Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Az alkalmazottcsábítás

162 tése nélkül soha ki nem léphetne, bármennyire jogos oka volna is erre, s így újból való elhelyezkedése megvalósíthatatlan lenne. Azonban, ha a főnök tudja, vagy a fennforgó körülmények kellő vizsgálata mellett megtudhatja, hogy az alkalmazott az előbbi szolgálati viszonyt jogtalanul, idő előtt szakította meg, úgy az utóbbi esetben a való tényállás tisztázása elöl el nem zárkózhatik. Minthogy pedig a 9.-/. alatti szerződésből kitűnő és a bíróság által ezennel megállapított ama tény mellett, hogy az alperesi vállalat X. Y.-nak szolgálatába lépésekor 3000 pengő kölcsönt nyújtott, ha még nem is tudta, hogy ez az összeg a felperesnél fennálló tartozás kiegyenlítésére szolgált — a köteles gondosság mellett tudakozódnia kellett volna az irányban, hogy ezen összeg nem-e az alkalmazott régi szolgálati helyén fennálló kötelezettségeinek kiegyenlítésére szolgál — s minthogy ezen tény megtudása esetén X. Y.-nak a szolgálati viszony megszűnéséire, valamint a felmondás szükségtelenségére vonatkozó előadásait figyelembe már nem vehette, ennélfogva arra, hogy őt tudakozódási kötelezettség nem terhelte, sikerrel nem hivatkozhatok. (Bp. T. 8226/933. sz.) Végül az alkalmazottnak szerződésszegésre való rábírása alatt a versenytárs az a magatartása és mindazon cselekedete értendő, mellyel azt a célt kívánja elérni, hogy az alkalmazott szerződésszegést kövessen el. Az alkalmazottcsábítás ellen a bírói gyakorlat kétirányú védelmet biztosít, eltiltja az alperest attól, hogy felperes alkalmazottját elcsábítsa és kötelezi az okozott kár megtérítésére. Kezdetben a bírói gyakorlat nem nyilvánult meg mind a két irányban ilyen határozottan, hanem abból kiindulva, hogy a már elcsábított alkalmazottal kapcsolatban a csábítástól való eltiltás már felesleges, ennek kimondását mellőzte és megelégedett a csábításnak, mint a kártérítési kötelezettség jogalapjának a megállapításával. Ezzel szemben már haladottabb felfogásról tesz tanúságot a bíróságnak azon ítélete, mely szerint ,,az alpereseket a Tvt. 1. §-a alapján megállapított cselekmény abbanhagyására kötelezte. Az elsőbíróságnak ezzel ellentétes álláspontját a kir. ítélőtábla tévesnek tartja, A cselekményt elkövetett alperesekkel szemben a felperes általánosságban, tehát az alkalmazott közelebbi megjelölése nélkül, kérheti az abbanhagyásra kötelezést, mert az alpereseknek perbeli kijelentése dacára sem tekinthető az ismétlés kizártnak és ezt nem zárja ki az sem, hogy az az alkalmazott, akivel az alperesek a cselekményt elkövették, a felperestől kilépett. Az alperesek elkövethetik a cselekménvt más felperesi alkalmazottal is. (Bp. T. P. VII. 5630/933.) Az a felfogás, mely szerint az ítéletnek azt is tartalmaznia kellene, hogy az alkalmazottal létrejött szerződéses viszony folytatása, — mint az üzleti tisztességet sértő cselekmény eredményének felhasználása, — abbanhagyandó; a bírói gyakorlatban nem talált visszhangra. Az ilyen rendelkezés antiszociális voltától és attól eltekintve, hogy harmadik személy érdekeit sértené, azért sem indokolt, mert a kártérítéssel a versenytárs elvileg mindazokért a károkért megtérítást kap, melyeket az alkalmazott elcsábítása folytán szenvedett. Dr. Sorger Károly.