Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1934 / 3. szám - Rapszódia egy könyvről, annak hőséről, és a magánjogi jogtudományról [könyvismertetés]
155 JOGÉLET. v — • •f\ Rapszódia egy könyvről, annak hőséről, és a magánjogi jogtudományról. Egy nemrégiben megjelent könyv hatása alatt állok. A könyv szerzője dr. Besnyő Bernát; tárgyát is kifejező címe: Szászy-Schwarz Gusztáv emlékezete. A Civiljogászok vitatársaságában tartott emlékbeszéd bővített kiadása. Az emlékbeszéd háládatlan egy műfaj. Gyakran készül olyanról is, akiről nincs mit beszélni, olykor olyanról is, akiről jobb volna nem beszélni. Mégis mindig dicsérő, mindig dithyrambikus. Antonius nem dicsérni jött Caesart, hanem gyászolni, — a szokvány emlékbeszéd ellenben nem gyászolni jött a megboldogultat, hanem dicsérni. Ezért legjellegzetesebb tulajdonsága e műfajnak: az őszinteség hiánya —, és ezért gyanús ez a műfaj. Mily elragadóan kellemes kivétel dr. Besnyő Bernát emlékbeszéde. Leggyönyörűbb tulajdonságai a következők: Szerzője lelke mélyéből fájlalja hősének korai eltávozását, lelke mélyéből rajong hőséért, és lelke mélyéből hiszi hősének halhatatlanságát; szent meggyőződése, hogy hőse non omnis est mortuus. De ezt seholsem mondja ki ezekkel vagy ezekhez hasonló szavakkal. Kerüli az emfátikus beszédet. Szavainak nem formája és hangja, hanem tartalma fejezi ki gyászát, rajongását, és egyéb érzéseit. Kimutatja, hogy kisütött a nap a magyar magánjogi tudomány egén, mikor Schwarz Gusztáv működni kezdett, — ós sötét éjjel borult a jogtudományra, mikor Schwarz Gusztáv eltávozott. Ezt a szerző nem mondja, hanem adatokkal, a hős működésének és műveinek bemutatásával igyekszik elhitetni. Nyelvezete férfiasan elokvens, Sok a mondanivalója, és szeretettel mondja. A beszéd szerkezete lebilincselő. A könyv azok közé tartozik, amelyek olvasását az ember nem szívesen szakítja félbe. És mégis, mégis . . . Izgatott voltam, mire a könyvnek végére értem. Próbálom megértetni izgatottságom okait. Nem szeretem a magánjog nevezetű tudományt, — állandóan megcsal engem. Négyszemközt nagy odaadással viszonozza az én szerelmes odaadásomat, — hevít és lelkesít, és a legkülönfélébb skálákban elturbékolja nekem, hogy mi az a dolog, meg mi az a tartozék, meg a növedék, meg alkatrész, meg ági öröklés, meg közszerzemény, meg turpis causa, meg érvénytelenség és megtámadhatóság, meg ez, meg az, meg amaz. Úgy tud ezekről a dolgokról beszélni, hogy nincs az a szférikus zene, amely ennél szférikusabb. De mindig csak négyszemközt. Társaságban, ha kettőnkön kívül a gyakorlati élet is jelen van, akkor ugyanő „sprőd", úgy tesz, mintha nem ismerne engem, és én sem ismerném őt. Blamál engem, és akárhogy könyörgöm, mégsem mondja meg, dolog-e az elektromosság, és lopás-e annak elsinkófálása, — és hogy az A. alatti gyáreladási szerződéssel, amely minden tartozékra vonatkozik, megvettnek jelentkezik-e a B. alatti jegyzék 118. tétele alatt írt 325 darab köszörülőkő —, meg, hogy az ági viskó eladási árából meg annak kosztkamataiból vásárolt részvény és ennek fiataljai —, és illetve eme utóbbiak eladási árából megvett luxus yacht és luxusvilla ági-e, vagy szerzemé-