Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 10. szám - Menyhárth Gáspár: Magyar polgári perjog (Tankönyv

599 IRODALOM. x Menyhárth Gáspár: Magyar polgári perjog (Tankönyv). A jogi irodalmat több évtizede gazdagítja a szerző kiváló magánjogi munkáival. Most polgári perjogi tankönyvvel lép a jogászvilág elé. Könyvének főcélja — mintahogyan a szerző előszavában meg is írja — az, hogy a jogtanuló ifjúság vegye a kezébe. A könyv az egyetemi előadások szorgalmas látogatása és figyelmes hallgatása mellett a kezdő jogásznak meg akarja könnyíteni a perjog tanulását. Ezért az anyagot a szerző iparkodott rövidre fogni; könyve 230 oldalra terjed. A rövidséget egyrészt azzal érte el, hogy az irodalom és a bírói gyakorlat tüzetes feldolgozását mellőzte és mellőzte a törvényszövegnek szószerinti közlését. Másrészt pedig azzal, hogy elhagyta a Pp.-ban felölelt kül önös eljárások feldolgozásának közzétételét. Az nem lehet kétséges, hogy a könyv rövidsége a jogot tanuló fiatalember szempontjából határozott előny. Erre a célra a terjedelmes munkák kevésbbé alkalmasak, mint a rövidebbek. Mégis sajnáljuk, hogy a szerző az ú. n. különös eljárásokat mind mellőzte. Ha csak a sommás-visszahelyezési, bányaügyi és más eféle ritkábban előforduló eljárások maradtak volna ki a könyvből, ezt nem lett volna okunk sajnálni. De nincs benne tárgyalva a házassági per sem. És nincs benne tárgyalva — még vázlatosan sem — a fizetési meghagyásos eljárás. Pedig kívánatos volna, hogy a kezdő jogász is tájékozva legyen arról, hogy ma a polgári perek többsége nem keresetlevéllel, hanem fizetési meghagyással indul meg. A szerző nyilván maga is ilyenféle meggondolások alapján írja előszavában, hogy csak ,,egyelőre" mellőzi a különös eljárások feldolgozásának közzétételét; mi pedig reméljük, hogy ezek közzététele hamarosan következni fog. A szerző a könyv rövid terjedelme ellenére is állást foglal a perjog elméletének minden lényegesebb kérdésében. Természetes, hogy azt legtöbbször csak röviden teheti és nincs tere arra, hogy az ellenkező elméleti felfogásokat ismertesse és velük vitába szálljon. Ennélfogva — bár nincs két fej, amely minden elméleti kérdésben egyetértene és így a mi igénytelen véleményünk is nem egy alapvető és nem egy részletkérdésben eltér a szerzőétől — talán nem volna helyénvaló, ha vitába szállnánk a szerzővel olyan kérdések felett, amelyben véleményeink eltérnek. Csak azt említjük meg — mintegy példaképen —, hogy nem osztozunk a perről, mint jogviszonyról vallott felfogásával. A szerző szerint a per olyan kétoldalú jogviszony, amelynek egyik alanya az állam, a másik alanya a két fél (a felperes és az alperes) együttvéve (14. lap). Szerintünk több személy nem lehet egy alany, legfeljebb akkor, ha új személlyé, jogi személlyé vannak összefoglalva; a felperes és az alperes azonban együttvéve nem alkotnak jogi személyt s így közösen egy jogalannyá sem lehetnek. A szerző egyébiránt hasonló gondolatot másutt is kifejez, így a 66. lapon azt mondja, hogy pertársaság esetében az egyik vagy másik peres fél több személyből áll. Az ítélet jogerejéről szóló fejtegetéseiben sem minden