Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 18. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 1. [r.]

226 czélpontjához közelednünk, eddigelé a közoktatás ügye, mondhatjuk egészen az egyház kezében volt s van, és igy természetes, hogy iskoláink kiválólag felekezeti jellemmel birnak. Nem csak katholikus, protestáns, görög és izraelita népiskolákat, elemi tanodákat vagy lelkésznöveldéket látunk, hanem az ipariskola és a jogakadémia , a gymnasium és a lyczeum, sőt a mérnöki és orvosi egyetem, szóval mindennemű és fokozatú iskolái hazánknak, egyik vagy másik felekezet birtokában vannak s annak szigorúan megőrzött bélyegét viselik magukon. Ha akarsz katholikus vagy protestáns világtörténelmet és földrajzot, nyelv- s irálytant és irodalomtörténetet hallgatni, módodban van, a szerint a mint Egerbe s Pécsre vagy Patakra és Debreczenbe visz utad. S nem állítunk merészséget, ha azt mondjuk, hogy két tankönyvet véve kezünkbe, a ezimlap megtekintése nélkül is, tiz esetből hét vagy nyolczszor megismerjük : a mértant és csillagászatot, a természet- és erkölcs-bölcseletet mely felekezetű tanár adja elő szerinte. Most még csak tényeket sorolunk elő, későbbre hagyva a következtetéseket. S tény az, hogy bármelyik felekezetből is csak igen kevés iskola s tanár vagy tankönyv kivételével, mindenik tudomány, a legténylegesebb is, különböző alakokat ölt a különböző felekezeteknél s csak a legszigorúbb tényállást jelezzük, midőn katholikus-történelemről, protestáns-bölcseletről, sőt katholikus-számtanról és protestáns-nyelvtanról szólunk. E tagadhatlan ténynek történeti alapja s mondhatnók jogosultsága kétségkivül abban van, miszerint a hazánkban levő iskolák legnagyobb része, bizonyos értelemben mind e felekezetek által alapíttattak s tartatnak fönn és igy azoknak anyagilag mintegy magánvagyonát képezik. Igen, mert a mennyiben közvagyonból fejedelmek s országiárok által alapíttattak is, vagy a reformatió előtt, midőn hazánkban Róma egyháza volt a szó teljes értelmében államegyház, vagy a reform átió korában s utána is, egyik vagy másik felekezethez tartozó fejedelem által, egyenesen felekezete javára s tulajdonául voltak alapítva. Ugy, hogy még azon egyetlen teljes egyetem is, melylyel hazánk bir s mely magyar királyi czimet visel, a katholikusok által kétségkívül maguk sajátjának tartatik, mint melynek főalapítója halhatatlan Pázmánjuk volt; s tényleg legalább, az is, mennyiben — az egy orvosi szak kivételével s ott is a leghasonszenvibb mértékarányban, a más három tudományszaknál kizárólag r. kath. tanárok alkalmaztatnak, s pl. a bölcsészeti és kivált a hittudományi szakban, egy protestáns bölcsészet s annál inkább protestáns theologia tanára, sokak által bizonyosan — legalább is vakmerő gondolatnak, hogy ne mondjuk : épen szentségtörésnek tartatnék. Ugyanez áll jogi s egyéb akadémiáink-s kisebb középtanodáinkra nézve. Sőt nem csak katholikus és akatholikus, hanem a két testvérprotestáns felekezet egymástól, a görögkatholikus mind a rómaitól, mind a tiszta keletitől, oly elkülönítve tartotta magátj hogy legközelebbi időkig képtelennek tartatott, hogy lutheránus ember Kálvini iskolában, vagy megfordítva, pl. mértant vagy természetrajzot adhasson elő; s csak mostanában mutathatunk e tekintetben némi kevés k;vételre, a nélkül azonban, hogy a két főtömb, a katholikus és akatholikus tanintézetek közt legkisebb közeledés is történt volna. Sőt e tekintetben, mint jellemző tényt, ugy hiszszük ideje nyilvánosan följegyezni és a feledéstől megóvni, hogy egy r. kath. középtanoda lelkes tanárai egy felekezetesség nélküli tanügyi közlönyt akarván a közelebbi évek egyikében alapítani s ahoz munkatársakul már a tanügy számos férfiait, minden felekezetből meg is nyervén, — ugyszólva a lap megindulásaperczében, — attól püspökileg letiltattak. Ez utóbbi tény, melyről Ítéletet mondani, vagy csak nézetet is nyilvánítani színtér1 tartózkodunk, ismét csak azt a felsőbb tényállományt bizonyítja, hogy hazánkban a közoktatás ügye máig is kizárólag egyházi (s ennélfogva felekezeti) ügynek tekintetik, s valamint az egyes felekezetek egymással