Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - A Reichsgericht ítélete a fontvalorizáció kérdésében

38 Zeitung 1933. 1038.). Felperes az eladó engedményese volt, alperes a vevő, aki fonalárukat vásárolt. A szerződés utalt a szakmabeli szállítási és fizetési feltételekre (Lieferungs- und Zahlungsbedingungen des Verbandes Rheinisch-Westfálischer Baumwollspinner in Düsseldorf vom 5. Sept. 1930.) E feltételek szerint az idegen valutában történt számlázások, ,,soweit zulássig", a követelt valutában egyenlítendők ki; kimondják továbbá ezek a feltételek azt is, hogy amennyiben ez nem volna lehetséges, a fizetésnek a B. G. B. 244. §-hoz képest a fizetéskori árfolyamon kell történnie. A számlázás angol fontban, a fizetés pedig mindenkor német pénzben történt. Aranykikötés a szerződésben nem volt. Noha, mint látjuk, éppen elég alap volt arra, hogy a bíróság, ha csak merőben a formalizmusokba akar kapaszkodni, mellőzze a valorizálást és a hitelezőre hárítson az általa választott valuta értékének ingadozásából eredő minden következményt; az adott esetben mégsem ez történt. Az elsőbíróság száz százalékig valorizált. A Reichsgericht, amely elé az uéy uáro felülvizsgálat révén került, feloldó határozatot hoz. Az indokolás mindenekelőtt avval a kérdéssel foglalkozik, angol vagy német jog alkalmazandó-e. A Reichsgericht az utóbbi mellett dönt. A felek németek, azok voltak a szerződéskötés idején is, a szerződés Németországban teljesítendő, a felek akarata — a feleknek ez a bíróság által vélelmezett akarata sokkal gyakrabban bukkan fel az ítéletben, mint minálunk — tehát nyilván a német jog alkalmazására irányult, nem az angol jogéra, amely ma is a font egyenlő font elvi álláspontján áll. Ar elsőbíróság — folytatja tovább a Reichsgericht — abból indul ki, hogy a hangsúly nem a fontban történendő fizetésben, hanem azon van, hogy a felek teljes értékű szolgáltatást tartottak szem előtt. Az eladónak ezt a célját a vevő felismerhette és felismerte. A felek ugyan mellőzték az aranyérték kikötését, de ha az eladó ezt kívánta volna, úgy a vevőnek az ellen nem lett volna ellenvetése. A felek tehát a fontot mint aranybiztonságu pénznemet választották és ez szerződési alap, ha nem is emelkedett szerződési tartalommá. (3. Das englische Pfund wegen seiner Eigenschaft als goldsichere Wáhrung für die Preisberechnung gewáhlt und dass díese Eigenschaft zwar nicht zum Vertragsinhalt erhoben, wohl aber zur Vertragsgrundlage gemacht sei.) Az ítélet erre a mi felfogásunk szerint kissé idegenszerű megkülönböztetésre Vertragsgrundlage és Vertragsinhalt között nagyon nagy súlyt helyez. Ez a szerződési alap azonban — folytatja az ítélet — az 1931. szept. 21-i Gold Standard Act folytán megrendült, aminek következtében a font értékének 20—30% -át elvesztette. A felek nem látták és nemis láthatták előre azt az előttük elképzelhetetlen tényt, hogy a. font törvényileg elszakad az aranybázistól. Evvel a szerződés lényeges alapja megdőlt. (Ist dem Vertragé die wesentlíche