Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám

235 nul e rendellenes jog-fejlődési szakon is az a mélyen gyökerező tudat és szükséglet, hogy a kötelmi jog egésze a hitelezőt védő,, biztosító, kielégítő jogi mechanizmus. A kötelmi jog egész rend­szere elveszti gyakorlati jelentőségét az adósvédelem túlságba vitelével. Jogpolitikai szempontból nemcsak meg kell állapítanunk, hogy a megtartási jog életképes és szükséges intézmény, hanem fel kell ismernünk annak szükségét, hogy ezt az intézményt minél világosabb és határozottabb dogmatikai kiképzéssel állít­suk a gazdasági élet szolgálatába, s különösen, hogy meg kell adnunk e hitelbiztosítéknak a dologi erőt s azt következetesen alkalmaznunk kell. Dr. Személyi Kálmán. JOGALKOTÁS. Uj jogszabályok. Az állampolgárság igazolása ügyében kiadott 31.700/1937. B. M. számú rendelet kiegészítése és annak a községi Illetőségi ügyekben megfelelő alkalmazása tárgyában hozott 1938. áprils 22-én hatályba lépett 34.500/1938. B. M. számú rendelet (B. K. 89. számi Az állampolgársági bizonyítvány kiállítására vonatkozó kérvé­nyek előterjesztésének szabályozása tárgyában kiadott 31.700/1937. B. M. számú rendelet megjelölte, hogy a bizonyítványok kiállításáért a folyamodóknak kérvényükhöz milyen okmányokat kell csatolni. Ezt a rendeletet az 55.400/1937. II. B. M. számú rendelet azzal a rendelkezéssel egészítette ki, hogy a magyar állampolgárság meg­állapításához és okirati igazolásához szükséges valamennyi okmányt eredetben kell a folyamodóknak kérvényükhöz mellékelni. Amennyiben ezeknek az okmányoknak felülvizsgálata során az 1895. évi október hó l-e előtti időből bemutatott származási ok­mányok (felekezeti, születési, házassági, halotti anyakönyvi kivona­tok) hitelessége tekintetében bármily kétség merülne fel. a 31.700/ 1937. B. M. sz. rendeletben megnevezett hatóságok tartoznak min­den esetben a felekezeti anyakönyveknek a származási hely szerint illetékes hazai törvényhatóság levéltárában őrzött másodpéldányai­ból a vonatkozó anyakönyvi esetekről szószerint egyező hiteles kivonatokat bekérni és ezeket az iratokhoz csatolni. Abban az eset­ben, ha a folyamodó személyi okmányai elcsatoR területről szár­maznak, a folyamodó részéről bemutatott származási okmányt a felmerült kételyek megemlítésével a belügyminiszterhez kell felter-

Next

/
Thumbnails
Contents