Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A jogcímvédelmi teória mai állása

698 állapottól még inkább eltértek úgy, hogy Magyarország egyes részein az ingatlanok 20—30% -a állott csak a tényleges tulajdonosok nevén. Schuster másik érve a telekkönyvi felfogás mellett az, hogy a magyar nép van olyan érett a telekkönyvre, mint bármely más európai nép. Nizsalovszky azonban a telekkönyvi rigorózitástól való idegenkedésből nem tud semmi hátrányos következtetést levonni egy nemzet színvonalára. Almási sem hajlandó a külföldi, — értsd német — példa után menni. Ad. 2. A szigorú telekkönyvi állásponton állók felfogása arra alapozható, hogy az első vélteiről való puszta tudomásban nem látnak rosszhiszemet. Azt mondják ugyanis, hogy a rosszhiszem csak azoknak a körülményeknek az ismerete, amely körülmények a jogszerzést meggátolják. Már pedig vitán felül álló, hogy a kötelmi cím még ha birtokkal meg is van erősítve, nem akadálya a dologi jog szerzésének. Akkor pedig az ilyen birtokkal megerősített jogcímről való tudomást sem lehet rosszhiszemnek tekinteni. Nézzük tehát, miként minősül jogilag a birtokkal megerősített jogcím? Vájjon ifennáll-e Reitzernek azon állítása, hogy itt nem az anyagi és formai jogosult érdeke ütközik öszsze, hanem valakit, aki sem materialiter, sem formaliter nem jogosult, tekintünk megvédendőnek bizonyos jogpolitikai és érzelmi szempontokból az anyagilag és formailag egyaránt jogosulttal szemben. A jog legmélyén a dologi és kötelmi jog nem különül el olyan élesen, mint az a jogi köztudatban él. Mint Grosschmid írja egy helyen: ha csak két ember élne a földön, akkor dologi és kötelmi jog közt különbség nem is volna. Az elkötelezés mindjárt dologi hatállyal járna. Az elkülönülés csak azért következett be, mert voltak olyan jogosítványok, melyek természetüknél fogva rászorultak minden ember honorálására. Ezeknek a jogoknak viszont jellemzője volt az, hogy mindenki által felismerhető jel mutatta, hogy kell valamely magatartástól tartózkodni, mert az ilyen mindenki által respektálandó jogot jelzett. Ilyen mindenki által felismerhető jel a tulajdonra nézve a római jog szerint a birtok. Már pedig tudjuk, hogy a római jog nem egy törvényhozó önkényes alkotása, hanem maga a megtestesült jogi ráció. A kötelmekre éppen azért nem kellett elvben mindenkinek tekintettel lennie, mert azok sokkal nehezebben ismerhetők fel és a forgalom érdekeivel ellenkezett volna, ha valakivel szemben olyan jogot akartak volna érvényesíteni, amelyet az, a dolog megszerzésekor fel sem ismerhetett. A forgalom érdeke mellett második szempontként szerepelt az is, hogy a kötelmi jog csak a szerződő leiekre tartozik. Én, harmadik személy, 'ha hallok is valamit róla, nem tudhatom, érvényes-e a kötelmet létesítő ügylet, kellően teljesített-e a másik \fél, nem gyakorol-e a dolog tulajdonosa jogosan visszatartási jogot. Te-