Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A jogeszme uralma

2 volt az ideál, amely felé az emberiség zöme haladni kívánt. Sorra alkotódtak nagyjelentőségű törvényeink és azokon a területeken, hol a törvényhozás nem működött az egyre mélyülő, az élet igazát szolgáló bírói szokásjog terebélyesedett el, folyton növekvő erkölcsi tekintéllyel. Kezdtük büszkén hirdetni, hogy jogállam vagyunk. Az államélet és a magánélet legfőbb irányítója, szabályozója: a jog és pedig nem egy konkrét jogtétel, a maga elszigetelt tételességével, hanem a messze vidékekre fényt sugárzó „jogeszme" ragyogó mindenhatóságával. Azután jött a háború a maga sokfajta szomorúságával, sötétségével. Nem vitázunk sem a háború magasztalóival, akik nemcsak szükségszerűnek, de kívánatosnak is tartják a háborút, mellőzzük a lemondó filozófusokat, akik a társadalmi élet törvényszerűségének elkerülhetlen jelenségeként, ha tán zúgolódva is, de megbékélnek a háború gondolatával — egyet a jogásznak meg kell állapítani. A háború első hősi halottja: a nemzetközi összeműködés valósága, a nemzetközi jog eszmei kötőereje. Még egyetlen puskalövés sem hangzott el, de a nemzetek közötti kapcsolatot, együttérzést, összeműködést a háború megszakította — ellenségként állította szembe azokat az államokat, amelyek korábban a maguk országa területén épúgy szolgálták az emberiség békés fejlődésének ügyét, mint nemzetközi együttműködésben. A világ széttagolódott szövetséges barátra, ellenségre és semlegesekre. Minden állam önmagára és szövetségeire volt utalva. Ebben a szétszakítottságban, elzártságban, a hadviselési érdek suprema lex-e számos átalakítást követelt, amelynek teljesítése a nap parancsa volt, amely előtt józanul meg kellett hajolnia mindenkinek, akkor is, ha megszokott békeszemléletünk ezt talán elfogadhatónak nem tartotta volna. ,,Kivételes rendszabályok" keletkeztek — amelyeknek már az az elkeresztelése is mutatja, hogy jogi gondolatvilágunk régi rendszerével, eredményeivel szakítani nem kívántunk — csak az inter arma silent Musae bölcsességének következését vontuk le a múzsák birodalmán túlra is. A háború kivételes jogrendszere véget ért, de mint minden hosszantartó betegség, tartós nyomokat hagyott vissza a szervezetben. A rendelet kútfői ereje ma is elönti azokat a háborús ártereket, amelyeket békeidején az 1869: IV. t.-c. 19. §~ában kifejezésre jutott alkotmányjogi alapelv gátja tökéletesen mentesített minden kormányhatalmi túlkapás árvizétől. Az esküdtszék működésének a háború alatti felfüggesztése állandósult, a hatály-