Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - A Reichsgericht ítélete a fontvalorizáció kérdésében

39 Gescháftsgrundlage entzogen.) Lényegtelen evvel szemben, hogy a felek által irányadóul vett általános szállítási feltételek a fizetés napján jegyzett árfolyamot tekintik irányadónak, mert ez a rendelkezés csak a szokásos lényegtelen árfolyamingadozásokra vonatkozik. Az elsőbíróságnak ezt a legutóbb említett indokát a Reichsgericht kifejezetten helytállónak minősíti. Egyébként a Reichsgericht szerint is a szerződési alap megrázkódtatásának (Erschütterung der Vertragsgrundlage der Verkáuferin) következtében emelt felértékelési igény arra a jogszabályra támaszkodik, amelyet a Reichsgericht gyakorlata az úgynevezett kiegyenlítési igény (Ausgleichsanspruch) tekintetében kifejlesztett. Va gyis a Reichsgericht nem felértékelésnek nevezi azt, amit ad, hanem kiegyenlítésnek, ámbár, mint az ítélet más helyütt maga is megemlíti, a kettő között lényegben nincs különbség, mivel mind a kettő a B. G. B.-nek a Treu und Glauben elvét kimondó 242. §^án alapul. Felértékelésről — ezt is maga a Reichsgericht mondja ki — csak valamely pénznem mélyreható elértéktelenedésénél lehet szó, mint az például az osztrák, lengyel és orosz valuta tekintetében következett be, ahol az illető valuták értékmérő jellegüket elvesztették. A Reichsgericht által megadott kiegyenlítési igény a következő meggondoláson nyugszik: Kétoldalú szerződéseknél, hi csak különös körülmények ez ellen nem szólnak, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlya képezi a szerződésnek a felek által elfogadott alapját; ha ez az alap lényegesen, előre nem láthatott és nem látott módon, valamely időközben hozott törvény folytán megrendül — különösen amidőn az egyik fél L. maga teljes értékű szolgáltatását már túlnyomó részben még TÍ változás beállta előtt teljesítette — a Treu und Glauben elve szerint meg lehet követelni, hogy a hátrányt szenvedő szerződő felet ne kössük a szerződéshez, hanem neki méltányos kiegyenlítést adjunk. Ez az elv valutaingadozások esetében is áll. A Reichsgericht nem osztja azt az álláspontot, hogy az angol valuta értékcsökkenése még nem érte el a kiegyenlítő igény szempontjából lényegesnek tekinthető mértékét. Viszont a kiegyenlítési igényt az eset körülményei szerint kell a legnagyobb óvatossággal mérlegelni és az nem jelenti szükségképpen a teljes értékcsökkenés kiegyenlítését; viszont kimondta a Reichsgericht az adott esetre is azt, hogy esetleg helytállónak tekinthető a kiegyenlítésnek oly módon való megszabása, hogy fontonként a teljes aranyárfolyam, 20.40 márka ítélendő meg. A feloldó végzés a következő körülmények tisztázását hagyja meg a fellebbezési bíróságnak: 1. Mi az eladó viszonya az engedményeshez? Milyen ellenértékért szerezte meg az engedményes a követelést? Tartozik-e