Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 14. szám - Budaváros első kerületbeli választói értekezlete

171 az ó kor legbüszkébb müvei eltörpülnek, nem rabszolgák, hanem szabad munkások által épülnek, ugy az idö lejárt, melyben nagy államok prokonsulok vasvesszeje által tartattak össze. Századunkban minden a mi nagy s miről azt akarjuk, hogy állandó legyen csak szabad egyéniségek működésének müve lehet, s ezért a hazánk s birodalom közötti viszonyok végleges elhatározásának első feltétele az vala, hogy Magyarország szabad egyéniségnek ismertessék rel. Átláttuk, s átlátjuk mi, miként a jelenkornak feladása nem az, hogy a haza s az osztrák birodalom között századokig fenállt kapcsolatok felbontassanak. — Bármiként alakuljanak viszonyaink, ugy azok nem alakulhatnak soha, hogy teljes különállásunk s elszigeteltségünk e nemzet érdekében legyen. — Roppant birodalmak közé állítva, melyek tömör nemzetiségekre alapítvák, függetlenségünk s minden érdekeink biztosítása, azon szövetségnek szilárdságától függ, melyben nemzetünk más népekkel s országokkal áll, s én nem ismerek természetesebbet annál, mely köztünk s Ausztria között már is századokon át számtalan viszonyok alakulásának alapjául szolgált s nem oldathatnék fel sok érdekeink kára, söt minden viszonyaink convulsiója nélkül. Ismétlem, feladásunk nem a köztünk s Ausztria népei között létező kapcsok felbontása, hanem az, hogy közös viszonyaink szilárdabbakká, s hogy igy a birodalom, melynek felét képezzük, melynek meghódított rabjai soha nem voltunk, s mely azért ami birodalmunk szintúgy, mint másoké, saját érdekeink védelmére képessebbé váljék de épen mert állásunkat igy fogjuk fel; mert azon kölcsönös bizodalmatlanságnak, s csaknem ellenségeskedésnek, mely a birodalom két nagy része között csaknem századokig létezett káros következéseit ismerjük; mert azon veszélyek iránt, melyek a birodalmat szintúgy, mint hazánkat Európa jelen helyzetében fenyegetik, magunkat nem ámítjuk; mert tudjuk, hogy a birodalom a nagy feladásnak, mely reá vár, csak ugy felelhet meg, ha annak teljesítésében nem csak népeinek passivitására, hanem teljes feláldozó közremunkálására számolhat; mert ha már azon nagy változások után, melyek az ujabb időben történtek, a köztünk s a birodalom többi részei között fennállt viszonyok némi módosítása, ha azoknak szabatosabb , az uj kor alkotmányos eszméinek megfelelőbb meghatározása kívántatik, nem akartuk, hogy ujabb megállapodásaink minden alkalommal, melyben a birodalom nehéz helyzetekbe jő, újra ismét kérdésbe vonassanak, mert nem akartuk, hogy hazánk, mint XIV. Lajos korában Európa nagy politikusának kezében ismét kártyaként tekintessék, melyet valahányszor hasznát látja, kijátszhat, nem bánva, ha azt megütik, csak saját játékát nyerhesse meg; mert végre nem egy uj provisoriumot; de a kérdés végleges megoldását kívántuk, oly megoldást, mely valamint a birodalom más tartományaiban, ugy hazánkban minden időben kötelezőnek tartassék : Azért ragaszkodtunk nézetünkhöz, hogy a köztünk s a birodalom között fenforgó kérdések csak a jogfolytonosság elvének fentartása mellett csak azon uton oldathatnak meg, melyen elődeink 1687-ben a fiörökösödést és 1723-ben a sanctio pragmaticat elfogadván, a viszonyt, mely Magyarország s az örökös tartományok 'között fenállt, többször megváltoztaták. Nem annyira jogunk, mint kötelességünk volt ez, mely tőlünk azt követeié, hogy teljes őszinteséggel járjunk el, s én nem hiszem, hogy valaki lenne a hazában, ki azon kétkednék, hogy minden változás, mely hazánk