Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3. szám - A csődtömeggondnok elszámolása a perköltségekről és a dijelőlegről

178 golhatóvá a régi egyházjogi dogmatika kutatása. Tanulmányának tárgyául az egyik legnagyobb középkori egyházjogász, Gratian bolognai szerzetes Decretumát választotta, abból a perjogot ragadta ki s állította kutatásainak tengelyébe. Tanulmányának főtárgya a polgári és büntető perjog bifurkátiojának kérdése. Gratian a két. eljárási mód között éles határvonalat nem húzott, a kereset megjelölésére is az actio helyett az accusatio elnevezést használta, de ez a szerző szerint éppen nem zárja ki, hogy Gratian fejtegetései során a polgári pert is szem előtt tartotta. A terminológiának u. i. nem lehet döntő jelentőséget tulajdonítani, mert magában a C. I. C-ben is az accusare egyaránt jelenti a büntető bíróság előtti vádolást és a polgári bíróság előtti való megtámadást (pl. ius accusandi matrimoníum). A bifurkátio ezen problémája különben nemcsak az egyházjog világában merült fel, hanem a középkor világi jogtörténészeit is foglalkoztatta. Dr. Degré Alajos a Négyeskönyv perjogi anyaga c. tanulmányában arra a végső következtetésre jut, hogy a XVI. századi magyar jog nem ismert alapvető külömbséget a büntető eljárás és polgári per feltételei s lefolyása között. Degré is terminológiai érvekre hivatkozik: a Négyeskönyvben a felperesnek és a vádlónak neve egyaránt actor és osak egy kivételes esetben accusator. Móra szerint az egyház már a középkorban módot nyújtott közigazgatási viták peres elbírálására és ezzel a modern közigazgatási s közjogi bíráskodás előfutárjának tekinthető. Az egyházjogban egyébként ma sincs éles különbség a polgári és a közigazgatási peres eljárás között, ami az összehasonlító jogtudomány szempontjából nagy érdekességü megállapítás, hisz korunk egyik legmagasabb kultúrájú jogrendszerében ez a vegyesség ma is vezető alapelv. (V. ö. az angol bíróság hatáskörét az official, gouvernemental law-esetekben.) Gratian számos magánjogi ügyet tárgyalt, foglalkozik a praejudicium kérdésével, kétségtelen tehát, hogy a polgári per intézménye sem volt előtte ismeretlen, csak nem tárgyalta azt mint önálló joganyagot, hanem beillesztette az általa használt egyetlen perrendszer: az accusatios eljárás keretébe. Legfőbb érdeme, hogy a szétválasztási folyamatot a két rendszer között megindította s ezért a bifurcatio egyik ősatyjának tekintendő. A szerző szembeállítja a római jog bizonyítási szabályait (ei incumbit probatio, actore non probente stb) és a római bíró szabad mérlegelési jogát a germán jog bizonyítási rendszerével, mely a bíró gúzsbakötése mellett egyedül a formális igazságkimutatásra törekedett. A középkori egyházjog egyik jogrendszer hatása alól sem tudta kivonni magát, ezért idevágó szabályai a két jogvilág alapelveinek sajátságos vegyítését tükrözik vissza. A szerző behatóan ismerteti az egyházjog formalisztikus bizonyítási eszközeit. Tanulmánya élénken világítja meg azt a hosszú utat, amit a jogtudomány végigjárt, míg felismerte épp a klassikus magyar per jogász, Plósz Sándor által feltárt összefüggést az anyagi magánjogi tényálladékok és jogszabályok, valamint a bizonyítási teher perjogi problémája között.