Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - Tőketartalék é s ingatlanértékleirás

543 és nem egyéni kényeskedés, hanem egy végsőkig kifinomult alkotmányjogi érzék sürgeti annak a kinevezésnek mielőbbi megtörténtét, amely kinevezés; a mindenkor alkalmasnak talált személy megválasztása- A bizonytalanság, a várakozás terhétől, az állás betöltésének objectiv függésétől a független bírót mentesíteni kell. Juhász Andor örökébe annak a közvélemény által kijelölt várományosa — Oszwald István került. Annak a gondolatmenetnek a. vonalán, amely abban a frázisszerű szólamban sűrűsödik össze, hogy a jog: művészet — a bíró a jognak a poétája. Poétája, de nem vatese. Poétája: mert az igaz bíró, miként az igaz költő azáltal válik azzá, hogy kortársai érzésének, gondolatainak szinte hiteles kifejezője, visszatükröztető je. De nem vatese — nem a jövő eszméinek lángszavú hirdetője, a jövő előre megsejtöje, hanem a saját kora leszürődött, befogadott gondolatvilágának tolmácsa, megszólaltatója. De igaz poéta nem lehet el a vates egynémely jellemvonása nélkül. Éreznie és tudnia kell, hogy ő a sokak, a tömeg, az ország gondolatainak megtisztult híradója, a test nélküli közvéleménynek testet öltése, ,,animatum corpusa". Az ihletettség mellett az igaz poéta a maga korának bírálója, morum censora is. Áll ez a bíróra is; az ihletettség varázsa a bírót is kell, hogy eltöltse, hogy emberi mivoltát in infinitum megmagasítva, tudatában legyen annak, hogy amikor a bíró megszólal — valahogyan „numen adest". És az igaz bíró: censor morum is. A bíró nem egyszerű destillatora, az ítélet nem egyszerű lecsapolása a mindenkor élő felfogásoknak, hanem: olyan kémlő papír, választóvíz, amely elkülöníti a tiszta anyagot, a színaranyt a hozzá tapadó idegen, nem tiszta elemektől. Ha a bíró a maga korának megszólaltatója is, annak nem vak szolgája, hanem egyben kritikusa is. Ez a kritika mozdítja ki a bírót abból, hogy a bölcs konzervativizmus ne váljék a fejlődést megakasztó xnaradísággá és ha távoltartja is magát jövendő korok egyelőre bizonytalan eszme áramlataitól, az érvényesülésért küzködő gondolatok gomolygó tömegéből kikeresse azt, amire fejlődésünk már érettnek mutatkozik és ezt felismerve, a kérdéses pontban: jelenné tegye a jövőt. Minden hasonlat sántít — a költő elképzelésszerű külsőségeit, sok egyéb jellemzőjét a bíróban hiába keressük; tartalmilag a párhuzamot mégis helyesnek érezzük. És ha a párhuzam-gondolat aktuális kiváltásánák okául Oszwald István kinevezése szolgált is, és magyarázatul az új elnök személyiségének méltatására térnénk át, akaratlanul tévednénk olyan pályákra, amelytől e lapok hasábjai idegenek. Bizalommal és tisztelettel tekintünk a Kűria űj elnökének űj hatáskörben, de régi munkakörében való működése elé.