s a birodalom kölcsönös viszonyaiban nem ily módon eszközöltetett, a nemzet nagy többsége által, végleges megállapodásnak, olyannak, melyhez magát a törvény s becsülete által kötelezve érzi, tekintetni nem fog A fejedelem sept. 20-diki nyilatkozatában, azon meggyőződésből indulván ki: „hogy az összállam érdekei, csak oly alkotmányosjogalakulásban találják fel biztosságukat, mely erejét s j el ento ségét valamennyi nép szabad részvétében találja" kimondá határozatát, hogy azon módosításokat, melyek a birodalom közös ügyei vezetésének módjára nézve szükségeseknek látszanak, Magyarország törvényhozásának szabad tanácskozás és elfogadás végett elébe fogja terjeszteni; s azáltal elháritá azon legnagyobb, azon legyőzhetlen akadályt, mely államviszonyaink kielégítő megoldásának előbb útjában állt. A jogfolytonosság elve az, mely törvényhozásunk jogosultságának alapját képezi, s csak miután ez elismertetett, teljesíthetné törvényhozásunk azon kivánarot, hogy közös viszonyainkat a birodalom hatalmi állásának tekintetbevételével rendezze, el, amennyiben ez némely fennálló s jelesen egyes 1848-diki törvények módosítását követelné, ezt eszközölje S ez az, mi jövő törvényhozásunknak egyik első s legfontosabb feladását képezi. Röviden elmondom tehát nézeteimet ezen fontos kérdésre nézve is . Sok vita folyt az 1848-diki törvényekről; de egy kétségtelen, az, hogy e törvények, a mennyiben bennök Magyarország s a birodalom kölcsönös viszonyai határoztatnak meg, csak azon elveket foglalják magukban, melyekhez e nemzet mindig ragaszkodott. Midőn szt. István koronáját 1. Ferdinánd fejére tette, 8 midőn 1687-ben király választási jogáról lemondva, az örökösödés sorát meghatározá s azt a sanctio pragmatica elfogadása által a leányágra is kiterjesztve a birodalom örökös tartományaival fenálló kapcsokat még szorosabbá fűzé, a nemzet mindig világosan kikötötte magának, hogy mi teljes önállását illeti, az ország jogaiban ez által semmi változást el nem fogad. Az 1848-diki törvények az 1791-diki törvényeknek csak a törvényesen fenálló viszonyok uj, szabatosabb formulátioját foglalják magukban, de anélkül, hogy az által akár az ország jogainak, akár kötelességeinek köre változott volna. — Az ország 48-ban sem követelt mást, mint mit a fenálló szerződéseknél togva követelni jogában állt, s nem vonta semmiben kétségbe azon kötelességeket, melyek a birodalommal való feloszthatlan összeköttetésnek következései, s ennek bebizonyítására nem szükség más, minthogy azon törvényre hivatkozzunk, mely a birodalom közös ügyeinek vezetésére, a felség személye mellett egy különös minisztert állított fel, mi által az 1848-diki törvényhozás megmutatta, miként részéről legalább az akarat nem hiányzott, hogy saját függetlenségünk a birodalom érdekeivel megegyeztessék. Nem azon viszonynak természete, mely köztünk s a birodalom között századok óta fenállott, változott az 1848-diki törvények által. A jog, melyet a sanctio pragmatica a fejedelemnek arra adott, hogy Magyarországot, a birodalom többi tartományaival együtt, indivisibiliter et inseparabiliter birja, szintúgy mint a nemzeté, hogy hazánk semmi más országnak vagy tartománynak alá nem vetett független ország, mely saját alkotmánynyal bir, épségben tartattak. A változás csak abban állt, hogy azon garantiák helyébe, melyek századok tapasztalásai után jogaink fentartására elégtelennek mutatkoztak, ujak, a hangzik: j Bánatos | szi [ vem hiába | várja. | Hogy kell az ily eseteket kikerülni ? Báthory Zsigmond megtudván, hogy orvosa egy biztos szert