Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 13. szám - Mezőgazdaság és természettudomány 2. [r.]

161 tunkra hivatközhatunk, ugy épen multunk az, mi ezen rend-szer Mányaira emlékeztét, s arra int, hogy azokat mentül elébb szüntessük meg. — Annyival inkább pedig, minthogy azon nagy átalakulás után, melyen az ország 1848 óta minden tekintetben keresztül ment, megyei szerkezetünk egészen régi alakjában ugy sem maradhat meg. A jogegyenlőségnek elve, mely 1848-ban elfogadtatott, az, hogy törvényhozásunk a mely elébb az egyes megyék utasított képviselőiből állt a népképviselet alapjára állíttatott , s a nagy átalakulás, mely anyagi érdekeink terén .történt, s mely a törvénykezésben nagyobb gyorsaságot és pontosságot igényel, mint melyet helyhatósági rendszerünk biztosíthatott: egyiránt kényszerítenek ezen institutiónk módosítására, s ezen feladást, melyet az 1848-iki törvényhozás utódjára bizott, csak ugy oldhatjuk meg, ha azon hiányok iránt, melyek megyei rendszerünkben részint mindig léteztek, részint az ujabb idő átalakulása után támadtak, minden csaladásoktól őrizkedünk. Mind azon hiányokat nézetem szerint két okhoz vezethetjük vissza. A z e I s ő a z: hogy, miután viszonyaink által kényszerítve, alkotmányunk egyedüli biztosságát századokon át megyei rendszerünkben kerestük, azt most alkotmányunk biztosítására el e g e nd őri e k tartjuk. • A második az : hogy miután összes közigazgatásunk 1848-ig a megyék által eszközöltetett, s minden lépést a haladás mezején megyei életünknek köszönünk, megyei szerkezetünket e kettős czél elérésére most is alkalmatosnak gondoljuk; holott azon institutio, mely mivel az önkormányzat elvén alapul, egy czélszerű közigazgatásnak, s haladásunknak kétségen kivül legjobb eszköze, de csak egy bizonyos körben, — s csak akkor, ha egyszersmind az ország kormánya úgy rendeztetett el, hogy vezetésére a nemzet befolyása biztosítassék, s ha megyei szerkezetünk mellett egy czélszeruen rendezett községi rendszert alapítunk meg. E fontos kérdések lesznek jövő czikkeink tárgyai. B. EÖTVÖS JÓZSEF. Vidéki lapszemle. Az A r a dban találjuk Aradmegye egyik igen tisztelt oláh férfiának szózatát, intézve oláh ajkú testvéreinkhez. Örömmel olvastuk e szózatot, s óhajtjuk, hogy az oláh hazánkfiai, de hazánk összes népe között is minél jobban elterjedjen: amazokat helyesen tájékoztatva, a többit pedig meggyőzve, hogy oláh hazánkfiai koránsem bocsátkoztak aféle szétbontó utópiák szervezésébe, minőkkel őket némely vakbuzgó vagy épen csak a maguk zsebére dolgozó izgatók sodorni szeretnék. íme az oláh szózat veleje. A derék hazafi figyelmezteti testvéreit, hogy nagy tévedés azt hinni akarni, hogy a románoknak nem volna más történetök, mint az, mely Trajánról, némely oláh vajdákról, Hora Kloska vagy Janku tetteiről szól. Az ö történetök egybe van szőve a magyarok történetével, közöx c történet rajok nézve is, és megtanulhatják belőle, hogy valahányszor egyenetlenség, viszály uralkodott a testvér nemzetiségek között, raindamfyiszor szerencsétlenség háramlott valamennyire; ellenben az egyetértés, a valódi testvériesség mindig üdvös eredményeket szült. Kárhoztatja e szerint azokat, kik ferdítésekkel oly eseményekre figyelmeztetik a románokat, melyek csak egyenetlenséget szülhetnek, s melyek gyászos emlékeit inkább takarni kellene. Idézi erre vonatkozólag a „Concordia" aradi levelezőjének egy nem igen rég közlött azon ferde állítását, „hogy a magyarok még a múltból szokva vannak a puha élethez, s valamint azelőtt, ugy most is más népek verejtékéből akarnak élni." Kiemeli, hogy a román nép önmagától semmi tulságokra nem hajlandó, de a tudatlan népet a meggondolatlan, haszonleső tulhajtók kivehetik sodrából. Nincs arról szó, hogy a jogos nemzetiségi igények ki ne elégíttessenek; nem arról van szó, kogy a hivatottak bármi nemzetiségűek legyenek, a tehetségeiknek megfelelő helyekről kiszoríttassanak; de nem az boldogítja a román népet, ha valamely megyében, hol ők is laknak s pedig talán nagyobb számmal, mint mások, csupán és kizárólag az ő fiaik és híveik alkalmaztassanak; hanem az egyenjo • guság, a közös haza azt igényli, hogy a hivatalok osztásánál bárhol e hazában ne a nemzetiség, hanem a hivatottság határozzon, egy román pl. egészen cuás nyelvű megyében, vagy bárhol is, ha hivatottsága van, épen ugy alkalmaztathassák, mint más. A román nép nem követeli, hogy hivatalnokai mind románok legyenek, hanem óhajtja, mint óhajtják a többi népek, hogy hivatalnokai az ö polgári érdekeit védjék és előmozdítani törekedjenek. Ha a hivataloknál a nemzetiségi tekintet nyer túlsúlyt, akkor rendesen mindig szenvedni szokott a valódi érdek. A kik a hivatal körül is a nyelvkérdés küzdterére lépnek, nem a nép sorsán akarnak segíteni, hanem