közösködni ez ügyben vonakodnak, ugy kétségtelen, hogy azt kezeikből kibocsátani s az állam közös rendelkezése alá adni szintoly idegenek volnának. És a „tizenkét" év alatt, midőn hazánk annyi s oly fájdalmas kísérletek színhelye és tárgya, majdnem azt mondám tetszhalott cadavere volt, e tekintetben is beható kísérlet tétetett az „állam" részéről. Értjük a Thun-féle Organisations-Entwurfot, midőn a felekezetek sajátját képező tanintézetek szervezésére és vezetésére nézve, a legapróbb részletekig, minők a leczkerend és óra-fölosztás, és a legk tilsőlegesb alakiságokig, mint a közvizsgák modora va gy a fölterjesztendő rubrikázások, magának a kormány nem csak tényleges és döntő befolyást, hanem az absolut rendelk ezés kizárólagos jogát követelte, mi annál sérelmesb lehetett, pl. a protestánsokra nézve, mert iskoláik fentartásához az állam egy fillérrel sem járult. —Mi volt e Thun-féle kísérlet egyéb, mint egyszerre és erőszakos átcsapás egyik végletből a másikba, és pedig ez utóbbinak csak hátrányaival, az anyagi föntartás előnye nélkül. Természetes volt tehát az ellenszenv s utóbb ellenzék, végre nyílt ellenmondás és -szegülés, kivált, mondjuk, a rendszabály által kétszeresen sújtott protestánsok részéről. De kisértse bár nemzeti kormány hasonló uton vagy bár a teherviselés magára vállalásával is, egyszerre egészen az állam kezébe ragadni a közoktatás ügyét, nem kételkedünk, hogy hasonló ellenzéssel fogna a felekezetek, vagy mondjuk, az állam részéről találkozni. Állam és egyház s ebben ismét felekezet és felekezet, mint ellentétes igényű küzdő felek lépnek föl a közoktatás ügyében. Hogy igénye mindeniknek van s pedig jogos igénye, tagadhatlan; hogy viszálkodásuk, mint minden viszálkodás egy testben, magára az ügyre nézve is csak ártalmasán hathat, kétségtelen. Egyeztetni az igényeket, megadni mindeniknek a magáét, s ugy rendezni országosan a közoktatás ügyét, hogy az versenygés oka se legyen, magában ia minél jobban megfeleljen ugy saját benső czéljának, mely az általános értelmi képzés, mint az állam és egyház különleges czéljainak, — im ez a feladat. De tüzetesb tárgyalását következő czikkünkre kell hagynunk. SZÁSZ KÁROLY. A tengerész-állás jelentősége Magyarország* és ifjaira nézve. Fiatal emberekre nézve mind nehezebb lesz, hogy maguknak állást szerezzenek, s mind gyakoribb lesz a szülök panasza, hogy nem tudják mily hivatásnak neveljék fiaikat. Ujabb időben a fiatalok méltán vonakodnak hivatalnokokká lenni , mert a máskülönben „biztos kenyér" száraz kenyérhajjá zsugorodott. Hogy a kereskedés és ipar tömeges termelésével hova jut piacz nélkül, arra minden nap szomorú példákat látunk. Az ügyvédi és orvosi osztály is túlságosan el van látva. A katonaság! — hogy egyebet ne mondjunk, ez idő szerint kevés benne az előléptetés. Es mégis van Magyarországon is alkalom], hogy oly társadalmi állásnak szenteljék magukat ifjaink, mely más országokban ezer meg ezer embert nemcsak eltart, de meg is gazdagít; de melynek Magyarországon eddigelé csak kevesen s kivételképen szentelik magukat, — s ez a kereskedelmi tengerész állása. Az osztrák kereskedelmi hajóraj 500-nál több magasjáratu hajókból áll, melyek egy harmada a magyar korona alatt álló tengerparthoz tartozik, de legénysége, vezérei, részvényesei s tulajdonosai között, fájdalom csak igen ritkán s igen kivételesen találkozik magyar ember. Ezért bizonyára sok szülő és sok ifjú hálásan fogja venni, ha hazánkban létező oly intézetről hall valamit, mely évek óta üdvösen működik, melyből már százával léptek ki derék, kitűnő ifjak, kik a legjövedelmezőbb állomásokra szert tettek, s a mely minden ifjúnak, ki a tanfolyamot jól végzi, azonnal — habár kezdetben csekély — állomást is szerez, sőt biztosít. Fájdalom, hogy ez intézetnek is, mint az óvári, gazdasági s a selmeczi erdészeti akádemiának leginkább idegenek vették hasznát. E kitűnő intézet a C o 11 e g i o-n autico-commercial e (kereskedelmi tengerész kollégium) Fiúméban. Az intézet egy közvetlenül a tengerparton fekvő épületben van, mely kitűnően van felszerelve s berendezve. Már tizennégy év óta létezik Conte de Do-