Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - Az effektív valutatartozások kérdése de lege ferenda

22 lebonyolítása során fizetnie kell, A valóságos idegen valuta praktikus ellenértéke lehet ugyan más is, mint az importhoz való felhasználás esetébeni kompenzációs árfolyam, de elvégre az ügyleteket és az azok mögött fekvő gazdasági célt nem lehet esetenként vizsgálni, hanem az átlagos gazdasági célból kell kiindulni és ez kétségtelenül a külföldről való árubeszerzéshez szükséges idegen valutához fűződő érdek. Ha ezzel szemben azokból az esetekből indulunk ki, amelyekben az effektivitás kikötése csupán az értékállóság biztosítását célozta, helyesebben a szolgáltatás értékét az effektív valuta értékének a sorsához kötötte hozzá, akkor viszont a hitelezőnek csak a fiktív árfolyam jár, mert az idegen valutának az értékállóságában való bizalma egyben a csalódás veszélyének a vállalását is jelenti. Az értékállóság kikötése nem abszolút értelemben, vagyis nem a gazdasági jószágok ugyanazonos menynyiségének a beszerezhetésére irányuló lehetőségnek a stipulá lása formájában (pl. indexszám) történvén meg, hanem csak relatív értelemben, a kérdéses idegenvaluta értékállóságához viszonyítottan, vitátlan, hogy az értékállóságban való csatlakozás veszélyét a hitelezőnek kell viselnie ép úgy, amint a netáni értékemelkedés előnyeit is a hitelező élvezi. Az ügyletértelmezés szempontja tehát a kérdés eldöntésére de lege ferenda nem mutat irányt, mert nem egységes eredményre vezet, hanem az ügylet gazdasági céljának és a felek intencióinak a különbözőségéhez képest különböző eredményre. Az ügyletértelmezési kiindulás alkalmatlansága folytán felmerül a kérdés, hogy a forgalom és a gazdasági élet érdekének a szempontja megadja-e az útmutatást. Amikor az egymás melletti és egymással szemben álló érdekek harcában a jogalkalmazás tanácstalanul áll, gyakran az egymás mellé rendelt érdekek feletti, magasabbrendű érdekek valamelyikének a szempontja igazít útba. Ha a törvénykezés a horizontális elhelyezkedésű érdekpoziciók között sem tételes jogszabály, sem ügyletértelmezés, sem az „érdekelsőbbség" segítségével nem tudja kiválasztani a preferálandó érdekpoziciót, akkor a döntést meg kell kísérelni más síkban, a vertikálisan elhelyezett érdekpoziciók síkjában; a magánérdekek rétegéből feljebb kell szállnia a felsőbbrendű érdekek rétegébe, a jelen esetben a forgalom és a gazdasági élet érdekeihez. A gazdasági vérkeringés zavartalanságának érdeke, mint fentebb már érintettük, az ügyletek továbbgördülése és lebonyolódása. Ebből az érdekbői kiindulva, célravezetőbbnek látszik az a megoldás, amely a hitelezőnek a fiktív árfolyamon felül a felárhoz való jogot is biztosítja. Mig ugyanis az ügyletértelmezés nem vezet el oda, hogy a hitelezőnek az ídegenvaluta effektív birtokához fűződő átlagos érdeke megállapítható legyen, mivel olyan kikötések is előfordulnak, amelyek csak az értékállóság elérését célozzák, az átlagos életérdek vizsgálata ahhoz a megállapításhoz vezet el, hogy az effektív valutához fűződő ragaszkodás az esetek többségében lévén az ügylet célja, a jogszabályalkotásnak ebből az átlagos (többségi) életérdekből kell kiindulnia, ha a forgalom érdekeit akarja szolgálni.