saját önérdeköket igyekszenek előmozdítani. A román értelmeseknek, papjaiknak, honoratioraiknak az most hazafiúi kötelességük, hogy a testvéri szeretetet, az alkotmány malasztjait hirdessék, s a nyelv és nemzetiségi kérdést hagyják azon térre, mely e részben egyedül van hivatva véghatározatot hozni. Tanulmányozzák e hazának, mely az ő hazájok is, történetét, s tanulják meg ebből, hogy azon események, melyekre a túlzók emlékeztetni akarnak, melyek a népet fanatizálva, azt vadságra ragadták, e népnek nem dicsőségére, hanem szégyenére válnak, mert nemzetiségi ürügy alatt a szabadság ellen intézték támadásaikat. Nagy felelősség háramlik a román értelmesekre nem csak a haza, hanem saját nepök iránt is, ha most bármi oly cselekvésre ragadtatják magukat, vagy csak tűrik is azt, mely izgatottságot képes előidézni. A „Győri Közlöny" utóbbi számaiban „Intelligentiánk" czime alatt három hoszabb czikk jelent meg, mely különösen azon tudatlan és szájaskodó henyék ellen van intézve, kik vidéken, az értelmiség czimét bitorolva, a nemzeti haladásnak és jóllétnek útjában állanak. Czikkiró ezen ál-értelmiség káros hatása ellen óvszerül azt ajánlja, hogy a valódi értelmiség tagjai vidékenkint vagy megyénkint zárt testületté alakuljanak és zárjanak ki körükből minden rosz elemet. Ezen értelmiségi testületek föladata lenne: 1. Minden a hon javát s a közjóllétet előmozdító ügy buzgó pártolása s terjesztése által a közönség bizalmát megnyerni, s igy tekintélyüket megszilárdítani. 2. Jó példaadással s a józan ész meggyőző erejével a közönség közül azokat, kikben a jóravaló igyekezet nem hiányzik , az értelmiség kellékeinek megszerzésére buzdítani s ennek alapján tagjai közé vonni, eképen a tudományoknak több kegyelőt, maguknak pedig több érdemes tagot szerezni. 3. A tudományok s józan előhaladás megrögzött, jóra nem hajlítható s nem képes ellenségeit leszorítani minden oly térről, melyen tudatlanságuknál fogva csak a hazának s közjóllétnek ártalmára szerepelnének. Igazán üdvös teendők; csak az a baj, hogy nem látjuk módját, miképen alakuljanak meg az illető értelmiségi testületek minden rosz elem közbevegyüléae nélkül. Mert mely magasabb tekintély fogja eldönteni : ez rosz elem, amaz meg jó elem ? Utóvégre is csak a nép józan eszére kell bíznunk, hogy a konkolyt a búzától megválaszsza, s az összes, úgynevezett intelligentia között felismerje azokat, kik a valódi intelligentiához tartoznak s a kikre hallgatnia üdvös. Ezen valódi intelligentia tagjainak pedig polgári kötelességök, a népet saját érdekeire figyelmeztetve, megóvni a reá tolakodó ügyetlen, vagy haszonleső tanácsadóktól. X Mezőgazdaság és természettudomány.*) x IL Csak érinteni akarván az állattáplálási elveket, nem ereszkedhetem tárgyalásába mindazon metamorphosisoknak, melyeken e tápanyagok az állati organismusnak táplálkozási folyamában keresztül mennek, és igy mellőzvén a gyomorban és belekben eszközölt átalakulásukat stb. a tápfolyamatnak azon stúdiumára térek, hol a chylus a nyirkkal vegyülve mint nyers vér a jugularis uton a tüdőbe vettetik. Azon változás, mely a nyers vérben a tüdőn való áthatásakor eszközöltetik, egyik legfontosabb része az állati táplálkozás folyamának a gazdára nézve is. Itt érintkezik a véranyag az atmosphoericus léggel, s ez érintkezés által annak sötétbarna színe rögtön eleven pirosra változik. Mint fönebb láttuk, a vér ugyanazon elemekből áll, mint a táp, melyet az állat felemészt, nagy mértékben tartalmazván különösen a szénenyt. Ez érintkezésben a belégzett levegőnek élenye a szénenynyel szövetkezvén, ezt oxidálja, s egy részével mint szénsavany lehelődik ki. Bármily uton szerüljön a széneny az élenynyel, e szövetkezetnél mint égésnél, mindannyiszor melegség fejlődik ki, és ez az állati test melegének egyedüli forrása. Két tényező van főleg, a mely a széneny ezen emésztésének fokozását eszközli az állati testben: a hömérsék ésamozgás. Minél alacsonyabb a hömérsék és minél nagyobb a mozgás, annál több tápelem emésztetik fel a belégzett éleny által s vonatik el az állati testből^ A hidegben tömöttebb levén a levegő, ugyanazon térimében több éleny jut a tüdőbe, s igy nagyobb részt emészt föl a tápelemből, mint melegben. Igy például minden gazda tapasztalja, hogy hideg időben s ennek kitéve, barmai még a szalmát is jobban s nagyobb mértékben eszik, vagy hogy a sertés hizlalás téli időben sokkal lassúbb és kevésbbé sikeres, mint a melegebb időszakokban. Számtalan pontos kísérletek tétettek e részt a gazdák részéről melyek mind ugyanezen tüneményt bizonyítják. Igy például egy 200 darabból álló ürüfalka répával való téli hizlalásra állíttatott kétfelé *)Hidegkéthy Antalnak, a magyar orvosok és természetvizsgálók aug. 28-kai közülésén Pozsonyban tartott értekezése.