Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 14. szám - Mezőgazdaság és természettudomány 2. [r.] (Vége)

177 tak készülve azon harsogó diadal-zajra, mely — ugy vélték — most a Lajta túlsó partja felől ide át fog hangzani. „Ich wandre aus," mondá Kuranda ur elégiái hangon minden em­bernek, a ki útjába lépett. De a diadalzaj nem zendült meg, hanem helyette rokonszenves nyilatkozatok ütötték meg az itteni lakosság fülét, szivét és a centralistalapok nagy elé­gületlenségökre összes hazai sajtónkban nem találtak egyet­len szóra sem, melybe kapaszkodva, izgatásukat folytathat­ták volna. Hozzájárult még az is, hogy a külföldi, neveze­tesen a franciza és még inkább az angol sajtó nagyon kedve­zően nyilatkozott a kormány eljárásáról és a bécsi ember szive mindannyiszor meglágyul, valahányszor Ausztriát fran­cziául vagy angolul megdicsértetni hallja; — alkalmasint azt gondolja, hogy németül ő maga is megdicsérheti! Szó­val, a közhangulat hasonlíthatlanul jobb lett. Nem mondom, hogy az már olyan, a milyennek mi kivánnók; de megszűnt az az általános desperátió, az a bőszültség, melynek valódi okát nemcsak mi nem tudnók megmagyarázni, hanem alkal­masint maguk az illetők sem. . Most legalább lehetséges­nek tartják, hogy a dolgok még jóra fordulhatnak és hiteles értesítés szerint, az itteni helytartósághoz még nem érkezett oly folyamodvány, melyben az „Ostd. Post" nagyérdemű tulajdonosa kivándorlásra engedelmet kérne. Hatás nélkül pufíbgtak el azon röppentyűk is, miket Giskra ur, a „Neue Fr. Presse4' sajtóperének tárgy altatása alkalmával eresztett légnek, mert a körülfekvő anyag gyúlékonysága jóformán megszűnt. Ugy járt a derék brünni ügyvéd, miként Stuwer a maga tűzijátékaival; a sorompón belül rendesen csak ke­vés fizető közönsége van; a többség künn áll, ingyen néz meg egy-két darabot, aztán látva, hogy mindig és mindig ugyanazt a régi históriát produkálják, közönbösen tovább ballag. A végtárgyalás után Giskra urnák egyik — nem tudom szabad-e már azt mondanom, hogy hajdani — kolle­gájával találkoztam, ki csekélységemet „a februári alkot­mány szintén egyik gyilkosának" czimével tisztelt meg. „Bo­csánatot kérek — mondám — én ártatlan vagyok az igazsá­gosnak halálában és ártatlan bárki más is, mert a februári alkotmány öngyilkos volt." „Igenis — viszonzá a de­rék ur növekedő hévvel — ti annak híreszteltétek és azért egész csendben még tisztességes temetés nélkül is akartátok volna eltakarittatni, de mi Giskra által ma fényes sirbeszé­det tartattunk neki, mely a világot emlékeztetni fogja arra, hogy amaz alkotmány létezett és négy éven át élt és műkö­dött." „A sirbeszéd igen szép lehetett, — válaszoltam — de azon hibában szenved, melyet önök mély eszű Herderje min­den ily sir- és dicsbeszéden megró, hogy t. i. mindig csak azt tudatja a világgal, wie lange Jemand gelebt, aber' nicht, wie lange er sich schon überlebt hatte." Erre az én emberem nem felelt semmit j alkalmasint nem tudott ha­marjában tisztába jönni magával az iránt, vajon Herder cen­tralista volt-e vagy nem, mert ettől függ: vajon kell-e sza­vának súlyt tulajdonítani vagy sem! A mint mondom, az emberek itt is nyugodtak lettek, higgadtan fontolják meg a jelen helyzetet és komolyan kez­denek foglalkozni a jövő teendőivel. Néhány nap óta élénk levelezés foly a tisztán német tartományok kitűnőbb követei közt és ezek közt egy pontra nézve, ugy látszik, már most is teljes egyetértés uralkodik: t. i. arra nézve hogy szoro­san a Landesordnung 19 § határai közt kell maradni.*) E czikk értelmében a követek elmondják majd nézeteiket a je­len helyzet körül", kijelentik, mit kívánna meg az általuk képviselt ország jólléte j de alkotmány-kérdések körüli hatá­rozathozást, feltétlenül vissza fognak utasítani, nevezetesen pedig illetékteleneknek vallani magukat, ha a magyar or­szággyűléssel való egyezkedés eredményeit a kormány az országgyűlés elé akarná terjeszteni. Szintoly bizonyos, — ámbár erről külön tudomásom nincs — hogy a szláv nemzeti párt épen az ellenkező utat fogja követni és azt ^kívánni, tá­.1'hKÍíiJiíStfcjíi" .Iíl33ÍII9*I8JOÍ9 J5JJMJJ ''• lO^lllJUl mn J. *) E czikk igy szól: „Az országgyűlés hivatva van 1.) tanácskozni és indítvá­nyokat tenni a) közzétett á'talános törvények és intézmények (Einrichtungen) körül, az ország javára való különös visszahatásuk tekintetéből és b) oly általános törvények ós intézmények