Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - A versenyjogi populáris akció kérdéséhez

533 tanár urnák azt az álláspontját, hogy a törvénynek a vitatott rendelkezése helyes és célszerű. A tanulmány dogmatikai felépítésében is helyeseljük dr. Tury tanár úr okfejtését és csak egyetlen, inkább taktikai, mint merítorius ellenvetést tennénk dr. Turynak azon törekvésére, amely a törvény ellen felhangzott kritikákkal szemben a rendelkezés helyességét azzal kívánja alátámasztani, hogy a rendelkezés érdemben újat nem is tartalmaz, hanem az csupán logikus kifejezése a már eddig is fennállott jogi tételeknek. Miben látja Tury a folytonossági kapcsolatot, mi az, ami az ő gondolata szerint a második per meggátlását célzó törvényes rendelkezést a már fennálló jogtételek egyszerű folyományának tekinti? Tury érvelése kettős irányú, a közvetlenebbik érve az abbanhagyási igény közérdekű jellege. A panaszolt cselekmény nem egyetlen versenytársat, hanem valamennyi versenytársat, vagy legalább is a versenytársak nagy részét érinti. Ebből következik, hogy Tury az abbanhagyási keresetet közjogi, közérdekű jellegűnek tekinti és e közjogi jellegre építi fel azt a tételt, hogy az ítélet jogereje nem csupán a perbeli felekre szorítkozik, hanem a perenkívülálló személyekre is kihat. A másik érv a perjogi irodalomban újabban sokat tárgyalt kedvenc téma: az ítélet távolba hatása, Fernwirkung-ja. Az ítéleti jogerő személyi terjedelme és az ítéletnek távolba hatása, ha egymással nem is ellentétesek, de egy vonalba sem esnek. Mindkét érvvel szemben nehézséget támaszt maga a törvényes rendelkezés, amely a bíróságnak feljogosítást ad a kereset elutasítására. Ez a feljogosítás mutatja, hogy a jogerő személyi erejének kiterjesztésével operálni nem lehet. Ha ugyanis állana dr. Turynak az a tétele, hogy az abbanhagyási perben keletkezett (marasztaló) ítélet jogereje a perenkívülálló versenytársakra is kihat, akkor ennek következése kényszerűvé tenné a bíró számára a második kereset elutasítását a res iudicata okából, amivel szemben a törvény a bíró számára a kereset elutasítását mellőzhetővé teszi, illetve a bírói diseretióra bízza, hogy helyénvalónak látja a második pert, vagy sem. A jogerő személyi hatályterületének e kérdésbe való bevetése még egy más vonatkozásban sem fedi a törvényt, mert a bíróságnak az új kereset elutasítására való feljogosítása a törvény értelmében már akkor is megáll, ha az előző perben jogerős ítélet még nincs. A törvény kritikájaként talán utalni lehet arra, hogy tényleg helyesebb lett volna a második kereset elutasítását ahhoz kötni, hogy az előző perben már ítélet hozatott légyen, amely esetre dr. Tury teoretikus állásfoglalásával is jobban egyezett volna meg a törvényes elrendezés. A törvény mai helyzete mellett azonban az eltérés a törvényes rendelkezés és Tury elmélete között kétségtelenül konstatálandó. A törvényes rendelkezés kritikája még kiegészítendő azzal, hogy ha második, vagy további per az első per ítélet előtti stádiumában kerül tárgya-