Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 7. szám - Házmesterjog
485 abból a hallgatólagos magatartásból, hogy a mások között létrejött megállapodás ellen a megállapodás tárgya tekintetében érdekelt fél kifogást nem emel, ennek a megállapodáshoz való hozzájárulására, ha az reá nézve joglemondást foglal magában, nem lehetne következtetést vonni akkor sem, ha a megállapodásról tudomása volt", — addig a P. IV. 395/1936. sz. ítélet már kissé tágabban fogalmaz; e szerint ,,a lemondás semmi alakszerűséghez nincs kötve, és azt nemcsak kifejezett akaratnyilvánítás, hanem a jogosult olyan tényei alapján is meg lehet állapítani, amelyek nem hagynak fent kétséget aziránt, hogy a jogosult magatartása az ő lemondási szándékát juttatta kifejezésre." Harmadiknak említhetjük meg ebben a csoportban a P. VII. 5671/1935. sz. ítéletet, amely szerint az a körülmény, hogy a jogosított (biztosító társaság vidéki főügynökségének titkára) jutalékkövetelésének érvényesítésével hosszabb időn keresztül késedelmeskedik, nem bir jogszüntető hatállyal, mivel a bírói gyakorlat szerint a késedelmes jogérvényesítés csak némely követelésre, pl. a tartásdíjra nézve eredményezi az igény megszűntét. A P. II. 4893/1935. sz. ítélet visszaítéli a házfelügyelőnek azt a 7000 pengőt, amelyet a háztulajdonos a házfelügyelői teendők 5 évig való elláthatásáért fizettetett magának. Ez a szerződési kikötés lényegében annyit jelent, hogy a háztulajdonos meghatározott összegű részesedést köt ki magának a munkavállaló keresményéből. Az ily kikötés azonban a jó erkölcsökbe ütközik és kifogásolható a szociális érdek szempontjából is, mert a szabad versenyből eleve kizárja a kivánt tőkét előteremteni nem tudó munkavállalókat, másrészt mert a munkavállalók között a munkaadó részeltetésének a mérvét illetően meg nem engedett, a munka becsét és értékét lealacsonyító versengést támasztana. Az ítéletben elfoglalt áláspontot az új székesfővárosi lakbérleti szabályrendelet 58. §-ának (2) bekezdése azóta jogszabály erejére emelte. Dr. Vági József. Házmesterjog/) A minimális munkabér gondolata veszedelmes újításnak tünt fel akkor, amikor a házfelügyelő és segédházifelügyelő illetményei a rendeleti jogalkotás révén törvényes szabályozást *) Az új lakbérleti rendelet 58. §-a szerint házfelügyelő alkalmazásáért sem a háztulajdonos, sem a kilépő házfelügyelő, sem harmadik személy nem köthet ki ellenértéket, s az ily kikötés semmis, 4