Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 18. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 1. [r.]

2 25 elhatározásával idősb Majthényi László bárót Barsmegye főispánjává nevezte ki. A horvát kanczellár kinevezése napról napra változó híreknek képezé alapját a hét folytán, Mazuranics ugyanis beadta lemondását, még pedig a „Domobr." szerint azért, mivel a magyar államférfiak azt kivánják, hogy a magyar országgyűlést egybehívó leirat alapján horvát képviselők is jelenjenek meg Pesten az országgyűlésen ; — továbbá azért, mivel Belcredi nem egyezett bele, hogy a dalmát kérdés a horvát országgyűlés elé kerüljön. Ugyancsak a „Domobran" azt is írja, hogy ha az uj horvát kanczellár kineveztetése magyar, vagy félmagyar szellemben ütne ki, senki se csodálkozzék rajta, ha a közvélemény Horvátországban egészen más utakra lép és nem az 1848ki nemzet határozatot követendi. Az uj kanczellárra nézve pedig az „O. D. P." jelentette volt, hogy Zjdarics, a zágrábi helytartótanács eddigi alelnöke neveztetett ki. 0, valamint az alább elősoroltak, a magyar párthoz tartozik. Kineveztettek továbbá: nasitzi gróf P e j a c s evich László Verőce-, gróf Pejacsevich Péter Szerém-, és Bedekovich Kálmán Kőrösmegye főispánjává. A „Fremden•blatt"meg azt hallja, gr. Pejacsevics Péter fog kineveztetni horvát udvari kanczellárrá, de csak a horvát országgyűlés megnyitásával veszi át hivatalát. Mazuranics a főtörvényszék elnökévé lesz. Alkanczellárrá Beclekovics Kálmán neveztetik ki. Biztosat ez óráig még nem tudni, sőt a horvát udvari kanczellária válsága még folyvást tart. A „Zukunft" nem félti a kanczellárt, hanem magát a kanczelláriát. Azon nézetben van, hogy minden eddigi jelöltek Zidarics, Pejacsevics stb. azon párthoz tartoznak, mely a horvát nemzet számára a „tiszta lapot" fentartotta. Az idéztük lap igy végzi: „Bármint folyjon le a válság, tanulsága hálára kötelezi a horvát nemzetet, mert annyira tisztázta a helyzetet, hogy a horvát nemzetet egyetértőnek fogja találni ellenségei iránt." Megjegyzendő, hogy a „Zukunft" a horvát nemzet ellenségeinek a magyarokat tartja, kiknek e lap maga legnagyobb, de hála istennek tehetetlen ellensége. Nézetek közoktatásunk országos y/ rendezéséről. Minél közelebb jutunk az országgyűlés megnyitása idejéhez, melyben nemzetünknek ismét alkalom adatik országos közügyei intézéséhez tettleg járulnia, annál elevenebben érezzük, hogy állapotainknak csaknem minden irányban gyökeres átalakuláson kell átmenniök. Mindent hátraszorító előtérben látszanak ugyan állani a közjogi kérdések, melyek legégetőbb voltuknál fogva is, s mert minden egyéb intézkedéseinknek állandó alapúi kell szolgálniok, minden egyebek előtti megoldást követelnek; de meg vagyunk győződ* ve, hogy közjogi függő kérdéseinknek bármily kielégítő megoldása is csak azon feltétel alatt lehet igazán gyümölcsöző és áldásteljes, ha náluk meg nem állapodva, velők munkánkat bevégzettnek nem tekintve, minden más irányban is igyekszünk keresztülvinni a szükséges reformokat. Sőt részünkről azt hiszszük, hogy még az igen éles egymás-után is veszélylyel jár, s átalakulásunk legfőbb és életbevágó kérdéseinek, bizonyos pontig legalább,^együtt, egymás mellett kell megoldatniok. Elég, csak a megye-rendezés kérdését hoznunk föl például, mely 48-ki törvényeinkben végleges megoldás nélkül hagyva, de legközelebbi megoldásra mintegy első helyen kijelölve, a legközelebbi események kézzelfogható bizonysága szerint, törvényes állapotaink főkérdésével annyira össze van — hogy ugy mondjuk — fonódva, miszerint egyik a másik nélkül alig megoldható. S e szempontból is csak örömmel üdvözölhettük e lapok tisztelt tulajdonosának „Helyhatósági szerkezetünk "-et tüzetesen tárgyaló, s nézetünk szerint épen nem időelőtti, czikksorozatát. Ha megoldásra váró kérdéseink mindegyike nem látszik is szintoly fontosnak s sürgetőleg megoldandónak, mint épen a például fölhozott : tagadhatlan, hogy köztük nem egy van, mit — a szokott kifejezés szerint — égető kérdésnek nevezhetünk. S mit a derék Trefort csak nem rég, közgazdasági, pénzügyi s általában anyagi kérdéseinkről mondott a „P. Naplódban, hogy t. i. azoknak helyes megoldása nélkül, az újra megnyerendő országos alkotmányos közjogi helyzet sem adhatna állandó üdvös