Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Utóirat. "Szászy-Schwarz Gusztáv emlékezete"

132 jegyzendő, hogy e rendelkezőnek a viszonyát a célvagyonhoz, az érdekcentrumhoz, Szászy-Schwarz is hangsúlyozottan képviseletnek fogja fel és elveti annak szervként való felfogását. Végül mindkét tőnél, mint a jogi személy képletében a legkevésbbé jellegzetes harmadik, szerepel a desztiniatárius, aki mind a kettőnél nemcsak ember, hanem más is Lehet. A képlet, ime, teljesen ugyanaz, mint a Szászy-Schwarzé. Moór külömben nemcsak a külső elemeket veszi át Szászy-Schwarz tanából, hanem az azokból levont tételekből is nem egyet. így ő is azt a megállapítást teszi, hogy, bár ott egybeolvadnak, e két elemet, e két funkciót, — szerinte a beszámítási pontot és a képviseletet, Szsázy-Schwarz szerint a oélvagyon — centrumot és az e vagyonnal való rendelkezést — az embernél, az ú. n. természetes személynél, is meg kell külömböztetnünk. Ö is azt tanítja, hogy ekként az ember, a (természetes személy, is alapjában véve jogi személy. Ez a megállapítása voltaképen azonos Szászy-Schwarz szellemes ötletével, — pedig SzászySchwarzot épen ezért az ötletéért érték a legsúlyosabb támadások, amelyeket csudálatos módon Moór is a magáévá tett. ' Ugyancsak Szászy-Schwarztól származik Moórnak az a tanítása is, hogy nem jogbölcseleti kérdés, hanem a tételes jog állapítja meg, hogy „beszámítási pont"-ként mi szolgálhat. Szászy-Schwarznál ez a tanítás persze úgy szól, hogy a tételes jog azt állapítja meg, hogy mely cél szolgálhat a jog centrumaként. Teljesen Szászy-Schwarznak a tanítása Moór Gyulának az a tétele is, amelyre, úgy látszik, a legnagyobb súlyt teszi, hogy az ügyletek megkötésére rendelt emberek a jogi személynek — Szászy-Schwarznál: 'a célnak, Moórnál: a beszámítási pontnak — nem szervei, hanem egyszerűen a képviselői. Nemkülömben az is, hogy a jogi személy képlete teljesen azonos a cselekvőképtelen ember képletével. Azt hiszem, ennyi elég annak az igazolására, hogy SzászySchwarz nem hiába írta meg az épen Moór Gyula által agyonkritizált művét, hogy tanítása a magyar jogi irodalomban sem maradt hatás és követő nélkül, aminek igazán csak örvendenünk lehet és kell, — és hogy M'oór neki nemcsak érdekes kritikusa, de még érdekesebb követője. Moór Gyula theoriáját, konstrukcióját azonban, amely ekként Szászy-Schwarz tanának a felhasználása, sőt a fentiekben a visszhangja is, önmagában sem oly érdekesnek, sem oly jelentősnek nem tartom, mint a Szászy-Schwarzét. Ez nem jelenti azt, mintha a Szászy-Schwarzét maradéktalanul a magamévá tenném, és mintha a probléma teljes és végleges megoldásának fogadnám eh Erre vonatkozó álláspontomat hivatkozott füzetemben már kifejtettem. Erre tehát fölösle-