletességével is. Mert azon intózvények, viszonyok, melyek közt a munka hősei szerepeltek, olyan természetűek, hogy azoknak részletes ismerete nélkül ezeknek tetteit, működését méltányolni nem mindig s néha még felfogni sem tudná az olvasó, ha csak máskülönben nem szerzett magának részletes korismeretet. Ilyenek az első könyvben: Dalmátiának viszonyai, mely állam szerzőként „csak geographiai fogalom" volt, de a melynek városai legtöbbnyire arra voltak utasítva, hogy Magyarország és Velencze közt ingadozással helyhatósági önállóságukból a mennyit lehet megtartsanak, mignem Nagy Lajos „ki a kérdéseket tisztán szokta feltenni", emez állapotnak véget vetett. Eme városok olasz eleme, szárazföldi birtokai miatt, a szomszéd horváttal sokszoros érintkezésben volt, s hogy arról helyes fogalmat szerezhessünk, szerző mindenik miveltségének rajzát adá. így bánt el a tengermelléki és horvát bánsággal, mely institutióknak természetével ismerteti meg az olvasót. Ilyenek : a patarenizmus terjedése és fenállása, a szerb királyság ügye s az okok leírása , mely miatt hiúsultak meg ezek catholizálását czélzó törekvések, mit mélyebb vizsgálódás nélkül általános szokás, ezek ingatagságának róni fel. Helyesen kérdi szerző, hogy hát annyi szerb király közt egy komoly ember sem volt? s találja fel a valódi okot abban, hogy ez áttérésért a szerb egyháznak sok jogáról le kellett volna mondania, mi aztán az alkudozás meghiúsítására vezetett. S ilyenek a különböző időbeli külföldi beavatkozásoknak mozzanatai, mind két könyvben, a török viszonyok, a pénz - és hadügyi állapotok, a várörségi viszonyok a másodikban. Azonban ez illustratiók koránt sincsenek az egész egyöntetűségének kárára, mindezeket szerves egységbe fűzte szerző. A korfestés mellett nem kevésbbé becses a szereplő egyének festése. Szerző sokat foglalkozott széptani tanulmányokkal, s e téren is