Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A francia devalorizáció és a nemzetközi szerződések

551 ményének. De mások megkísérelték annak bizonyítását, hogy ez a betűszerinti értelmezés azt eredményezheti, hogy olyan hitelezőket is megfoszt igényüktől, kiknek védelme különösen a törvényhozó szeme előtt lebegett. Elismerték, hogy egyes francia adósok nehéz helyzetbe juthatnak, a nemzetközi kereskedelem érdekeit nem vették figyelembe és e tekintetben a szenátus előtt fontos észrevételek hangzottak el. A pénzügyi bizottság előadója maga is elismerte, hogy a VI. szakasz szövegezése megszorította a nemzetközi fizetések fogalmának joggyakorlati értelmezését. E különböző támadások és bírálatok a szakasz módosításához vezettek. Az új szakasz hatályon kívül helyezi az előbbi szöveget és második bekezdésében tisztán és világosan kimondja, hogy „az 1936. október 1-i érmeügyi törvény nem alkalmazható nemzetközi fizetésekre, melyek kihirdetése előtt, arany-frankban érvényesen vállalt kötelezettségen alapulnak." Ez a módosítás megerősíti a törvényhozó azt az akaratát, hogy az előbbi bírói gyakorlat keretében és az ott kialakult fogalomnál maradjon. Tehát az előző joggyakorlat szemszögéből kell vizsgálni, hogy mi tekintendő nemzetközi fizetésnek és mi nem. Nem kétséges e szempontból, hogy az előző joggyakorlat meghatározásának kell a döntések alapjául szolgálni. Az elsőfokú bíróságoknak módjuk volt az újabb VI. szakasz kihirdetése után véleményüket nyilvánítani. Némelyik döntés nem változtat a régebbi joggyakorlaton és szorosan ragaszkodik az előbbi döntésekhez. De meg kell jegyeznünk, hogy még csak elsőfokú bíróságokról van szó, melyek elég bölcsek voltak ahhoz, hogy nem változtatták meg álláspontjukat. Világos, hogy mindenesetre a tőkék kettős mozgása áramlása és visszaáramlása lesz a bíróságok döntésének alapvető eleme. De számításba kellene venni azokat a tényezőket, melyek a joggyakorlat utolsó korszakában valamint a parlamenti viták során a fogalom kiterjesztésére mutatnak irányt. Előbb említettük azokat a töréseket, melyek a joggyakorlatlián az elv merevségét enyhítették. Érdekes például felhozni azokat az eseteket, melyeknél a bíróságok elhagyták a szigorú fogalommeghatározás kereteit és az elvi tartalom kiterjesztése újtán adtak elégtételt a hitelezői érdekeknek. Egy esetben (Credit Foncier Franco-Canadien) a tőke Franciaországban lett kölcsönözve. Kanadába vitték ki és használták, vissza volt fizethető akár Franciaországban, akár Svájcban, akár Kanadában. A Cour de Cassation megállapította a tőkék kettős mozgását, tekintettel a kölcsönző választási jogára, aki a visszafizetést Kanadában. Svájcban vagy Franciaországban követelheti. Pedig a választási jog gyakorlása esetén nem lehetett volna kérdés az áramlás és visszaáramlás kérdése. r