Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A francia devalorizáció és a nemzetközi szerződések

550 Az 1928. évi törvény, az első devalorizációs törvény, az 1914. évi törvény hallgatását orvosolta és határozott állást foglalt ama nemzetközi fizetések tekintetében, melyek a törvény kihirdetése előtti érvényes arany frankban megállapított kötelezésen alapulnak. E záradékok érvényesek maradtak, azaz a hitelezők aranyban való fizetést követelhettek a törvény közrendi jellege ellenére. De az 1928. évi törvény nem adta annak meghatározását, hogy mit ért nemzetközi fizetés alatt, mely perek sorozatának és nehézségeknek volt okozója a törvény hatályossága határainak megállapítása tekintetében. A régebbi joggyakorlat, amely ("/.eken az elveken alapult, észrevehetően megváltozott. Az 1936. október l.-i törvény előtt a bíróságok, melyek először a felek honosságára, majd a fizetés helyére voltak tekintettel, egy elméletnél állapodtak meg, mely először a Cour de Cassation 1927. május 17-én ítéletében aratott győzelmet, amely szerint az tekintendő nemzetközi szerződésnek, mely az országhatárokon át pénztőkék ki- és visszaáramlását eredményezi, más szóval nemzetközi fizetés az a fizetés, melynek a tőkék kettős mozgása a következménye egyik államból a másik államba. Habár gazdasági szükségszerűségek vagy az ügyek érdeke többször arra kényszerítették a bíróságokat, hogy ezt a meghatozást tágítsák és habár látható volt több irányban a hatóságok igyekezete, hogy áttörjék annak a körnek határait, melybe őket egy kemény, nem rugalmas definíció bezárta, mégis mondható, hogy az 1936. október l.-i törvény előtt a fenti meghatározáson alapult a joggyakorlat. Könnyen érthető, hogy ez a definíció kizárt egész sor szerződést, így a tisztán kereskedelmi jellegűeket, a törvény előnyeiből. Habár, mint mondottuk, a bíróságok igyekeztek a meghatározást tágítani az egyes ügyek érdekében, de ez nem változtat azon, hogy a megkülönböztetés alapja az maradt, amit a Cour de Cassation 1927. május 17.-Í döntése kimondott. Az 1936. október l.-i törvény megkísérelte a joggyakorlat kodifikálását. A törvényhozó előtt a következő kettős cél lebegett: a felesleges perek megakadályozása pontos definíció alkotásával, mely kizárja az esetlegességeket, másrészt megerősíteni bizonyos francia hitelezők helyzetét, kiknek külföldi kölcsönköveteléseik vannak. De a Vl-ik szakasz meghatározása sok ellenvetést támasztott, magyarázata és jelentősége vitákra adott alkalmat. A szerzők nagy része a szakasz betűszerinti szövegére támaszkodott, arra az eredményre jutottak, hogy csak a tisztán pénzügyi kapcsolatok felelnek meg a tőkék kettős államközi átvitele követel-