kibocsátása körül, miket az ország szükségei és jólléte igényelnek ; 2.) javaslatokat tenni mindazon tárgyak körül, mikre nézve a kormány töle taná­csot kér." gitassék az országgyűlés hatásköre oly formán, hogy az al­kotmány-kérdések végleges eldöntésére illetékes legyen. E téren össze fognak zörrenni nem csak a centralisták, hanem az autonomisták is a föderalistákkal és itt a kormánynak rendkívüli tapintatra és ügyességre lesz szüksége, hogy e viszály a birodalomnak kárára ne váljék. A feladat a legne­hezebbek egyike. A kik nem-németek, mindannyian föde­ralisták és mint ilyenek a Lajtán inneni tartományok közös képviseletéről nem akarnak tudni \ számra nézve ezek képe­zik a többséget és a túlszám ez idő szerint oly momentum, melyet nem lehet figyelem nélkül hagyni. Másfelől épen a németek a birodalom lakosságának legmiveltebb, legszor­galmasabb és legvagyonosabb részét képezik és ezeknek ki­vánatait ignorálni annyi volna, mint lazítani azon köteléket, mely őket — daczára más tisztán német államok szomszéd­ságának — a polyglott osztrák birodalomhoz füzi. Minálunk, mihelyt a februári kormány által gyakorolt nyomás meg­szűnt, a hány párt van, mind egygyé olvadott és a kormány gyámolitására késznek nyilatkozott, legalább addig, mig nem a teljesen törvényes állapot helyreállítása sikerült. Itt ugyan azon nyomás megszűntével magasra lobbannak fel a pártvi­szály lángjai és minden párt elébb a maga követeléseinek teljesítését várja, mielőtt a kormány támogatására határozná el magát. Mi tevő leend a kormány ily kényes körülmények közt ? ez még nyilt kérdés, mely felett határozat még nem hozatott. Az eldöntő körökhez közel álló személyek vélemé­nye szerint Belcredi gróf a legnagyobb részrehajlatlanság­gal akar eljárni aként, hogy egyik pártnak álláspontját sem fogadja el feltétlenül; — nem fogja tágasbítani az or­szággyűlések hatáskörét, miként a szlávok kívánják, mert ez csak octroyálás utján volna lehetséges; de a németek azon nézetét sem teszi magáévá, hogy a februári alkotmány­beli szűkebb reichsrathot egyszerűen helyre kell állítani; ha­nem ugy fogja fel a dolgot, hogy a februári alaptörvény csak gyakorlati alkalmazása volt az octoberi ajgpeszmének és minthogy a birodalom népeinek többsége ez alkalmazás­sal nem volt megelégedve, mással kell kísérletet tenni. Erre maga az októberi diploma kimutatja az utat. E diploma Hl. czikkében a császár fentartja magának, hogy ad hoc egybe­hívott országgyűlési tagok hozzájárultával intéztetheti el azon ügyeket, melyek az összes birodalomar nézve — a ma­gyar korona országait ide nem értve — közösek. De ilyen ügy az alkotmány ügye és a közös ügyeknek a birodalom keleti felével való közös elintézése. Tehát e felett nem az egyes országgyűlések fognak dönteni, hanem minden országgyű­lés bizonyos számú követeket küldend egy Lajtán inneni kö­zös tanácsba, mely nem a mostani szűkebb birodalmi tanács, de mégis ehez hasonló, csakhogy nem állandó intéz­ményképen hozatik be, ha csak maga magát nem akarja azzá tenni. így tehát nem a kormány, hanem ez az ad hoc egybehívott gyűlés fog határozni a felett, vajon létezzék-e ezentúl is szűkebb reichsrathféle közös testület, vagy pedig az egyes országgyűlések körét kelljen-e akként tágasbitani, hogy ama közbenső tag, köztük és a közös birodalmi ügyek­kel foglalkozó képviselet közt nélkülözhetővé váljék. A több­ség ily határozatában aztán — ugy vélekedik a kormány — minden alkotmányos érzületű ember meg fog nyugodni — és ez in thesi tökéletesen helyes is, hanem bizony oly jelen­ségekben sincs hiány, melyek ~zt gyanittatják, hogy sokan, igen sokan vannak, kiknél az alkotmányos érzület épen csak addig tart, mig az, a mi alkotmányos uton létrejött, saját ki­vánataikkal és érdekeikkel öszhangzásban áll • kik azonban rövid processust csinálnának az alkotmányossággal, ha ez ki­vánataik teljesülésének útját állja. E pontra nézve ma nem akarok világosabban szólni j félek, hogy az események kény­szeríteni fognak, e tárgyra visszatérni. Még csak azt akarom megemlíteni, hogy az autonomisták részéről már a legköze­lebbi napokban jelentékeny nyilatkozás várható, melyről részletesen szólni most még indiscrétió volna; de talán nem az, ha egész általánosságban mondom, hogy hazánkfiait e nyilatkozás nagy mertékben ki fogja elégíteni. E nyilatkozásnak hordereje annyival nagyobb leend, ~ 28

Next

/
Thumbnails
Contents