Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 10. szám - Magyar Védjegyjog. Irta: Beck Salamon

611 6. A védjegyjog megszerzése. A könyv több helyén kellett tapasztalnom, hogy a szerző bizonyos részletkérdéseket hanyagul intéz el és hajlandó voltam azokat elírásnak minősíteni. Ugyanis kényelmessé tette magának a szerző, amikor a lajstromozási díjról emlékszik meg. A régi díjról, amely ma már nem érdekelheti a védjegykereső közönséget, megmondja, hogy az a törvény értelmében 5 irt. volt, ma — úgymond szerző — a lajstromozási díjat a . . . . sz. rendelet szabja meg. Hát úgy véli szerző, hogy nagy baj lett volna, ha mindjárt megmondja, hogy ennyi, meg ennyi a díj? Vagy a tudományosság rovására megy a díj összegének a megemlítése?, akkor miért emlékszik meg az 5 frt.-ról? vagy nem megy a tudományosság rovására, akkor miért nem mondja meg a 16 P-t és a többit? Ezzel szemben igen kitűnőnek találom szerző fetjegetéseit „A lajstromozó hatóság" című §-ban arról a kérdésről, hogy a be nem lajstromozott árujegy miként jut el a Tvt. útján a kizárólagos használati joghoz. Itt újból ráismerünk a szerzőre. 7. A védjegy átruházásának kérdése. Szerző a kérdésnek úgyszólván teljes áttekintését adja, mégis e fejezetnél ért engem a legnagyobb csalódás. Nem szemrehányás óhajt ez lenni, hogy szerző nem vette figyelembe, amiket az 1930, évi iparjogvédelmi kongresszuson és ezt követőleg a „Markenschutz und Wettbewerb"-bein közzétett cikkemben e kérdésről elmondtam, hiszen képtelenség lenne épen e kérdésben felszínre került egész irodalomról akár csak tudomást is venni, de én azt vártam, hogy szerző önmagától is az e kérdésben követendő helyes útat fogja megjelölni, melyet — úgy látom — a labirintusban eltévesztett. Évek óta propagálom a védjegyek „önálló" átruházásának lehetőségét és p. tekintet nélkül arra, hogy vele együtt a vállalat, avagy annak csak a legcsekélyebb része is átruháztatnék és p. első sorban azért, mert ezt az effektust kerülő úton el tudom érni a nélkül, hogy e kerülő útért figyelembe veendő joghátrány érne, Megengedem, hogy a védjegynek a vállalathoz kötése némi etikai alappal bír, ezt az érdeket azonban más úton módon lehetne sikeresebben oltalmazni. Szerző maga említi e §. 20-ik pontjában, hogy „üres átruházás" egyszerűen úgy is lehetséges, hogy a védjegytulajdonos tűri, hogy az ő védjegyét más a maga részére lajstromoztatja, majd a vele létesített megállapodás értelmében a saját védjegyét törölteti. Az tehát, aki egy-egy védjegyet — mondjuk a „hozzátartozó" — vállalat nélkül kíván megszerezni, nem fog törődni a kérdés könyvtárra menő irodalmával és egyéb etnikainak nevezett gátlásokkal, de megszerzi így önállóan a védjegyet, anélkül, hogy vele magát a talán beteg vállalatot is meg kellene szereznie és ezzel netán felelősségeket magára