Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 6. szám - A házasságkötés előtti kötelező orvosi vizsgálat kérdéséhez

320 ságot már az ókor kulturnépeinek törvénye is tiltotta. A bioló­gia és eugenika (célja a faj megjavítása a születési feltételek megjavítása által) tudományának fejlődésével a tudomány ered­ményeit a házassági törvényhozásnak is értékesítenie kell. A születési feltételek megjavításához az első lépés a házasságkö­tést megelőző kötelező orvosi vizsgálat által a házasságkötéstől való eltiltása azoknak, akik örökölhető, vagy olyan fertőző be­tegségben szenvednek, ami házastársuk vagy az utód egészségét veszélyezteti. Az északamerikai államok már a mult század vé­gétől kezdve hoztak ily értelmű törvényeket és ma már alig van olyan állam Amerikában, amelyik a kötelező orvosi vizsgá­latot be ne vezette volna. Legutóbb a Német birodalom szabá­lyozta ezt a kérdést az 1935. október 18-i törvényében. A tör­vény szerint tilos a házasságkötés a) ha az egyik jegyes fertőző betegségben szenved, amely­nek következtében a másik fél, vagy az utód egészségének je­lentékeny károsodásától lehet tartani; b) ha az egyik jegyes gondnokság vagy előzetes gyámság alatt áll: c) ha az egyik jegyes, bár nem áll gondnokság alatt, de elmezavarban szenved, amely a házasságot a népközösség szem­pontjából nemkívánatossá teszi; d) ha az egyik jegyes örökölhető betegségben szenved. A tervezett reform ezt a nagyjelentőségű kérdést meg nem oldja, mert — amint a miniszterelnök úr mondotta — nem kiván az élettárs kiválasztásába beleszólni. Tényleg az élettárs kivá lasztása az ember személyes szabadságához tartozik. A kötelező orvosi vizsgálat ügye is azért nem tudott Európában kellőképen haladni, mert sokan már a kötelező orvosi vizsgálatban is a sze­mélyes szabadság sérelmét látták. Kétségtelen, hogy a házasság­kötéstől való eltiltás beleütközik a személyes szabadságba. De beleütközik akkor is. ha a vérrokonokat tiltjuk el az egymással való házasságkötéstől. Senkinek sem jut eszbébe ezt kifogásolni. Az egyéni szabadság csak addig számíthat védelemre és korlát­lanságra, amig bele nem ütközik a nemzet létfontosságú érde­keibe. A nemzetegészségügy elsőrendű fontosságával szemben az egyéni szabadság korlátlanságának kell félre állania. Az első a nemzet egészségének védelme és fejlesztése, ami csak úgy való­sítható meg, ha az egyéni szabadság korlátozása árán is el­tiltjuk a házasságkötéstől azt, aki a család, a nemzet egészségét veszélyezteti. Nem szabad tehát fél uton megállani. A kötelező orvosi tanácsadástól csak egy lépéssel kell tovább menni és a vizsgála­tot végző orvos által kiállított egészségi-bizonyítvány bemuta­tását n házasságkötés előfeltételévé kell tenni. A vizsgálatot tel­jesítő hatósági orvos ne csak azt bizonyítsa, hogy ;> házasuló fél nála tanácsadás céljából megjelent, hanem azt is. hogv nem szen­ved örökölhető, vagy olv fertőző betegségben, amelv a másik házasuló fél. vagy a házasságból származó utód egészségét ve­szélyezteti. Az anyakönyvvezető pedig csak akkor köthesse meg

Next

/
Thumbnails
Contents