Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9. szám - A kiadói jog reformja

541 csen szükség az írásbeli megállapodás felhasználására, sőt sok esetben arra sem, hogy a felek írásbeli megállapodást léte­sítsenek. Mindenesetre nem szabad megelégednünk avval, hogy a felék konkrét megállapodásokkal korrigálják ki a törvény hely­telen diszpozitív rendelkezéseit, hanem igenis szükség van arra, hogy az egész joganyag korszerűen és úgy az egymással szem­benálló feleknek, mint pedig a közérdeknek megfelelő módon szabályozitassék. A kiadói ügylet tárgyát a Kereskedelmi Törvény szerint valamely kész vagy készítendő irodalmi, műszaki, vagy művé­szeti munka többszörözése és forgalombahelyezése képezi. Hogy mi tekinthető irodalmi, műszaki vagy művészeti munkának, azt a szerzői jogi törvények és a technika és tudomány fejlődésével kapcsolatos közfelfogás fogja megállapítani. A kiadói jog át­ruházható nemcsak a szorosabb értelemben vett irodalmi mü­vekre vonatkozólag, hanem a művészet alkotásaira, fényképészeti művekre, továbbá műszaki alkotásokra, sőt a gramofonlemezek útján való többszörösítésre is. Evvel kapcsolatban felmerült az a kérdés is, hogyha vara­mely író irodalmi művét (regényét, színdarabját stb.) átengedi filmesítés céljából a filmvállalkozónak, vagy ha a filmvállal­kozó egy scenáriumszöveget vesz meg, tekinthető-e ez az ügylet kiadói ügyletnek? A válasz szerintem határozottan nemleges, mert hiszen a filmvállalkozó nem veszi át egyszerűen a kész regény- vagy színdarabtémát, vagy akár a drehreif könyvet, hanem annak alapján alkotja meg magát a néma-, illetve hangosfilmet, tehát egy egészen új művet. A többi, most nem tárgyalandó szempont mellett, éppen mert nincsen kiadói ügyletről szó, nem is alkalmazandó még ana­lóg módon sem ilyen esetben a kiadói ügyletnek a kiadási kötele­zettséget statuáló rendelkezése. Filmeknél nem lehet a filmesí­tési kényszer álláspontjára helyezkedni, már annál az óriási rizikónál fogva sem, amit a filmvállalkozó vállal, amikor egy film bukása esetleg egész egzisztenciájában megrendítheti. Itt a kiadói jogból és az általános jogelvekből folyóan csak vissza­lépési s az eset körülményei szerint kártérítési jogot lehet bizto­sítani a szerzőnek avval a filmvállalkozóval szemben, aki meg­határozott időn belül nem él a filmesítési joggal. Ugyanez az álláspontja Kúriánknak a színdarabok előadása tekintetében is, aminthogy sók hasonlóság van a színház és a filmvállalkozó tevékenysége között is. A színházi vállalkozó, aki megszerzi egy darab előadása jogát, nem recitáltatja el csupán szolgailag a darabot színészeivel, hanem a rendező az, aki a darabba eleven életet visz bele s a díszletezők, színészek, vilá­gítási effektusok stb. segítségével, valamint óriási költségekkel és befektetésekkel viszi azt a közönség elé. Ezt méltányolva mondotta ki a Kúria azt, hogy a darab elfogadásával a színház nem kényszeríthető arra, hogy a darabot elő is adja (vagyis nincsen kényszerelőadás), hanem a szerző csak arra van fel­jogosítva, hogy amennyiben a színiházi vállalkozó nem tesz ele­3

Next

/
Thumbnails
Contents