Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 15. szám - Lehetnek-e jelenleg pártok?

187 tartja, helyesebb, ez csak arra int: hogy azt. mit a „P. Napló" már biztosnak tart, s mit a „Hon" kétségen kivül a hon érdekében kívánatosnak ismer: a z t, hogy alkotmányos önállásunk fentartásában ne külön pártokra osztva, hanem mint egy ember álljunk szemközt elleneinkkel, minden tehetségünk szerint elérni törekedjünk. Mi meggyőződésünk szerint nem ismerünk fontosabb kötelességet, s a „Hon" megbocsátja őszinteségünket, melylyel kimondjuk, hogy e czélhoz, mely után bizonyosan ő is törekszik, nem közeledünk, ha azok között, kik Deák Ferenczet 1861-ben már júliusban követték, sazok között, kik őt csak augustusban ismerék vezetőjüknek, különbségeket állitva fel, az előbbieknek egy részét mint az opportun itá s pártját a legalitás pártjával állítjuk ellentétbe, csak azért, mert midőn a teljes legalitás rögtöni helyreállítása lehetetlen, s csak azon utat keressük, melyen e czél elérhető, némelyek a megyék ideiglenes állására nézve más eljárást találtak opportunusnak mint azt, melyet a „Hon" tisztelt szerkesztője ajánlott, s melyet bizonyosan sem ő maga sem más a legalitás teljes helyreállításának szintén nem tekinthet. Hogy a magyar állam egysége régi határaiban helyreálljon, s önállására a sanctio pragmatica, és 1791-diki törvényeink értelmében biztosíttassák; hogy a birodalom többi részeivel közös ügyeink, melyeknek létezését 1848-iki törvényeink elismerék, s melyek iránt 1861-iki törvényhozásunk késznek nyilatkozott: oly esetekben, hol azt a szükség kívánja, a birodalom másik részének törvényhozásával érintkezni, akként rendeztessenek el; hogy az által sem a birodalom hatalmi állása, sem népeinek alkotmányos szabadsága, sem országunk önállása ne veszélyeztessenek; hogy azért a birodalom közös ügyei is alkotmányosan kormányoztassanak, és mert ezen ügyeknek terheit viseljük, mert azoknak elintézése legfontosabb érdekeinkre befolyást gyakorol, s mert az 1791-iki 101. cz. értelmében, semmi más népnek vagy országnak alattvalói nem vagyunk: a birodalom közös ügyeinek elhatározásában, Magyarországnak ép annyi befolyása legyen, a mennyit arra a birodalom másik fele gyakorol. Ez közös feladásunk, s mig ez be nem fejeztetett, addig azon formákra nézve, melyek alatt ezen feladás biztosabban megoldható, nézeteink különbözhetnek; de párt, legalább alkotmányos párt nem létezhetik, mert annak feltétele az alkotmány, s mert mig e feladás bévé gez ve nin cs, addig nincs alkotmányunk. Mi fog történni később, a felett vitatkozni felesleges. Bizonyos előttünk, hogy a mennyiben szervezett pártok az alkotmányos élet egészséges fejlődésének kellékét képezik, az hazánkban hiányozni nem fog, s valószínűnek tartjuk, hogy miután a megyei autonómia és centralisatió határai, a demokratiai elvek szűkebb vagy tágabb alkalmazása és több nemzetgazdasági kérdés iránt eltérő nézeteket találunk, a pártalakulási elvek, vagy nagy érdekek alapján fog történni ; mig azonban az történni fog s hogy mentül előbb történhessék, s azoknak, kik magukat ma hivatva érzik, mentül elébb alkalom nyíljék, hogy pártoknak élére álljanak, szükséges, hogy együtt maradjunk. Ha majd a házépítéshez fogunk, vitatkozhatunk felosztása és felékesítése felett, hogy házunk mentül nagyszerűbb, mentül kényelmesebb legyen • de most még csak alapján dolgozunk s kötelességünk csak arra int, hogy belátásunkkal s tehetségeinkkel azon férfiút támogassuk. ki feladatául tűzte ki magának, hogy az épület alapkövét jól és erősen rakja le, s kit mi, munkatársai, ennek véghezvitelére elég erős és gyakorlott munkásnak ismerünk el B. EÖTVÖS JÓZSEF. Követválasztási mozgalmak. A nemzet talán semmivel sem tünteté ki politikai érettségét eddigelé jobban, mint a képviselők választása körüli lelkes és higgadt, élénk és meggondolt mozgalmaiban. Miután a megyék helyreállítását, melyet a nemzet országszerte már a törvényesség teljes helyreállítása végett is óhajtott, a kormány ismert aggodalmainál fogva nem teljesítette : a nemzet nem vonult vissza daczosan, hanem méltányolván a kormánynak bár csak részben igazolható aggodalmait, s komoly és becsületes szándékában bízva, a neki nyújtott tért oly kiindulási pontul foglalta el, melyből számot vetve az évtizedeken át bonyolított jelennel, bátor s biztos léptekkel a teljes törvényszerűség sánczaiba vonulhat. A