eredményeket, — szavait idézni nem tudom, de értelmükre jól emlékszem, — ugyanazt más lényeges kérdésekre nézve is vindicálhatjuk. S ily kérdésnek tartja e sorok irója többi közt, és pedig nem sok mások által megelőzve, közoktatásunk országos rendezését is. Alig van tárgy, mely oly mélyen benyúlna az államélet alakulásaiba s oly döntő befolyást gyakorolna köz- és magán-, társadalmi és politikai létünk kifejlődésére, azoknak alkotó elemeit legelső gyökereikben módosítván és határozván : mint a közoktatás. Azért ma már, elméletileg legalább általános elismert dolog, hogy a közoktatás ügye az állam ügye, és pedig egyik legelső fontosságú ügye az államnak. S valóban nem is képzeljük, hogy valaki a közoktatásnak az államra nézve elsőrangú fontosságát tagadhatná. Az államnak polgárokat nevelni és pedig az állam czéljait, melyek a rend és törvény őrzötte szabadság s az értelmiség- és munkabiztosította jóllét, felfogni s betölteni képes polgárokat : ez a legalsó és legáltalánosabb követelmény, melyet az állam még a népiskolákhoz is intéz. A közoktatás fensőbb műhelyei ismét az állam és társadalom különböző, de egyaránt fontos czéljának kell hogy szolgáljanak, a polgár- és ipariskoláktól s gymnáziumoktól kezdve, föl az akadémiákig és egyetemekig. Semmi sincs azért inkább érdekében az államnak, mint egyfelől jó állapotba helyezni a közoktatást, minden rétegeiben,] s másfelől azt eszközölni,' hogy az minden erejével az állam czéljainak feleljen meg. Ezekben mindenki megegyezhetnék; azonban sietünk hozzátenni, hogy egy másik szempont, szintoly főfontosságu, mint az állami s szintoly elutasíthatlanul követelő, mint az, áll elő itt s igényli, hogy tekintetbe vétessék. S ez az egyház, vagy igazabban mondva, a keresztyénség követelményeinek az iskolákhoz fontos tekintete. Minél igazabb és tagadhatlanabb tény hogy a keresztyénség volt az ,mely az európai állami és társadalmi létet gyökeresen átalakította s mondhatjuk mai társadalmi s állami életünk legfőkép keresztyéni alapokon nyugszik : annál közelebb látszik állani a következtetés, hogy a vallásnak, jelesen a keresztyénségnek az állami és társadalmi lét rendezésében , elvileg mindenesetre, s bizonyos hat árokig gyakorlatilag is szerepe jut és beleszólója van. És minél világosabb s eltagadhatlanabb azon még szorosabb s közvetlenebb összefüggés, mely az értelmi és valláserkölcsi képződés s ezeknek eszközei, az iskola és egyház, vagy a közoktatás és vallás közt létez, annál megérthetőbb azon irány, mely az egyház, mint társaság részéről nyilvánulna t : kezébe venni s saját czéljai szerint intézni a közoktatás ügyét. Nyilvánulhat s nyilvánul is csaknem mindenütt; legélesebben s érezhetőbben pedig oly államokban, hol az „egy és közönséges" (una et catholica) keresztyénség egymástól elvált külön társaságok, felekezetek alakjában áll fenn, szervezkedett, működik s nyilatkozik; mert ily államokban, a felekezetesség természete szerint, féltékenyen vonja iskoláit s közoktatása ügyét mindenik a maga szárnya alá, neho gy tőle idegen czélokra zsákmányoltassék ki, legyenek bár azok rá nézve közönyösek, mint az államéi, vagy vele szemben állók, s általa ellenségeseknek véltek, mint a másik felekezetéi. Ha az egyház és állam czéljai általánosan és egy bizonyos állam s a benne létező egyház vagy egyházak czéljai, összesen, egészen megegyezők s ugyanazonosak volnának, természetesen semmi összeütközés nem támadhatna s mindkét fél megnyughatnék, bármelyik intézze s kezelje is a közoktatásnak mindkettőre nézve oly főfontosságu ügyét. De ez nem igy van, részint a dolog természetéből folyólag is, állani és egyház különböző czélu intézmények levén, amannak földi létünkben, ennek mennyei reményeinkben állván súlypontja és végczélja; részint pedig, fájdalom mindkettőnek emberileg tökélytelen intézményei s olykor téves irányai miatt. De legyen bármikép, s ez okok keresése és vitatása ezúttal egészen kívül esik czélunkon, — elég a tényt megjegyeznünk, hogy azon követelmények, melyeket egyfelől az állam, másfelől az egyház (avagy felekezet) intéz az iskolához, sokban eltérők vagy épen összeütközők s azért a kérdés : melyiknek intéző kezében legyen a közoktatás ügye, mindkettőre nézve főfontosságu. Hazánkban, mert ideje már értekezésünk gyakorlati