Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - Az 1933. évi magánjogi joggyakorlat főbb irányai

138 reállításának van helye. Az alaki (telekkönyvi) hibákkal szemben a haszonélvezeti jog hathatós védelmét szolgálják azok a határozatok, melyek a haszonélvezőnek visszaítélték az ingatlan birtokát azzal a megokolással, hogy a vevő kötelessége lett volna a haszonélvezetet tévesen törlő végzés bekebelezése ellenére az irattárban megvizsgálni: volt-e kellő alap a törlésre, (V. 1472/1933.), és amelyek a foganatosítási hibából értesítés nélkül törölt haszonélvezeti jogot az időközi jogszerzések dacára az eredeti rangsorba állították vissza, utalva arra, hogy a harmadik jogszerző joga 3 évnél nem régebben került a telekkönyvbe. (V. 597/1933.) A joggyakorlat ezen iránya következetesen kitart a mai fejlettebb gazdasági viszonyok között már idejét mult ,,ne bízz a telekkönyvben" tantétel mellett és a tkví ügyiratok megvizsgálásának terhes kötelességét rój ja a felekre, holott ez a törvényben előírt eseteken kívül csak akkor szükséges, ha a bejegyzés aggályos vagy maga utal az ügyiratokra. Az egyetemleges jelzálogjogos hitelező választási szabadsága tételes szabályban van ugyan deklarálva, de már maga a jelzálogtörvény és vonatkozó rendeletei erős korlátokat emeltek e jog gyakorlása elé. Bírói gyakorlatunk még jobban megnyirbálja e szabadságot, midőn ismételten hangsúlyozza, hogy az egyetemlegesség a követelés érvényesítésének csak könnyebb és biztosabb eszköze, ámde másoknak, különösen a visszkeresetre jogosítottak jogai tiszteletben tartandók. Ha tehát a hitelező az egyik ingatlan árverési vételárából kielégítést nem kért, vagy pedig valamelyik jelzálogjogról lemondott, úgy a visszkereseti igény sérelme arányában ő is elveszti egyetemleges jelzálogjogát és annak törlését tűrni kénytelen. (V. 1913/1931., V. 3470/1932.) A klasszikus egyetemlegesség merev szabályait egyébként a valorizációs gyakorlat is áttörte: a különböző vagyoni helyzetű adóstársak eltérő átértékelt összegekkel tartoznak, tehát az egyetemlegesség is csak a kisebb összeg erejéig állhat fenn közöttük. (I. 1870/1931.) A terhes kötelmektől való szabadulás céljából mind gyakrabban történik hivatkozás a kizsákmányolás tényálladékára. Joggyakorlatunk azonban szigorúan megköveteli az összes törvényi feltételek jelenlétét és szoros összefüggését. Különösen figyelemreméltó az újabb döntésekben visszatükröződő s a régi uzsorajogi gyakorlatra emlékeztető azon felfogás, mely szerint az egyik fél által vállalt nagy kockázat ellensúlyozza a szolgáltatások aránytalanságát. Ezért nem lehetett kizsákmányolásról szó, amikor a kiadó nyeresége teljesen bizonytalan volt az általa nyújtott ellenszolgáltatáshoz képest, (I. 1689/1931.) vagy amikor a munkaadó a nyugdíjmegváltással a korai halál esetén beálló túlfizetés kockázatát vállalta magára. (II. 5690/1932.) Nem állapították meg a szolgálati jogviszonyban a függés kényszerítő hatását azzal a megokolással, hogy az alkalmazott függő-