Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A jóhiszeműség és tisztesség a magánjogban

267 A szerző elvi tótelei sorában helyeselni kell a jogi realizmusra támaszkodó azt az önmérséklést, amely az „erkölcs túlkövetéléseivel" (Somló Bódog kifejezése) szemben a jog önálló imperiumát hirdeti, a tételes jog nem követelhet többet,, mint amire az átlag ember képes. Eszmények irányíthatják a jogot, de nem zsarnokoskodnak felette. Kevésbé helyeselhető a méltányosságnak a jóhiszemtől való elválasztása és a méltányosságnak olyatén felfogása, hogy az nem a tárgyi jog része, hanem a jog alkalmazásának a bírót irányító elve. A bíró azért alkalmazza a méltányosságot, mert a jog tétele azt előírja; nem azért, mert a bírónak a méltányos ítélet hozatalára szabadsága van. A Kúria P. Ví. 6402/1924. sz. ítélete (ld, Polgári Jog L évf. 72. lap) klasszikus tömörséggel ad a magyar gyakorlat felfogásáról képet. Minden esetre megemlítendő, hogy maga a szerző is szükségesnek jelzi a méltányosság önálló analyzísét és rövid megjegyzéseit csak a jóhiszem témájával való összefüggéssel indokolja. Ezzel kapcsolatban foglalkoztatja a szerzőt a jóhiszem elvének a jogbizonytalanság fokozását (kiváltó „hátránya'. Helyesen utal arra, hogy mindenki, aki a társadalom közfelfogásában élő erkölcsi elvekhez igazodik, e magatartásában nem lesz meglepetéseknek kitéve. A jóhiszem elve csak annyiban idézhet elő jogbizonytalanságot, mint bármely más keretszabály. Ha pedig a jogrend nem nélkülözhette a jóerkölcsök fogalmát, a jóhiszem érvényesülése sem rekeszthető ki a jogbiztonság növelésére. A jóhiszeműségnek a (jogbiztonsághoz való viszonya mérlegénél jelentőség jut a szerző azon tételének (amelynek ezt a jogbiztonsági vonatkozását szerző nem hangsúlyozza), hogy a hatóság disoretionarius jogköre betöltésénél is kötelező a jóhiszem. ,,A jog discretionaríus volta sem ad menlevelet annak rosszhiszemű ós tisztességtelen gyakorlására" (24. 1.). Ugyancsak a jogbiztonsági síkon nyeri el valódi fontosságát ez a szerző által is vallott tétel, amelynek szövegezése a szerző egyéni formájában szerencsés: a jóhiszeműség nem vezethet soha valamely pozitív jogtétel félretolására. Ennek a kategorikusan merev tételnek területét azonban megszűkíti azzal, hogy a törvény betűjéhez való kötetlenséget nem szabad összetéveszteni a jog szabályaitól való függetlenséggel. Érdekesek a joggal való visszaélésről szóló fejtegetések. Szerző itt főleg a francia irodalomra támaszkodik és a visszaélést abban látja, ha valaki jogát más cél érdekében gyakorolja, mint amely célra a törvény a jogot megadja. Néhány év előtt valaki egy kereskedő ellen fennálló néhány követelést megvett, csak azért, hogy hitelezői minőségben az adós ellen csődöt nyittasson és a csőd révén megnyíljék a háztulajdonos részére az üzlet felmondás lehetősége, amelynek kibérlésére ő a háztulajdonossal előre megegyezett. Bíróságaink