Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 2. szám - A tömeggondnok megbízotti hűsége

93 adók a tömeggondnoknak a hátralékos vagyonfelügyelői díjakon kívül még 24.000 pengő zárgondnoki díjat is fizettek, ez olyan enormitás, melynek aggályos volta felett vitatkozni is felesleges. Semmi kétség, hogy a bérbeadókat nem is egyedül, hanem a többi végrehajtatókkal együtt terhelő zárgondnoki díjaknak 24.000 pengőben való elismerése, átvállalása és kifizetése messze meghaladta a lefoglalt külön vagyon tekintetében gyakorolható zárgondnoki tevékenység díjazásának normális összegét. Lehetetlen szemet hunyni afelett, hogy a túlnyomó részben merőben indokolatlan, aránytalanul nagy díjakban titkos vagy nem titkos ellenszolgáltatások lehetősége volt adva. Még erősebben kidomborítja a bérbeadók és a tömeggondnok közötti megállapodásnak káros és az erkölcsi szabályokat is érzékenyen érintő jellegét a lefoglalt külön vagyont terhelő tömeggondnoki díjak elismerése 14.000 pengő összegben. A lefoglalt külön vagyonra vonatkozólag a csődtömegnek gazdaságilag mérlegelendő vagyoni érdekei nem voltak. A berendezés a külön kielégítési jog folytán gazdaságilag nem tartozott a csődtömeg vagyonához s így ebben a tekintetben a csődtömeg érdektelen volt. Hiába próbál egy tömeggondnok olyan vagyon tekintetében intenzív csödtömeggondnoki tevékenységet kifejteni, melyhez a csődtömegnek vagyoni érdekei nem fűződnek, az ilyen díjakat a bíróság nem állapítja meg. A konkrét ügyben a berendezési tárgyakra még szoros zár is foganatosíttatott, azokhoz tehát hozzányúlni sem lehetett és a csődeljárás alatti őrködés funkciója merőben fizikai vagy alsóbbrendű tevékenység volt, melynek a külön vagyont terhelőleg 14.000 pengő erejéig való honorálása megdöbbentő és kiáltó példáját mutatja a causa suspectá-nak. Ha pedig közelebbről vizsgáljuk meg a részleteket, rájövünk arra is, hogy az a tevékenység, amelyért a tömeggondnoknak a bérbeadók 14.000 pengőt szavaztak meg. 1930. február 19-től, mint a csődnyitás napjától, egészen 1930. március 24-ig, vagyis a megállapodás létesítése napjáig, tehát mindössze 33 napig tartott. Tizennégyezer pengő, mint résztömeggondnoki költség 33 napra a tömeg szempontjából holtnak nevezhető tárgyak feletti őrködésért oly öszszeg, mely a legelkényeztetettebb tömeggondnok igényeit is várakozáson felül kielégítheti. Szorongó érzés fogja el a jogászt, ha a szerződési szabadság oly értelmezésével találkozik, mint amilyen a m. kir. Kúria ítéletében jelentkezik. Nem szeretném, ha ez az ítélet praecedensül szolgálna és a tömegvagyon törvényes kiszolgáltatottságán felül az eddiginél is nagyobb mértékben válnék a hitelezők érdekeitől teljesen idegen érdekkör szabad vagy kisajátítható zsákmányává. Eddigi fejtegetéseimben a ténybeli mozzanatok domináltak s igyekeztem bemutatni a társadalmi közfelfogást, mely jogi védelem után kiált és amely nem akarja az elfogadott erkölcsi alapelveket feláldozni. Most azonban az élő jogszabályokat aposztrofálom. Akár az adós, akár a hitelezők képviselőjének, akár „mandataire de la justice"-nek, vagyonkezeléssel megbízott állami közegnek tekintjük is