Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 2. szám - A gazdák szükségjoga. A védett gazdaadóst a végrehajtás során illető kedvezmények

7G korlátokhoz irányítani. Ugyanez az elv jut kifejezésre a P. H. T. 273. számú határozatában, amely szerint vallásváltoztatás esetére annak megállapítása, hogy az unokának csak kötelesrész jár, nem erkölcstelen. A magánjogi tanácsoknak evvel a szabadelvű gyakorlatával szemben túlszigorúnak látszik az a részvényjogi praxis, amely a részvénytársasági szavazójog gyakorlásának ügyletileg való megkötését — pld. szindikátusi szerződések esetében — nem ismeri el hatályosnak, pedig itt az akaratszabadságnak sokkal kevésbbé bensőséges kérdéséről van szó. * A rendeltetéses javak témaköréből két érdekes döntést említhetünk meg. A P. II. 1135/1932. számú ítélet — hasonlóan a P. IV. 2379/1929. számú ítélethez és megegyezően a nyugdjívalorizációs törvény 14. §-ának utolsóelőtti bekezdésében foglalt gondolattal — az alsóbíróságok által megítélt és kiűzetett magasabb nyugdíj túlfizetett részének beszámítását az utóbb leszállított későbbi nyugdíjrészletekbe nem engedj meg. A Pk. VI. 3944/1932. számú ítélet nem adja meg az ügyvédnek a visszatartási jogot a behajtott tartásrészletekre, mivel a kir. Kúria szerint nem lehet megtartási jogot gyakorolni oly követelésre, amellyel szemben beszámításnak helye nincs. A kir. Kúria az ügyvédet nem tartotta jogosítottnak a visszatartásra annak dacára sem, hogy a fél ezt írásban megengedte neki, minthogy a fél által aláírt hozzájárulás nem tartalmazta annak igazolását, hogy az ügyfél a jogi helyzetre nézve kellő kitanításban részesült. A Kúria ítélete szerintem túlszigorú és az eddigi gyakorlattal (Pk. VI. 1569/1933.) szemben is visszaesést jelent az ügyvéd terhére, mivel ebben az utóbbi esetben nem a tartási perben felmerült ügyvédi költségekről volt szó. Méltánytalan, hogy az ügyvéd, akinek közreműködése szerezte meg az ügyfél részére a tartást, elessen munkája megérdemelt díjazásától. Ha már most arra hivatkozna az ellenvélemény, hogy ily módon az ügyvéd mindaddig, míg a maga költségei kiegyenlítve n'incsenek, egy fillért se lenne köteles kiadni a tartásra nyilván rászorult felének: úgy erre a válasz az, hogy elképzelhető egy középút is, t. i., begy az ügyvéd oly összegű megtartások vagy beszámítások teljesítésére legyen feljogosítva, amelyek mindkét fél méltányos érdekeit szem előtt tartják, vagyis arra, hogy díjait megfelelő részletekben vonhassa le a kezeihez befolyt tartásból. A továbbiakat pedig rá kell bízni az ügyvéd kötelességtudására, szükség esetén pedig a fegyelmi és rendes bíróságokra. *