nemzet fel tudta fogni a helyzetet, meg tudta ítélni, hogy a megyei rendszer végleges megállapítása a jövő dolga, s a mennyit belőle a jelen igénybe akar venni, az csak anynyi tér, hogy becsületesen megállhasson rajta törvényes képviselői megválasztásáig. Nem engedett jogaiból, de megalkudott a viszonyokkal, s ha röstelte is a csekély bizalmat, szabad fejlődése emeltyűül használja politikai nagyságra, mint erre évezredek előtt Görögországban használták. Hatalmas lépés ez hátra íelé, mely bennünket még hatalmasabb lökéssel előre rúgtat. — Azaz, hogy nem épen bennünket. Nálunk a fölismerés ime világa nem mondható még ama messze sugárzó világító toronynak, mely felé a gőz és villanyosság korszakában villámsebes gyorsasággal haladunk. Nálunk a művészet kérdése alighogy kicsiny mellékállomása haladásunknak. Haladásunk végczélja egyelőre gyorsan tulragad a művészet végczélján s csak ha amazt szerencsésen elértük, gondolhatunk arra, hogy ide visszatérjünk. Minden ez ügy fölötti okoskodás mai napig csak fájdalmas érzéseket szül s a legkeserűbb recriminatiókhoz vezet. Ha azt mondanók : nálunk a hazai művészetet csak hatóságilag engedélyezett koldulásnak tekintik, azzal még csak alig-alig jellemeztük volna a legélesebben. Igazolásául ez állításunknak engedjék meg olvasóink, hadd beszéljük el a honi müszeretet egy kis mutatványát, még pedig a legközelebb múltból. Liszt hazánkfia itt volt. Erzsébet oratóriuma mindnyájunk nyelvén. Az ünnepelt térfiu imponáló személyisége gyujtólag hatott társaságunk körében. Megjelenése a hazában diadalmenet vala a szó legszorosabb értelmében. — Ugyanez időben szokatlan jelentőségű festmény függött a magyarországi műegylet termében, hasonló forrásból, a Szt. Erzsébet mondájából merített mü, becses készitménye egy sokat igérő fiatal magyar művésznek. Az esélyek kedvezőknek látszottak, a lelkesültség napjai mintha csak azért virradtak volna, hogy a kérdéses festmény megvétele által nem csak az illető művésznek, hanem a magyar összes történelmi festészetnek a jobb jövő zálogát, egyúttal annak bizonyítékát szolgáltassák, miszerint jó képek mégis elismertetnek, sőt meg is vásároltatnak. így gondolkozók néhány idevaló művész, kik menten kenyéririgységtől s aprólékos féltékenységtől a kép megvásárlása ügyében iparkodtak. Elmenének Liszthez magához. A buzdítás szava az ö szájából — így vélekedének — főkép azon körökben, melyek arra képzelék magukat hivatottaknak, hogy az összes nemzetnek magas művészete iránti hódolatát személyesítsék — egy buzdító szó az ő szájából elegendőnek látszott arra, hogy ezen, részvétére annyira méltó ügyben kedvező eredményt szüljön. Nagy szellemekkel könnyű közlekedni. A mester első pillanatra fölismerte e rendkívüli eljárás nemesebb rugóit s a ráruházott megbízást megnyerő szivélyességgel és előzékenységgel fogadta. Litzenmayer barátai e lépéssel nem csupán a kollegialitás érzületének akarták jelét adni; czéljok az vala, hogy a zenei világ egyik nagy hatalmassága a még támaszra szorult, de kétségbevonhatlan festészeti tehetségnek segítségére siessen, s hogy Liszt pártfogásának erkölcsi nyomatéka az összes hazai művészetnek javára legyen. Együtt azután behatóan meghányták, mitévők legyenek. E kis művészi kongressus azon tanakodott, hogyan sikerülhetne Szt. István birodalma tág területén egy, sajátlag magyar érdekű festménynek vevöt szerezni. Többféle társadalmi osztály lett fölemlítve, néhány nagy befolyású és vagyonú egyéniség megnevezve 8 ismét elejtve. Minél hosszasabban tanácskoztak, a kilátás annál'roszabb lett. Végre elváltak. Lehangolt biztosításokkal egyfelől, lemondó mosolylyal másfelöl. S ebben maradt a dolog. A lemondás történelmi joga maradt a győztes, Litzenmayer Szt. Erzsébeté maiglan hiába vár műkedvelőre, s a tanúság, melyet a magyar művészek e kis indiscretióból meríthetnek, nem kis malíciával tán ilyképen formulázható: Arra, hogy mint magyar művész sikerrel járj el, nem elég képességgel birni, derekasan tanulmányozni és sikerült képeket festeni, vagy derék szobormüveket domborítani, — a siker első föltétele, hogy rangod s vagyonöd legyen, ha ezt szerezni elmulasztál, akkor valld e pompás elvet: ubi bene ibi patria, és engedd magad külföldön pártfogoltatni. Ha pedig a honvágy mégis haza csábitana, akkor tűzz házad homlokára fény(kép)es czimert s szenteld magad — a kettős számvitelen kivül — azon nemes müvé29*