Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A francia devalorizáció és a nemzetközi szerződések

552 A Rosario ügyben a tökét Franciaországban kölcsönözték. Argentínába vitték és Argentínában volt visszafizetendő. A Cour de Cassation elismerte e műveletben a nemzetközi jelleget. Bár szerintünk ellentmondással fentartotta, hogy itt megvolt a tőkék kettős mozgása, mégsem merte erre alapítani a nemzetközi jelleg megállapítását és más alapra helyezkedett. Más ügyben (Banque Hypothécaire Franco-Argentine — 1934. február 14.) a Cour de Cassation döntése elhagyva a klaszszikus alapot, melyre később helyezkedett, a tőkéknek „a belföldi gazdaság körét túllépő jellegű" mozgásáról beszél. E döntés szavai mutatják a törekvést a nemzetközi fizetés fogalmát kiterjesztő meghatározás keresésére. A rövid vizsgálódás keretében, melyre most alkalmunk van. nem térhettünk ki részletesen e kivételekre. Valljuk be, hogy egy szük meghatározás nyomása alóli menekülésnek inkább az akaratát, mint szükségességét mutatják. Az idézett döntések mind kölcsönügyletre vonatkoznak. Kereskedelmi ügyekben nincs elismerve „nemzetközi1' ügyletnek a joggyakorlatban árúnak belföldre való behozatala és a vételár kivitele, de bizonyos különleges természetű szerződések, melyek bizonyos vonatkozásban kereskedelmi jellegűek, mégis „nemzetközi"-eknek ismertettek el. így volt például a láncolatos adásvételeknél az ú. n. „ventes a filiéres". Tudvalevő, hogy ez olyan adásvétel, mely több, egymásutáni vételt és egy szállítást foglal magában. Az eladó átad a vevőnek egy okiratot, mely felsorolja az eladott árúkat és szállítási bont tartalmaz a vevő javára vagy rendeletére. Ezek az okiratok, melyeket „iiliére"-nek neveznek, hátirat útján ruházhatók át, a láncolat minden további vevőn keresztül jut az okirat utolsó birtokosához, akinek az árút szállítják és aki a vételárat megfizeti egyenesen az eredeti eladónak. Előfordult, hogy az eladók, miután idegen pénznemben vették az árút, sokkal magasabb áron. mint ahogy továbbadták, többször megtagadták a külömbözet megfizetését az eladónak, és azt vitatták, hogy francia honossal szerződtek kényszerárfolyam idején és így nem kötelesek idegen pénznemben fizetni. A kérdés tehát az, hogy a szerződés, mely a láncolatban lévő minden felet az előzőjével és az ő utána következővel összeköti, a nemzetközi ügylet szabályai alá esik-e és így alkalmas-e az aranyzáradék alkalmazására. Az az álláspont győzött, mely a kérdést „igenénél felelte meg, habár ilyen fajta szerződéseknél nem lehet szó a tőkék kettős átviteléről, ki és visszaáramlásáról, mégis a döntés úgy szólt, hogy az idegen pénznemre szóló záradék, hasonlóan az aranyzáradékhoz, érvényes Franciaországban is. Nézetünk szerint ez tipikus példája azoknak az eseteknek, ahol a jogalkalmazás igyekezett kitörni a szük definíció börtönéből. Lehetséges lenne még számos esetet, ahol akár a joggya-