talált fel, mely megóv a háborúban minden puska- és ágyúgolyótól, sürgetve kérte e megbecsülhetlen szer közlésére. „Ki nem akarja, hogy a háborúban golyók találják, ne menjen háborúba" volt az orvos válasza. Igy én is mondhatnám, hogy a ki el akarja kerülni a rosz caesarakat, ne válasszon hibás költeményt; de ezen kivül egy más módot is mondok: ne alkalmazkodjék a rosz caesurákhoz, hanem ezeket igyekezzék kijavítni, pl. a fenebbit igy lehetett volna: | Bánatos szüm J mindhiába | várja. | 2). Virág és pillangó. Vörösmartytól; zenéje Langer Victortól. — Vörösmarty nem számított arra, hogy e költeményét valaha magyar dallammal énekeljék, nem is számithatott, mert az egész költeményt nem ugy szerkesztette. Lehet képzelni hát, hogy szerzőnek mily nehéz feladat volt a különben szép költeményt magyar stylben eszményitni; de annál nagyobb érdeme, hogy vakmerő feladatát fér fias öntudattal megoldotta, elannyira, hogy e müve az uj kor hasonnemüi gyöngyének nevezhető, melyben költészet és művészet egyiránt szerepelnek. 3.) Kedves Rózsám! jer énhozzám. Orczy Kamélia báróhölgytől. Szerző e dalában a költői triás közül háromban tűnik ki: hogy a szöveget is maga irta, s ennélfogva a zene és szó közt legszorosabb kapcsolat van; hogy dala népdal, még pedig teljesen sikerült ; s hogy nő, ki oly naiv, meleg érzésekkel lep meg, minőkre mi képtelenek vagyunk. Mondhatná valaki, hogy ez igazán átérzett dalban reminiscentiák is vannak, de hisz a népies hangnak az egyik jellemzője, hogy mind rokon egymáshoz, elannyira, hogy idegen ajkú előtt akármely nemzet népdalai igen egyhangúaknak tetszenek. Ki népies stlyben akar irni, annak nem is tanácsos eredetiség hajhászóvá lenni, s eddig nem hallott hangokat pengetni, mesterkélt hármoniához folyamodni; mert azonnal vége a népiességnek. Szerző nem tette ezt, s épen ezért melegen átérzett dala csalhatlanul gyuitólag hat. Midőn azonban a dalkötö eljárásában, czélnak megfelelő tiszta öszhangositásában, mely nem magát teszi föczéllá, hanem a dallam szépsége emelésére szolgál, nincs semmi gáncsolni valóm; legyen szabad figyelmeztetnem a szóköltőt bizonyos caesura ellenes hibákra. Például: | Hogy csókolja | lak százszor. | Minthogy szerző a következő sorban ezt mondja: „Ráadásul még egy párszor" az előbbi caesura végett adhatunk rá még százat, s akkor igy fogna lenni: | Megcsókollak | kétszázszor | | Rádásul még | egypárszor j S azt hiszem igy segítve lenne a bajon. De most veszem észre, hogy feljebb egy hibát már elszalasztottam: | Újra virul | nak a nyáron | a rózsák, j Itt, minthogy a költök különben is szerelmessebbek a tavaszba, mint a nyárba, igy lehetne javitni: | Felvirulnak j a tavaszon | a rózsák. | Alább pedig: | Sem nem kell ne | kem rózsa | igy: j nem kell tavasz | rózsája | végre: | Te vagy te vagy | az én legdrá | gább kincsem | e helyett lényeges változtatás nélkül nem tudok mást ajánlani. 4.) Én nekem más nem fáj semmi. Vajda Jánostól'; zenéje Orczy Bódog bárótól. E dalra is ismételnem lehetne a feljebb mondottakat. A négy első üteny minden tekintetben szép; de a reá következő négy annyira mesterkélt keresett dallamu, s ennélfogva öszhangositása is oly csudálatos, hogy a négy első hatását egészen elmossa. A művészet csak addig művészet, mig könnyűd, folyékony, s még akkor is játszik, ha Blondin-féle merényletekre vetemedik; azon tul mesterség. 5). Ha szivemet kínozza a fáj dalom. Szövege s zenéje Orczy Kamélia báróhölgytől. Mindamellett, hogy szerző e dalában is sok érzést tanusit, vannak benne nyomai a keresettségnek, pl. a 27*