Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 2. szám - A tömeggondnok megbízotti hűsége

92 érvényesülése az 1410/1926. M. E. sz. k.-e. rendelet 48. §-ában is megnyilatkozik, amely semmisnek nyilvánítja a vagyonfelügyelő és az adós vagy a hitelezője között a költségek összege tekintetében kötött megállapodást. A konkrét ügyben azonban a vagyonfelügyelői díjak bíróilag már meg voltak állapítva és így a m. kir. Kúriának állásfoglalása abban a tekintetben, hogy ezeknek a díjaknak a bérbeadók által való elvállalása a csődtömeget tehermentesítette, a vagyonfelügyelői díjaknak tömegtartozási jellege folytán nem kifogásolható, — feltéve, hogy a tömegben volt fedezet a hátralékos tömeggondnoki dijakra. Úgylátszik nem volt fedezet, mert az árverés után a felosztást eszközlő bíróság kötelezte a bérbeadókat arra, hogy a ki nem fizetett előnyös tartozások fejében bizonyos összeget fizessenek be a végrehajtási tömegbe; a kir. ítélőtáblának idézett ítéletéből pedig az tűnik ki, hogy a tömeggondnok a vagyonfelügyelői díjakra, mint tömegtartozásokra, a bérbeadóktól felvett 11.000 pengőt felerészben a többi, fedezetet nem nyert, de a vagyonfelügyelői díjakkal egyenlő rangsorban levő tömegtartozások rovására vette fel és ezért kötelezte a Tábla a tömeggondnokot a 11.000 pengős összeg 50%-ának letétbehelyezésére. A m. kir. Kúria ez alól is felmentette a tömeggondnokot elvi álláspontjából kifolyólag. Ha a vagyonfelügyelői díjak egész hátralékára a csődtömeg vagyonában fedezet nem volt, akkor e díjaknak mint tömegtartozásoknak átvállalása és fizetése a bérbeadók részéről külön kedvezményt jelentett a tömeggondnok részére. A külön kielégítés tárgyát képező berendezési vagyontárgyak ugyanis csupán a Csődt. 55. §-ának korlátai között feleltek a szóbanforgó díjakért, tehát a dologi felelősség csakis a különvagyonra eső rész tekintetében kifejtett vagyonfelügyelői tevékenység arányában állott fenn; személyi felelősség a bérbeadókat nem terhelte. Éppen ezért a teljes átvállalás a fedezeti kérdéstől függetlenül is többletjuttatást foglal magában, melynek magyarázata csak a merő kedvezményezési szándékban kereshető. Ami pedig a zárgondnoki díjakat illeti, furcsa circulus vitiozussal találkozunk. A zárgondnokság t. i. az ítéleti megállapítások szerint arra a hathavi időre vonatkozott, amely idő alatt a vállalat kényszeregyezsége volt folyamatban és mely idő alatt a vagyonfelügyelet részben az OHE, részben — és vele párhuzamosan — a vagyonfelügyelő által is gyakoroltatott. A vagyonfelügyelő csakis e minősége folytán jutott az 1410/1926. M. E. sz. rendelet 21. §-a helyébe lépó 6340,1927. M. E. sz. rendelet 2. §-a értelmében a zárgondnoksághoz. Ez a zárgondnokság azonban a vagyonfelügyelői ténykedés mellett semmiféle olyan lényegbevágó funkciót nem jelentett, amelyet a vagyonfelügyelői hatáskör ne abszorbeált volna. A kényszeregyezségi rendelet szerint ez utóbbi hatáskör speciálisan a vagyon feletti őrködésre terjed ki, valamint a vagyon gondozására. Ezért állapította meg a bíróság a vagyonfelügyelői díjakat 27.000 pengőben. Ilyen körülmények között a zárgondnok számára valamely külön érdemleges tevékenység aligha maradhatott fenn. Ha ennek ellenére a bérbe-